A csend világa – Szénási Sándor jegyzete

Az Átlátszó.hu interjút készített Nagy Blankával, azzal a kiskunfélegyházi gimnazistával, aki több ellenzéki tüntetésen lépett fel, és ezzel itt elismerést, ott ellenszenvet váltott ki, ami önmagában rendben is lenne, de az orbáni média ezen túlmenően olyan karaktergyilkolászásba fogott a szabadszájú lánnyal szemben, hogy öröm volt nézni, már annak, aki az ilyet szereti. A Fővárosi Ítélőtábla speciel nagyon humortalannak mutatkozott, és jóváhagyta a Lokál.hu-t helyreigazításra kötelező korábbi ítéletet, de a lány ügyvédje a Riposttal és az Origóval kapcsolatban is hazudozások konkrét, habár nem egészen önkéntes bevallására számít. A Figyelő már korábban helyesbített.

Minden rendben van tehát, a jogállam még járóképes, a bekoszolt becsület tisztítható, a rágalmazó sajtómunkás leleplezhető, amit persze ő egyáltalán nem ért, hiszen a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány szorgos méhecskéjeként egy munkaalapú társadalomban csak a dolgát végzi, semmi személyes.

A már említett interjúban azonban Nagy Blanka elmeséli, mi történt vele a szülővárosában azóta, hogy 2018 decemberében a Fideszt undorító, alattomos, ocsmány, és fertőző járványként identifikálta egy kecskeméti tüntetésen, egyúttal nem felejtett el a köztársasági elnöknek is zavarba ejtően szexuális töltetű jótanácsot adni.

Ezt követően gimnáziumi osztályában megkapta a csendet. A legjobb barátai, barátnői sem szóltak többé hozzá, láthatatlan lett, levegőnek nézték. Nem átkozták ki azzal, hogy a nemzetietlen ellenzék bábja, nem azért fordultak el tőle, mert a szülők ezt várták el, hiszen - ahogy Blanka mondja - 18 éves embereknek már nemigen lehet otthon parancsolgatni. Nem azért utasították el, mert trágár volt. Nem azért tartottak távolságot tőle, mert féltek együtt mutatkozni vele. Nem tették azt, amit az egyik tanár, aki közölte, hogy nem hajlandó egy tablón szerepelni vele, és aki aztán mégis vállalta a közös fotózkodást. Blanka társai nem mondtak neki semmit, és nem vontak vissza semmit. Csendben voltak.

Blanka nem értette, miért.

Mit lehet kezdeni a csenddel?

A csend a csenddel elvegyül, énekli Presser egy dalában. Terjed, teret foglal, titkait magába zárja.

Normálisan ha egy kamasz lázad, a többiek szemében azonnal nagy arc lesz. Nem a mondanivaló, hanem a beszólogatás gyönyörűsége okán. Az ilyen gyereket követik és nem kiszorítják. Blankától azonban még a szalagavatón elmondandó beszéd jogát is megvonták, ha úgy vesszük, szerencsére, mert a tiltás aktusát mégis csak meg kellett indokolni: az osztálytársaknak be kellett vallaniuk, hogy félnek a közönség reakcióitól, tartanak a Blankának szóló bekiabálásoktól, riasztja őket a botrány lehetősége. Tizennyolc évesen nem kívántak normaszegők, alterek, a felnőtt világot pokolba kívánók, önállók, személyesek, összességében csendtörők lenni.

A világból, a családi tradíciókból, Kelet-Európa étoszából, a jövő fenyegetéseiből azt szűrték le, hogy ez itt most nem hősködés kora. Ahogy apa mondta a vacsoránál, már megint nem az.

Szénási Sándor jegyzetét a fenti lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg.