Hontalan útlevelet! – Józsa Márta jegyzete
A gránitszilárdságú állandó jelzővel ellátott, az alkotmányosság gúnyolására kitalált, alaptörvénynek nevezett ponyvamű tizenötödik módosításnak alkalmából követelem, hogy a nemzetközi szervezetek fontolják meg a Nansen-útlevél intézményének visszaállítását.
Nemzeti dal és árrésstop - Rózsa Péter jegyzete
Ez nem más, mint a galád kereskedő, a népnyúzó, az árdrágító, hogy a Rákosi-korszakban oly jól bevált kifejezésre utaljak, mert akkor történelmi kontextusba helyezhető azonnal az egész, és máris előáll a megfelelő néphangulat; reszkessetek kulákok, vagyis csúnya multik, gazdagok, vérszívók!
Névtelen hősök és egy amerikában született, magyar csecsemő - Selmeci János jegyzete
Ha pedig egy szegény csecsemő, aki magyar szülők (mondjuk a haza érdekeit külföldön védő diplomaták) gyermeke, és van olyan szerencsétlen, hogy esetleg Amerikában születik, attól fogva az Alaptörvény szerint felfüggeszthető magyar, kevesebbet érő állampolgár azoknál, akik idehaza jöttek a világra.
Elvirágzó akkuipar - Rózsa Péter jegyzete
Ma, csütörtökön jelent meg, hogy a bíróság által felkért két, egymástól független igazságügyi szakértő is megállapította, nem megfelelőek – egyes esetekben pedig nem is léteznek – az egyébként kötelező környezeti vizsgálatok, a kiadott építési engedély így veszélybe kerülhet.
Győzelemről győzelemre halad - Szénási Sándor jegyzete
Trump egyelőre az Államok szövetségi rendszereinek szétverésében arat diadalokat, miközben a hazai inflációt élesztgeti sikerrel.
Infláció ellen feltűrt ingujj - Kárpáti Iván jegyzete
Az infláció nem Orbán bűne, hogy ez nemcsak az EU-s átlag felett van, de még a régiót is túlszárnyaljuk, az már az ő sara.
A mi gumicsontunk - Dési János jegyzete
Azaz, az most gumicsont, hogy aki nem tetszik a Fidesznek és van másik állampolgársága, az kiutasítható lesz az országból egy állítólagosan tervezett jogszabály szerint? Vagy egy idő után nem is kell másik állampolgárság?
Jó hírek – Józsa Márta jegyzete
Néhai édesapám, akit rádióriporterként afféle büntetésképpen időről időre elküldtek termelési riportokat készíteni, sohasem jött zavarba. Ha a szépkenyerűszentmártoni mezőgazdasági termelőszövetkezet vezetősége vásárolt még egy Dacia személygépkocsit a meglevő mellé, ő legalább három napig tudott jó hírt szállítani.
Kocsmaszegények - Szénási Sándor jegyzete
2/10/2024 18:04
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A kispiszkosok, a köpködők halálát persze sokan üdvözlik, míg mások arra mutatnak rá, hogy a kádárkori kocsma már amúgy sem nagyon létezett, bár az elmaradott vidékeken élő múzeumként nagyon is megvoltak még.
Tizenöt év alatt kipusztult a magyar kocsmák fele, és persze lehet azon tűnődni, hogy ez az adat a siker – vagy a veszteséglisták boldog, avagy szomorú sztárja- e, mutat-e bármit az alkoholizmus mai állapotairól. Lehet, hogy nem, lehet, hogy csupán az ipar hanyatlása, a beruházások elmaradása, az állami költségek drasztikus lefaragása mellett jelenik meg szimpla gazdasági tényként. Esetleg az élelmiszerinfláció díszítő elemeként fungál. Vagy a munkaerőhiányt teszi átélhetővé alsóbb szinteken is.
A kocsma ugyanis rendesen az alsóbb néposztályok közösségi tere volt. Egy kamaszbanda tagjaként még emlékszem az alkoholokba való beavatás ünnepélyes, és egyben gyomorforgató perceire, amikor beléptünk a vidéki város kültelki kocsmájába.
Emlékszem az olajos padló szagára, a sörtócsák savanyú illatára, a kétféle közönségre, ami az állóasztalokat támasztotta: a fele már merev volt, mint a bot, a másik, a frissebben érkezett társaság élénk, ágáló, beszélgetős, és szeretetteljes. Becézték egymást, mindenki Lalika volt, Dömike, vagy minimum édesegykomám. Mintha a lelkük kicsit kinyújtózott volna a műszak, a családi balhék, a pénztelenség nyomasztásai után. Meghívták egymást egy-egy rundra. Nyomták a fröccsöt, a kevertet, a sört, a szocialista, tehát édes unikumot, és gyorsan eláztak, valószínűleg ez is volt a cél.
Ittunk mi is valamit, a kutya nem kérdezte, nagykorúak vagyunk-e már, aztán elslisszoltunk. Megvolt a felnőttség újabb köre, elég is volt ennyi.
Ma a bezárt kocsmák előtt a tulajdonosok arról panaszkodnak, hogy az áremelkedések követhetetlenek, pultos nincs, inkább Ausztriában mosogatnak, a rezsiszámla maga a döghalál. A 24.hu írását nézem. A tulaj azt mondja, sokan átszoktak a dohányboltozásra, ő 600-ért adja a sört, ott csak 400, megisszák helyben. A KSH szerint 2019 óta az italfogyasztás 25-30 százalékkal esett vissza, az ételforgalom viszont nőtt. Ezt én nem nagyon hiszem, de ez mindegy.
A kispiszkosok, a köpködők halálát persze sokan üdvözlik, míg mások arra mutatnak rá, hogy a kádárkori kocsma már amúgy sem nagyon létezett, bár az elmaradott vidékeken élő múzeumként nagyon is megvoltak még. Az előbbiek viszont azt állítják, hogy a megmaradó helyek már rég tisztábbak, az asztalokon terítő van, mert a kiskocsma kisvendéglő is, a vendégkör pedig kisvállalkozókkal, a középosztályból válás miatt pillanatnyilag (vagy örökre) kizuhant negyvenesekkel, kistisztviselőkkel dúsult fel. Szóval a helyzet legalább annyira szól az emelkedésről is.
A megszűnő kocsma tulaja azonban borong. Ő is, meg a kispénzűek is újabb teret vesztettek ebben a magyar világban. Régebben a pultos, meg a kevéssé úri társaság ősi bánatok, válási hercehurcák, megalázott életek, apró sérelmek lelki szemetesládája volt, amit ma nem csinál, és nem pótol senki, se pszichiáter, se influenszer, se politikus, se unokázós csaló, se prosti.
Aki szegény, az a legszegényebb.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. október 2-ai adásában hangzott el.