Torony – Józsa Márta jegyzete
Itt nem retteg a hatalom ura, érzi, hogy őt nem veszélyezteti senki. Gondolatok Rákos-Dubaj apropóján.
Repülőrajt – Rózsa Péter jegyzete
A minap beszéltem egy szakemberrel, akit frissen rúgtak ki az egyik minisztériumból. Elmondta, ma már nincs olyan döntés a hivatalokban, amit nem maga a miniszterelnök kezdeményez, de legalábbis nem ő hagyná jóvá. Van, hogy a szemétszállítás megreformálásáról, egy nappal később mondjuk már az építészeti szabályok megváltoztatásáról delirál.
Békerakéták, békedrónok és a nagyobb barátunk - Selmeci János jegyzete
Ebben az új világban, amiben sajnos nem kizárt, hogy Donald Trump példája megtetszik majd a nagyobb uniós tagállamok vezetőinek is, tényleg az erősebb kutya fog izé, és a mindenkori magyar miniszterelnök alighanem még jelentéktelenebb lesz, ami nem jó, de „mi magyarok” ugyebár ezért a világért szurkoltunk.
Eszement alattvalói buzgalom - Hardy Mihály jegyzete
Hiába, a jelek szerint nem jut minden magyar faluba egy őrjöngő Menczer Tamás, hogy megakadályozza, vagy legalábbis megpróbálja megtorpedózni az ajándékok átadását.
Végkiárusítás – Szénási Sándor jegyzete
Hogy ebből lesz-e valami, úgy értem, valami direkt reakciója a honi populációnak, olyasmi, amit Szerbiában, Szlovákiában az ottani népségnek már sikerült előcsalogatni magából az utcai tüntetéseken, arról nekem fogalmam nincsen. Az biztos, egy ilyen, hosszan tartó építkezés botrányról botrányra, visszaélésről még nagyobb lenyúlásra, parasztvakításról még több nemzeti kincs elkótyavetyélésére fog haladni, ez nem is lehet másképpen. Mondom: végkiárusítás van.
Bőven van mit elfedni - Kárpáti Iván jegyzete
Magyar Péter megint jó ritmusban beelőzte Orbánt és fél órával a győzelmi jelentés közzététele előtt előadta a saját narratíváját. Egyben lehetőséget kapott arra, hogy megmutassa, rajta kívül is vannak azért emberek a pártban, akik meg tudnak szólalni.
Egy kivégzett impala balladája - Dési János jegyzete
Semjén fővadászt persze azért tartják, mert kell egy közhülye is a csapatba, akinek politikai súlya kisebb, mint egy elejtett kolibri tömege.
Zöld föld – Józsa Márta jegyzete
Nem tudom, hogy az inuit fiatalok hogy fogják viselni, ha egyszer egy majdani fővárosukban, teszem azt Washingtonban számítanak majd lenézett, másodrendű állampolgárnak, ferde szeműnek, rénszarvasszagúnak. Azt viszont látom, hogy nem kell messzire menni, ha azt keressük, hogy melyik diák érzi magát idegennek, elesettnek, szemüvegesnek, romának, szegénynek. Itthon és szerte a világon is szoronganak és kiszolgáltatottnak érzik magukat a fiatalok.
Somfai Péter: Hova tovább?
13/11/2023 15:07
| Szerző: Somfai Péter
"Egy szamár is jobb képeket tud maszatolni a farkával!" – ordította Hruscsov 1962-ben a Manézs avantgárd kiállításán, majd kirohant a Manézsból. Az igazgatót nem váltották le.
Elegendő volt a szalonfasiszta képviselőnőnek kirohannia a világ idei legjobb fotóit bemutató kiállítás egyetlen képsorozata ellen, a mélymagyar kulturális miniszter máris összecsapta a bokáit és ugyanazzal a lendülettel kirúgta állásából az ország legnagyobb múzeuma élére alighogy kinevezett korábbi pártkatonából lett főigazgatót.
