Tervek jövőre – Szénási Sándor jegyzete
Az őszi hangulat beköltözése a NER-elitbe tagadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a politikai évszakváltozás réme O.V. esetében dacot és nem beletörődést fog jelenteni, sőt.
Hatalmi térképészet - Kárpáti Iván jegyzete
A fővárost szétkapják, egymással semmilyen összefüggésben nem lévő területeket kötnének össze, és szervesen összetartozó városrészeket vágnának el egymástól politikai képviselet szempontjából.
Több lekvárt a madzagra - Dési János jegyzete
A szuvizáshoz először is egy főhatóság kell, aztán gellérthegyi irodák, autók, fizetések, kutatóintézet, egy-két 3/3-assal - ha mindez megvan, akkor lehet bőkezű pr- és reklám-megrendeléseket adni az udvari beszállítónak, akinél tutira jó helyen van az a pár milliárdocska, amit arra fordítunk a nép pénzéből, hogy a népet hülyítsük.
Gesztenye – Józsa Márta jegyzete
A sültgesztenye-szezon piaci fejleményei is érzékletesen mutatják, mennyit ér a kormány családbarát politikája. Erről is ír jegyzetében Józsa Márta, aki szerint, ha megértjük, hogy rengeteg felnőtt nem eszik azért, hogy a gyerekeknek jusson élelmiszer, akkor nyilván azon sem lepődik meg senki, hogy százezer forint rendkívüli kiadás milliók számára jelent megugorhatatlan összeget.
Pénzen vett barátság – Neuman Gábor jegyzete
Vajon mennyit is ér Orbán és Trump barátsága. A Le Monde szerint több tízmillió eurót. Ez manapság átszámítva, minimum 10 milliárd forintot jelent, de lehet, hogy sokkal többet.
A Pinocchio-miniszter - Hardy Mihály jegyzete
Gulyás Gergely miniszter mindenesetre orbitálisat tódított, amikor azt állította, hogy a hackerek kezébe került adatok között nincsenek igazán fontos vagy érzékeny adatok. Pinocchio-miniszter alighanem ismét hülyének néz bennünket, csak az ő orra nem nő olyan gyorsan, mint a hazudós fabábué.
Videorodeo – Szénási Sándor jegyzete
Mint egy FSZB-tiszt mondta: keresd a nőt, és megvan a kompromat. Mi valahol itt tartunk most. Nők, ellenzék, a hatalmi elit kihívása.
Tények nélküli világ – Kárpáti Iván jegyzete
Mindenki abban hisz, amiben akar, szabadon döntheti el. Egyre kevésbé kiszámítható, hogy egy nyilvánosságra kerülő információ milyen hatást vált ki, így pillanatokon belül elveszti jelentőségét.
Vásárhelyi Mária: Gumibugyit a fütyire
7/08/2023 13:35
| Szerző: Vásárhelyi Mária
Vannak olyan művek, amelyek őszintén beszélnek az emberi kapcsolatok egyik évezredek óta létező fajtájáról, a homoszexualitásról, mint a létező világ valóságos és természetes jelenségéről. Márpedig az irodalomnak éppen az a feladata, hogy művészi eszközökkel mutassa be a valóságot, amelyhez a homoszexualitás éppen olyan szervesen hozzátartozik, mint a heteroszexualitás, akkor is, ha a heterók jelentős többségben vannak. Ha ezt letagadjuk, akkor nem megvédjük, hanem félrevezetjük, becsapjuk a fiatalokat és ez szörnyű tragédiákhoz fog vezetni.
Nincs új a nap alatt! Az önkényuralmi rendszerek bárgyú erőszakoskodása és hazug képmutatása évszázadok óta megtévesztésig hasonló módszerekkel operál a néphülyítés és a közhergelés érdekében. Az alattvalók pedig ugyanolyan ostoba és heves túlteljesítési lázzal próbálnak megfelelni a hatalom irracionális elvárásainak.
Az én generációm tagjai még emlékezhetnek arra az 1966-ban készült filmszatírára, amely egy akkoriban megtörtént esetet gondol tovább. A film címe Fügefalevél, rendezője Máriássy Félix volt. Arról szólt, hogy egy magyarországi kisváros főterén egy meztelenül fuvolázó kisfiú szobrát állították fel, ami a település álszent és prűd vezetői és idős lakosai körében óriási felháborodást váltott ki, és harcba indultak a szobor eltávolításáért. A fiataloknak viszont tetszett a modern alkotás és szerették volna, ha a helyén marad. A háborúskodásba egyre inkább belefeledkező helyi lakosok hatalmas kampányt indítottak a szobor eltávolítása ill. maradása érdekében, az indulatokat legerőteljesebben a helyi újság egyik gátlástalanul karrierista, fiatal újságírója szította, aki, a szerinte erkölcsromboló mű eltávolítása érdekében írta cikkeit a lapban és ezáltal a helyi közélet meghatározó szereplőjévé vált. A botránykővé vált szobor ügye az egész közösséget felzaklatta, nyilvános fórumokon és magántársaságokban is erről vitatkoztak, veszekedtek az emberek. A film egyik legszellemesebb párbeszéde akkoriban szállóigévé is vált, nevezetesen amikor egy iskolai ünnepélyen a prüdériába beleszédült tanárnő megkérdezi egy feltűnően csinos diáklánytól, hogy „te meg milyen kihívó melltartót viselsz?”, a lány pedig azt válaszolja, hogy „az nem melltartó Éva néni, az én vagyok”.
