10692 év - Ennyi időre volna szükség a legrosszabb állapotban levő vízhálózatot felújítani
30/03/2025 09:00
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
Az országos átlag amúgy 280 év. Közben rengeteg víz elszivárog, és rengetegen vannak olyanok is, akik nem jutnak hozzá ivóvízhez. A Víz Koalíció éves beszámolójából Józsa Márta készített összeállítást az Útszélen című műsorban.
Fájó pontként említi, hogy a természetes vizeinkhez városokat építünk, ahelyett, hogy a természetes vizeket vinnénk vissza a városainkba. És ez szerinte igaz általában is a természetre.
Felidézi az ELTE Emberkörnyezet Tranzakció Intézetében dolgozó Varga Attilénak egy megfigyelését, hogy hányan vannak a Normafánál, amikor tele van. Pár ezer ember, 2-3 ezer ember, aki elfér ott, és már zsúfoltságot érzünk. Vagyis az nem egy megoldás, hogy mindenki menjen ki a természetbe, mert a természet az limitált, tehát hogyha 1,6 millió budapesti kimenne a természetbe, annak brutális következményei lenni. Nyilván ez nem fenyeget, azért ismerjük magunkat, hogy mindenki a természetben akarna lenni, ennek a hiányát pszichológiailag és emberileg érezzük. Ez egy óriási terhet ró a társadalomra, hogy nem tudjuk milyen a természet. Egyrészt egy olyan jellegű terhet, hogy nem is akarjuk megvédeni, hiszen egy távoli, láthatatlan dolognak tűnik - veti fel Litkai Gergely.

Mint a humorista mondja, ez a vízműveknek is a legnagyobb probléma, hogy a csövek a földben vannak, nem láthatók, tehát nincs egy ilyen csőstadion, ugye egy ilyen Pompidou központ minden városban, amit meg lehetne tekinteni, hanem az ott megy a földben, és úgy tűnik, hogy nem mindig működik.
A másik ilyen probléma pedig az, hogy életünk nagyobb százalékát fedett helyen töltjük. A Lost Connection című könyv azt taglalja, hogy életünk több mint 90 százalékát. Olyan, mintha valaki börtönben lenne, vagy rosszabba, mert a raboknak legalább kötelező sétálni.
Hiába az erdőben "evolucionalizálódtunk", ott lett belőlünk az, amik vagyunk, és hogyha ezzel elveszítjük a kapcsolatot, nem is tudatos bennünk, de ez egy óriási pszichés terhet jelent. És ugyanez igaz a vizeinkre is.
Természetes vizet látni, például egy patakot úgy, ahogy egy patak kinéz, hát az szinte lehetetlen, nem? Itt a városban. És utána ebből mi következik? Az, hogy ahova odaszabadulunk, ami olyan természetesnek tűnő víz lehet itt a Fertő-tavat, a Balatont vagy a Velencei-tavat értem, na ott megpróbálunk egy olyan várost építeni, ahol azért otthonosan érezzük magunkat, nem? Körbebetonozzuk, learatjuk a nádat, mert ahol én lakok, ott sincsen nád, de ez mégis a természet, ami legyen olyan, mint ahol én lakom - hangzott el Litkai Gergelytől.
A beszélgetésben megszólal még:
Balla Imre, a Víz Koalíció tagja
Arató Gusztávné, Katica, a Roma Női Hálózat munkatársa
Bari Jutka, a Zöld Jogi Platform szakértői társaság környezeti ésklíma igazságosság szakértője
Papp Gergely geográfus, antropológus, a Pad alapítvány kutatója,
HerczegRóbert, Tápióbicske polgármestere
LukácsGyörgy szociológus, a Habitat for Humanity szakpolitikai munkatársa
és Sándor Kata, a Civil Kollégium Alapítvány kommunikációs munkatársa
A Víz Kolaíció konferenciájáról készült összeállítást a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
2025.03.27., csütörtök 15.00
Riporter: Józsa Márta