Tervek jövőre – Szénási Sándor jegyzete
Az őszi hangulat beköltözése a NER-elitbe tagadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a politikai évszakváltozás réme O.V. esetében dacot és nem beletörődést fog jelenteni, sőt.
Hatalmi térképészet - Kárpáti Iván jegyzete
A fővárost szétkapják, egymással semmilyen összefüggésben nem lévő területeket kötnének össze, és szervesen összetartozó városrészeket vágnának el egymástól politikai képviselet szempontjából.
Több lekvárt a madzagra - Dési János jegyzete
A szuvizáshoz először is egy főhatóság kell, aztán gellérthegyi irodák, autók, fizetések, kutatóintézet, egy-két 3/3-assal - ha mindez megvan, akkor lehet bőkezű pr- és reklám-megrendeléseket adni az udvari beszállítónak, akinél tutira jó helyen van az a pár milliárdocska, amit arra fordítunk a nép pénzéből, hogy a népet hülyítsük.
Gesztenye – Józsa Márta jegyzete
A sültgesztenye-szezon piaci fejleményei is érzékletesen mutatják, mennyit ér a kormány családbarát politikája. Erről is ír jegyzetében Józsa Márta, aki szerint, ha megértjük, hogy rengeteg felnőtt nem eszik azért, hogy a gyerekeknek jusson élelmiszer, akkor nyilván azon sem lepődik meg senki, hogy százezer forint rendkívüli kiadás milliók számára jelent megugorhatatlan összeget.
Pénzen vett barátság – Neuman Gábor jegyzete
Vajon mennyit is ér Orbán és Trump barátsága. A Le Monde szerint több tízmillió eurót. Ez manapság átszámítva, minimum 10 milliárd forintot jelent, de lehet, hogy sokkal többet.
A Pinocchio-miniszter - Hardy Mihály jegyzete
Gulyás Gergely miniszter mindenesetre orbitálisat tódított, amikor azt állította, hogy a hackerek kezébe került adatok között nincsenek igazán fontos vagy érzékeny adatok. Pinocchio-miniszter alighanem ismét hülyének néz bennünket, csak az ő orra nem nő olyan gyorsan, mint a hazudós fabábué.
Videorodeo – Szénási Sándor jegyzete
Mint egy FSZB-tiszt mondta: keresd a nőt, és megvan a kompromat. Mi valahol itt tartunk most. Nők, ellenzék, a hatalmi elit kihívása.
Tények nélküli világ – Kárpáti Iván jegyzete
Mindenki abban hisz, amiben akar, szabadon döntheti el. Egyre kevésbé kiszámítható, hogy egy nyilvánosságra kerülő információ milyen hatást vált ki, így pillanatokon belül elveszti jelentőségét.
Vásárhelyi Mária: Gumicsont?
19/07/2023 10:06
| Szerző: Vásárhelyi Mária
Biztosak lehetünk benne, hogy nincs olyan kormánypárti politikus, akinek a családjában vagy környezetében ne lenne a többségtől eltérő szexuális orientációjú ember. Ha éppen nem ő maga az. Ám jól látható, hogy ebben a körben a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás felülír minden erkölcsi, érzelmi, emberi szempontot.
1955. novemberében az Alabama állambeli Montgomeryben egy 42 éves afroamerikai nő, bizonyos Rosa Parks, három másik fekete társával, egy helyi járat üléseinek 5. sorában üldögélve nézett ki az ablakon. A korabeli törvények szerint feketék nem ülhettek a buszok első négy sorában, és ha a felszálló fehér utasok annyian voltak, hogy megteltek az első sorok, akkor az ötödikben ülő feketéknek is fel kellett állniuk és átadni helyüket. Amikor Rosa Parks felszállt a buszra, még üres volt az első négy sor, ám ahogy haladt a busz egyre több fehér szállt fel, és megteltek az első sorok. A következő állomáson felszálló fehéreknek már nem maradt hely. A buszvezető ezt látva felszólította a feketéket, hogy adják át helyüket. Rosa három utastársa eleget is tett a felszólításnak, ő azonban nem. A buszvezető felszólítására szelíden de határozottan azt válaszolta, hogy „nem hiszem, hogy át kellene adnom a helyem”. Ezt követően Rosa Parksot letartóztatták és bíróság elé idézték és 10 dollár büntetés megfizetésére kötelezték.