A vita odáig fajul, hogy egyik éjszaka valaki gumibugyit húz a meztelen kisfiú nemi szervére, az azonban nem derül ki, hogy így akar csúfot űzni a prűd és képmutató elöljárókból, vagy így kívánja megóvni az arra járókat a meztelen fütyi látványától. Aztán amikor a viszályt szító, köpönyegforgató fiatal újságíróról kiderül, hogy magántársaságokban a nyilvánosan megjelenttel élesen szembenálló véleményt képvisel, és kortársai között ugyanolyan élesen kritizálja a szoborellenes prüdériát, mint ahogyan a helyi lapban a szobrot támadta, akkor mindenki elfordul tőle. Ő pedig ott áll egyedül a vasúti peronon, kezében a WC-kulccsal, amit korábban nem kaphatott meg, mivel az csak VIP személyeknek jár. Nagyjából ennyi lett a jutalma a hatalomnak tett szolgálataiért.
Akkoriban rengeteget röhögtünk a filmen, aki akarta pontosan értette, hogy a történet a korabeli hatalom álszent prüdériájáról és a talpnyalók nevetségessé tételéről szólt. Számba vettük, hogy a világon hány fantasztikus képzőművészeti alkotásra kellene gumibugyit húzni, ha mindenhol olyan korlátolt és önkényeskedő hatalmi viszonyok lennének, mint nálunk. Eszünkbe jutott, hogy milyen lenne Michelangelo Dávid szobra, az ember teremtéséről szóló „Érintés” című csodálatos freskója vagy a brüsszeli turista látványosság, a Manneken Pis gumibugyiban.
Aztán a filmet elfelejtettük és azt gondoltuk, elmúlt az a világ, amelyben egy meztelen kisfiú ábrázolása ilyen botrányt tud gerjeszteni.
Most azonban újra átélhetjük, hogy az álszentség, az ostobaság, a hatalmi képmutatás és a szolgalelkűség mit sem változik, ma nagyjából ugyanott tartunk, mint akkoriban. Csak most nem egy meztelen fiú szobrára, hanem a „szexualitást öncélúan bemutató”, a „homoszexualitást népszerűsítő” könyvekre kell gumibugyit húzni a könyvesboltokban.
Azt persze, hogy mit jelent az „öncélú szexualitás”, senki nem tudja definiálni, de hát éppen ez a cél. Hogy a hatalom önkényesen állapíthassa meg, hogy éppen melyik mű tartozik ebbe a kategóriába, és azt a könyvesboltot kapja rajta a törvényszegésen, amelyiket politikailag el akar lehetetleníteni. Hiszen mivel a világirodalom 99 százaléka az „öncélú szexualitásról”, szól, így lényegében bármelyik irodalmi műre ráragasztható ez a bélyeg. Ami pedig a „homoszexualitás népszerűsítő” könyveket illeti, ilyen szerintem nincs. Vannak nemi felvilágosító könyvek, amelyekre olyan nagy szükségük van a mai fiataloknak, mint egy falat kenyérre, hiszen közismert, hogy kétségbeejtő tudatlanság uralkodik ezen a területen. Ha a fiatalok többet tudnának a testükről és ezen belül a szexualitásról, akkor például jelentősen lehetne csökkenteni a nem kívánt terhességek és az abortuszok számát, és megóvni a felnövekvő generációk tagjait számos traumától és csalódástól. És persze vannak olyan művek, amelyek őszintén beszélnek az emberi kapcsolatok egyik évezredek óta létező fajtájáról, a homoszexualitásról, mint a létező világ valóságos és természetes jelenségéről. Márpedig az irodalomnak éppen az a feladata, hogy művészi eszközökkel mutassa be a valóságot, amelyhez a homoszexualitás éppen olyan szervesen hozzátartozik, mint a heteroszexualitás, akkor is, ha a heterók jelentős többségben vannak. Ha ezt letagadjuk, akkor nem megvédjük, hanem félrevezetjük, becsapjuk a fiatalokat és ez szörnyű tragédiákhoz vezethet. Újra generációk nőnek fel, amelyek tagjai devianciának, üldözendő bűnnek fogják tekinteni a homoszexualitást, ahogyan a náci és az államszocialista önkényuralmak idején.
Statisztikai felmérések szerint átlagosan a felnőtt társadalom 8 százaléka vonzódik saját neméhez, ez azt jelenti, hogy Magyarországon 6-700 ezer embert érint közvetlenül ez a kérdés. Ennyien vannak azok, akiket a hatalom ki akar rekeszteni a közösségünkből és a közgyűlölet céltáblájává kíván tenni, kizárólag a társadalom megosztása és saját hatalmi céljainak stabilizálása érdekében.