Erről az egész őrületről egy 1962-es szovjet történet jut eszembe. Hruscsov, az akkori pártfőtitkár, aki 1956-ban egy emlékezetes, négy órás beszédben lerombolta a sztálinizmus mítoszát, meghirdette a politikai enyhülés programját. Az akkori keményvonalas szovjet világban szinte forradalmi lépésnek számított, hogy a párt elengedte a művészeti területek szigorú ellenőrzését is.
Már nem volt kötelező olyan képeket, szobrokat „gyártani”, amelyek a szocialista realizmust szülöttei voltak. Viszonylagos szabadságot engedett az addig kemény kézzel felügyelt kultúrának, amelynek első nagy seregszemléje az 1962 decemberében megnyitott avantgárd kiállítás volt.
Maga a párt főtitkára is ellátogatott a megnyitóra, de az ott látottakon eldurrant az „agya”. A galériában kiállított műveket egyszerűen „kutyaszarnak” nevezte, kopasz feje majdnem lila lett a dühtől, úgy kiabált a rendezőkkel. „Egy szamár is jobb képeket tud maszatolni a farkával!” – ordította, majd amikor meglátta Ernszt Nyeizvésztnij szobrász alkotásait, végképp kiakadt. „Degenerált művészet!” – mondta, és kirohant a kiállításról.
Az ügy a Manézs-affér néven vonult be a művészettörténelembe. Egy hét múlva a Pravda cikkezett a „művészeti puritanizmus” szükségességéért kiáltva, de talán nem volt eléggé hangos, mert a kiállítást nem zárták be. A Manézs igazgatóját nem bocsátották el. A művészeket sem érte további atrocitás. A hátralevő időben a látogatok hosszú sorokban álltak, hogy azt a sok „kutyaszart” maguk is láthassák. Pár évvel később, leváltása után egy interjúban Hruscsov megkövette a „kutyaszar” alkotóit. „Bunkó voltam” – nyilatkozta.
1971-es halála után a veje, Boris Zsutovszkij festőművész Neizvésznijt kérte meg, készítse el a síremléket. Akik jártak már a moszkvai Novogyevicsi temetőben rendszerint elzarándokolnak ehhez az emlékhez. Nem azért hogy a kegyeletüket róják le a volt pártvezető emléke előtt. A szobrász a fekete-fehér márványlapok közé illesztett aranyszínű szoborfejjel fejezte ki: elismeri Hruscsov érdemeit és gyengeségeit. De megbocsátott neki, mert a képeket nem égették el, a szobrokat nem törték össze, noha akkoriban a párt első embere akár ezt is megtehette volna.
Aki egy kicsit is ismeri Kelet-Európa huszadik századi viharos éveinek kultúrpolitikai kacskaringóit, az ilyesmin biztosan nem lepődik meg. Legfeljebb csak azon, hogy a következő évszázad közepéhez közeledve, Magyarországon ismét a középkorra hajazó ízlés diktatúrával találja szembe magát az ember.
1933-ban a nemzetiszocializmus által értéktelennek, veszélyesnek ítélt műveket Berlinben nyilvános elégették a nácik. A tűz martalékává lettek Erich Kästner, Bertold Brecht, Karl Marx, Thomas Mann, Sigmund Freud, Albert Einstein művei. Nyolcvanhét évvel később a magyar nemzeti radikális párt szalonfasiszta képviselőnője nyilvánosan bedarál egy mesekönyvet, mert abban neki nem tetszően a másságról szóló történetek vannak. 2023-ban feláll az ország házában és követeli, hogy a „gyermekvédelem” szellemében cenzúrázzák a kulturális alkotásokat…
Hova tovább? Mi következhet még?
Címlapi fotó: Nikita Hruscsov 1962. december 1-jén a Manézsban a Moszkvai Művészek Szövetségének 30 éve című kiállításon. Fotó: Alexander Usztyinov / Orosz Fotográfusok Szövetsége