A bírósági ítélet kihirdetése után a Színesbőrűek Felemelkedéséért nevű polgárjogi szervezet (NAACP) bojkottot hirdetett kijelentve, hogy Montgomeryben addig nem ülnek buszra a feketék, amíg nem törlik el a jogfosztó, faji alapú kirekesztő törvényeket. A bojkott szervezését egy fiatal baptista lelkész, Martin Luther King vállalta.
A városban élő 40 ezres fekete közösség tagjai több mint egy éven keresztül nem használták a városi tömegközlekedési eszközöket, volt ahol megszervezték, hogy az autósok szállítsák a többieket a munkahelyükre, máshol hóban, fagyban és forróságban gyalog jártak dolgozni, vásárolni. A bojkott 381. napján, 1956. december 20-án, a város vezetése megadta magát és eltöröltek minden faji alapú megkülönböztetést szolgáló törvényt.
Ma már senki nem mondaná, hogy amit Rosa Parks tett és az ezt követő bojkott csupán gumicsont volt, amely elterelte a figyelmet a fontosabb dolgokról. Akkoriban azonban a saját felsőbbrendűségükben magabiztosan hívő fehérek közül biztosan sokan gondolták így. Meg voltak győződve arról, hogy a feketék afféle „beszélő szerszámok”, akiknek az a dolguk, hogy munkaerejükkel hozzájáruljanak a fehér társadalom jobblétéhez, az azonban soha nem jutott eszükbe, hogy ezért a munkaerejük újratermeléséhez szükséges minimális feltételek biztosításán túl, bármilyen jogok megilletnék őket.
Az ezt követő évtizedekben Amerikában, legalábbis jogi szempontból, felszámoltak a faji diszkrimináció minden formáját, a faji alapú kirekesztést törvény bünteti. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a fejekben is sikerült rendet tenni, vagy, hogy a szegregáció felszámolása során nem történtek mindenféle túlkapások, ám mégis hatalmas eredmény volt, hogy alkotmányba foglalták a származásra, fajra, nemre vonatkozó jogegyenlőséget. És az a „gumicsont”, amit Rosa Parks bedobott az állóvízbe – hosszú évtizedek alatt - átalakította Amerikát.
Hasonló a helyzet most nálunk a szexuális orientációjuk miatt az állam által kirekeszteni szándékozott LMBTQ közösség tagjaival. Mert teljesen függetlenül attól, hogy a kormány nyilvánvalóan gumicsontnak szánja az un. gyermekvédelmi, valójában azonban egy kisebbség tagjainak megalázására és jogfosztására irányuló törvényeket, nem tolhatjuk el magunktól a problémát azzal, hogy ez gumicsont. Hiszen ez a „gumicsont” embertársaink egy részét sérti meg méltóságában és rekeszti ki a jogegyenlőségből. Tudjuk, hogy a kormánynak semmi sem drága, ha hatalmának megtartása a cél. És most, hogy az ország egyre mélyebbre süllyed a hatalom által előidézett gazdasági, politikai és morális válságba, az országot irányító cinikus és romlott hatalomtechnikusok számára nem túl nagy ár csúcsra járatni a szexuális kisebbségekkel szembeni indulatokat. Annak ellenére sem, hogy biztosak lehetünk benne, hogy nincs olyan kormánypárti politikus, akinek a családjában vagy környezetében ne lenne a többségtől eltérő szexuális orientációjú ember. Ha éppen nem ő maga az. Ám jól látható, hogy ebben a körben a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás felülír minden erkölcsi, érzelmi, emberi szempontot.
Mi azonban nem fordíthatjuk el a fejünket a kirekesztéstől, jogfosztástól, megalázástól csak azért, mert tudjuk, hogy a hatalom gumicsontnak szánja. Akkor sem adhatjuk át az ülőhelyünket a kirekesztőknek és jogfosztóknak, ha tudjuk, hogy látszólag ezzel az ő forgatókönyvüket valósítjuk meg. Mert nekünk vannak olyan erkölcsi normáink, amelyekhez ragaszkodnunk kell és csak mi tudjuk megvédeni azokat, akik védtelenek és kiszolgáltatottak a hatalmi önkénnyel szemben. És mert bíznunk kell abban, hogy Magyarország egyszer újra olyan hely lesz, ahol származásra, fajra, nemre, szexuális orientációra tekintet nélkül mindenkit egyenlő jogok illetnek meg.
