A brüsszeli döntéshozatalt a törzsi hatalmi politika uralja
15/03/2024 09:32
| Szerző: Kárpáti János/Klubrádió
Mujtaba Rahmannak, az Eurázsia Csoport elnevezésű elemzői közösség európai vezetőjének a véleménycikkét közli a Politico arról, hogy szerinte Mario Draghi volt olasz miniszterelnöknek, az Európai Központi Bank egykori elnökének kellene kapnia az Európai Tanács elnöki posztját.
Ezúttal kivételesen egyetlen témával foglalkozom, hogy illusztráljam, nem csupán Magyarországon, hanem Európában is nagy a bizonytalanság abban a tekintetben, hogy merre kellene menni, milyen eszközöket kellene alkalmazni a nehézségek leküzdéséhez. Csaknem három hónap van még az európai parlamenti választásokig, azután pedig – immár a pártcsaládok közötti új erőviszonyok ismeretében – megkezdődhet a vezető uniós tisztségek betöltéséről szóló alkudozás. A csatát azonban nem lehet elég korán kezdeni, és az első lövések már el is dördültek.
A Politico amerikai portál Mujtaba Rahmannak, az Eurázsia Csoport elnevezésű elemzői közösség európai vezetőjének a véleménycikkét közli arról, hogy szerinte Mario Draghi volt olasz miniszterelnöknek, az Európai Központi Bank egykori elnökének kellene kapnia az Európai Tanács elnöki posztját.
Ez a testület a tagállamok első számú vezetőiből áll, és valójában nagyobb súlyú grémium, mint az Európai Bizottság, legalábbis abban az értelemben, hogy ez utóbbi „csupán” javaslattevő és végrehajtó intézmény, míg a Tanács kezében vannak a legfontosabb döntési jogkörök, igaz, ezek nagy része a Parlamenttel való együttdöntési jogot, tehát a jogkör megosztását jelenti. Ugyanakkor a Bizottságnak hatalmas intézkedő apparátus áll a rendelkezésére, és az efölötti ellenőrzés joga megnöveli a bizottsági elnök jelentőségét – olyannyira, hogy a pártcsaládok csúcsjelöltjei közül az, aki a legerősebb frakciót tudhatja maga mögött, alapértelmezés szerint a bizottsági elnöki posztra lehet érdemes. A Tanács, mint testület végső soron fontosabb, mint a Bizottság, de a Tanács elnöke személyében valamivel súlytalanabb, mint a bizottsági elnök.
Rahman érvelése szerint Draghi annak idején azt vallotta, hogy „kerül, amibe kerül”, a válságba jutott euróövezetet meg kell menteni, és ez végül sikerült is - most pedig ugyanerre az állhatatos szellemiségre lenne szükség az EU-t érő kihívások miatt.
Ami az Európai Bizottságot illeti, ott az elemző szerint nem kétséges, hogy a parlamenti választáson a jobbközép irányzatú Európai Néppárt kapja majd a legtöbb mandátumot, így biztosítottnak tekinthető, hogy a néppárti család csúcsjelöltje, a brüsszeli Bizottságot most is irányító német CDU-s Ursula von der Leyen újra el fogja nyerni a posztot.
A Tanács jelenlegi elnöke – a belga Charles Michel személyében – liberális, de Rahman szerint Michel csalódást keltett, részben azért, mert még nem annyira öreg, hogy közeledjen pályafutásának a vége. A Tanács élére eszerint olyasvalaki kell, aki már nem azt hajszolja, hogy ő maga a címlapra kerüljön, hanem hogy konszenzust teremtsen a csúcsvezetők között.
Namármost, a szociáldemokraták, akik várhatóan a második legnagyobb frakcióval rendelkeznek majd, a mostani és az előző két ötéves ciklusban is a kül- és biztonságpolitikai főképviselő tisztségét tölthették be. Ez a hivatal azonban az elmúlt években veszített a súlyából – írja Mujtaba Rahman – részben azért, mert az Ukrajna elleni orosz invázió nyomán a Bizottság energikusabb geopolitikai szereplővé vált. A szociáldemokraták tehát alighanem inkább a tanácsi elnök tisztségét célozhatják meg. Fő kiszemeltjük erre António Costa eddigi portugál miniszterelnök, aki Rahman szerint jó viszonyban van minden EU-ország vezetőjével, még a magyar Orbán Viktorral is. Az Eurázsia Csoport vezető elemzője azonban Costánál érdekesebb opciónak tartaná Mario Draghit. Úgy véli, ő hozzá tudna járulni a Tanács és a Bizottság közötti egyensúly helyreállításához, azon brüsszeli bölcsesség jegyében, hogy a két intézmény jó viszonyának az előfeltétele: legyen hatalma a Bizottságnak és legyen tekintélye a Tanácsnak.
Mujtaba Rahman azonban saját elképzelésében is lát gyenge pontokat, mégpedig: az EU-országok vezetői aligha akarják, hogy Draghi kiemelkedő személyisége beárnyékolja őket. „Draghi ellenőrzést gyakorolna a napirend fölött, de ki gyakorolna ellenőrzést Draghi fölött?” – idézi az elemző egy meg nem nevezett, magas beosztású uniós tisztségviselő költői kérdésfeltevését. A másik gond az, hogy Draghi egyetlen politikai pártcsaládnak sem elkötelezettje, márpedig – írja az Eurázsia Csoport szakértője – a brüsszeli döntéshozatalt a törzsi hatalmi politika uralja. És végül Mujtaba Rahman egy harmadik érvet is felhoz saját elgondolásának az életképességével szemben, és talán ez a legsúlyosabb érv: Mario Draghi nyíltan szorgalmazza, hogy az EU nagyobb mértékben támaszkodjék a közös hitelfelvétel eszközére, amivel finanszírozni lehetne az Európával szemben tornyosuló geopolitikai kihívásokat. Ezzel kapcsolatban Rahman megállapítja: az eladósodás növelése ugyan némi teret nyert az EU-ban az elmúlt hónapokban, de Németország és több más északi tagállam valószínűleg túlzásnak tartaná, ha ennél is tovább mennének. A Politico vendégkommentátora ugyanakkor köti az ebet a karóhoz: szerinte Draghi nélkül az elkövetkező öt évben az EU-nak nem lesz harapásra képes, éles fogsora, hogy megküzdjön a versenyképességi, védelmi és geopolitikai teendőkkel. Hiteles finanszírozási terv hiányában nincs válasz arra, miként akarják majd tovább segíteni Ukrajnát, az ország esetleges újjáépítését, és biztosítani azt a versenyképességet, amire égető szüksége lenne Európának.
A lapszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.
2024.03.15., péntek 6:00
Riporter: Kárpáti János