A CDU és az SPD is sokat veszített támogatásából Hessenben
31/10/2018 11:02
Az exit poll felmérések adatai szerint a szövetségi szinten nagykoalícióban kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az élen végzett, de sokat veszített támogatásából a Hessenben vasárnap tartott tartományi választásokon.
Az ARD német közszolgálati televízió által készített felmérés alapján a CDU a voksok 28 százalékát szerezte meg, az SPD pedig a szavazatok 20 százalékát kapta. A CDU 10,3, az SPD pedig 10,7 százalékpontot veszített a legutóbbi, 2013-ban tartott választásokhoz képest.A tartományi szinten a CDU-val jelenleg koalícióban kormányzó Zöldek megerősödtek, a voksok 19,5 százalékát kapták, ami a párt számára rekordot jelent Hessenben. Az eddig a tartományi parlamenten kívüli, a CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) a voksok 12 százalékát szerezte meg. A Zöldek 8,4, az AfD 7,9 százalékponttal tudta növelni támogatottságát.Az ARD által ismertetett kutatás azt mutatja, hogy az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) jutott be még a hesseni Landtagba, a voksok 6,5 illetve 7,5 százalékával.A német köztévé mandátumbecslést is közzétett, amely alapján a 110 fős hesseni Landtagban a CDU 33 mandátumra számíthat, az SPD-nek és a Zöldeknek pedig egyaránt 23-23 képviselője lehet a tartományi törvényhozásban. A Die Linke 8, az FDP 9, az AfD pedig 14 mandátumra számíthat.Ha a tényleges eredmények a felmérésnek megfelelően alakulnak, akkor a jelenlegi fekete-zöld, konzervatív-zöld koalíció mindössze egyetlen fős többséggel rendelkezik majd az új Landtagban, és ugyanilyen koalíciót alakíthatna ki a CDU a szociáldemokratákkal is. A CDU-Zöldek-liberálisak alkotta, a pártok színei alapján Jamaika-koalíciónak nevezett szövetségnek 65 képviselője lenne. Az SPD, a Zöldek és az FDP viszont együtt sem kaptak elég szavazatot ahhoz, hogy a konzervatív CDU nélkül többségbe kerüljenek.Az ARD adatai szerint a részvétel alacsonyabb volt, mint 2013-ban; akkor a választásra jogosultak 73,2 százaléka járult az urnákhoz, most 67,5 százalékuk adta le voksát.(MTI,Klubrádió)