A hősök áldozatvállalása a semmibe vész - Kárpáti Iván jegyzete

Amikor megázva, fáradtan hazakeveredett a gimnazista lányom a tegnapi demonstrációról és megkérdeztem tőle, mit gondol a mostaniról, azt válaszolta: úgy érzi, hogy a korábbi tüntetéseken ők támogatták a tiltakozó tanárokat, most pedig az a fura helyzet állt elő, hogy inkább ők voltak többen, tanár alig.

Egy 16 évesnek nehéz elvenni a kedvét attól, hogy kiálljon az igazságtalanság ellen, de már ő is elgondolkodott azon, hogy így ennek mi értelme van? Ha a pedagógusok nem állnak ki magukért és egymásért, akkor ők még mit tehetnek?

A Karmelitánál még a könnygázból is kapott, pedig csak hátul ácsorgott más gyerekekkel, két 10 év körülit a saját kabátjával letakarva menekített ki. Itt rátérhetünk arra, hogy miért kellett ennek az egésznek összekeverednie a kordonbontásos akcióval? Miért kellett erre az amúgy is bánatosra sikeredett felvonulásra ráépíteni egy még gyengébb politikai akciót, amivel csak azt a kormányzati narratívát erősítik, hogy ez egy ellenzéki ármánykodás, semmi köze a közoktatáshoz.

Félreértés ne essék, értem én, hogy minden ilyen demonstráció egyben politikai akció is, hiszen az éppen aktuális kormányzat inkompetens vagy egyenesen gonosz intézkedései okozzák a gondot. De ezt az üzenetet képesek megfogalmazni az érintettek is, nincs szükségük arra, hogy néhány szerény képességű pártvezető általuk kapjon 5 perc figyelmet.

Visszatérve a tanárokra: a több mint 100 ezerből, csak mondjuk 30-40 ezernek kellene azt mondania, hogy itt a vége, addig nem dolgozunk, ameddig nem tárgyalnak velünk érdemben. Ennyi embert nem lehet kirúgni, nem lehet megfélemlíteni. De nem lesz, Magyarországon soha nem lesz, mert soha nem is volt ilyen szolidaritás és érdekérvényesítő képesség. Tehát, tisztelet a kevés hősnek, akiknek az áldozatvállalása a semmibe vész, feledésbe merül. Minden megy tovább, ahogy eddig.