"A Szabadságpárt több mint kimerítette saját potenciálját"

Új ablakban

2024. október 01. Reggeli gyors - részlet 24.10.01. Kárpáti János lapszemléje

05:49

00:00

Mint arról tegnap már sok szó esett, a vasárnap tartott osztrák parlamenti választáson a vártnál is valamivel nagyobb arányban győzött a szélsőjobboldali Szabadságpárt, az FPÖ. A voksok 28,8 százalékát szerezte meg, és a bécsi Der Standard ezt jelentős fölénynek minősítette a második helyezett, jobbközép Néppárt 26,3 százalékával szemben. Hogy sok-e a bő két százalékpont, azon lehet vitatkozni, de azon már kevésbé, hogy a Néppárt esetében ez az eredmény drámai, közel egyharmad arányú visszaesést, konkrétan 11,2 százalékpont mínuszt jelent az előző választási eredményhez képest. Herbert Kickl FPÖ-vezérnek pedig sikerült túlszárnyalnia a párt eddigi legjobb eredményét, a még 1999-ben Jörg Haider vezetésével elért 26,9 százalékot.

A liberális Der Standard ennek ellenére azt írja: a legkevésbé sem egyértelmű, hogy Kickl most kancellár – vagy ahogy ő maga szokta emlegetni az ambícióját – „népi kancellár” lesz: megtörténhet az is, hogy magára marad. A lap idézi Christian Stockert, a Néppárt főtitkárát, aki szerint nem hajlandóak kisebbik koalíciós partnerként a Szabadságpárt rendelkezésére állni. Stocker egész pontosan a junior partner kifejezést használta, jelentsen az éppen bármit. Ez alatt a státus alatt mindenképpen a koalíción belüli alárendelt szerepet szokták érteni. Karl Nehammer, az eddigi néppárti kancellár váltig azt hangoztatta, hogy csak egy Kickl nélküli Szabadságpárttal lenne hajlandó koalícióra lépni, arra utaló jelek azonban egyáltalán nincsenek, hogy létezhetne Kickl nélküli Szabadságpárt. Az FPÖ mindenesetre azt követeli, hogy inkább jöjjön létre a Nehammer nélküli Néppárt. A Der Standard szerint Nehammer visszavonulása megkönnyítené a Szabadságpárt és a Néppárt koalíciós tárgyalásait.

 

Herbert Kickl

Fotó: MTI/EPA/Daniel Novotny

 

Ha a választási eredmény már nem módosul, akkor a Néppártnak és a szociáldemokratáknak összesítve pontosan eggyel több mandátumuk van, mint ami a parlamenti matematika szerint minimálisan szükséges a kormánytöbbséghez. Elvben tehát ez a nagykoalíció sem kizárt, sőt, a konzervatív beállítottságú Die Presse a Mit akar valójában a Néppárt? című elmélkedő cikkében azt írja, hogy az inga most a szocdemek felé mozdul, bár a kék kártyát – ez a Szabadságpárt színe – sem adják ki a kezükből, mert az is jól jöhet még. A Néppárt választási központjában a Die Presse szerint úgy ünnepeltek, mint ha ők győztek volna. Körükben az a mondás, hogy a kampány hajtóvadászat volt, a maguk részről megtették, amit megtehettek, a Szabadságpárt pedig „több mint kimerítette saját potenciálját”, vagyis begyűjtötte olyanok szavazatát is, akik egyébként az egész politikához elutasítóan állnak.

"A kultúrharc radikálisabb lett"

Ha már az osztrák médiánál tartunk, megemlítem azt is, hogy a Der Standard interjút közöl Reisz Gábor rendezővel és Berkes Júlia producerrel abból az alkalomból, hogy Ausztriában is bemutatták a Magyarázat mindenre című filmet. A beszélgetés részben az orbáni kultúrpolitika körül forog.

Mint Berkes Júlia elmondja, a film kezdetben nem számított a jobboldali kultúrpolitika prioritásai közé, ma azonban már a komédiákra és a költséges történelmi filmekre irányul a fókusz. Reisz Gábor ehhez hozzáteszi, hogy sok támogatási kérelmet politikai okokból utasítanak vissza – vagy a forgatókönyv, vagy a rendező politikai beállítottsága nem tetszik a döntéshozóknak. A kultúrharc radikálisabb lett – mondja.

Hogy miért a történelmi filmek kerültek előtérbe? A producernő kifejti, hogy a történelem fontos szerepet játszik az identitás kialakításában. Az a cél, hogy bemutassák, milyen nagyszerű ország voltunk és vagyunk. A rendező ezt azzal toldja meg, hogy ezekben a filmekben a karakterek gyakran egydimenziósak, jók vagy rosszak. És természetesen a magyarok a jók, sőt, ők a hősök. És az osztrákok? – kérdez közbe a riporter. Berkes válasza: az osztrákok határozottan rosszak.

Egy izraeli-palesztin konföderáció megoldás lehetne, de valószínűtlen

Végül egy tanulmányról, amelyet a Foreign Affairs című amerikai külpolitikai folyóirat online kiadása tett közzé, azt állítva, hogy igenis létezik működőképes kétállami megoldás a közel-keleti válságra. A lényegen alapvetően nem változtat, de megjegyzendő, hogy az írás még az Izrael és a libanoni Hezbollah közötti konfliktus drámai eszkalálódása előtt jelent meg. Külön figyelmet érdemel a szerzőpáros: Omar M. Dajani a kaliforniai Pacific Egyetem nemzetközi jogi professzora, és jogi tanácsadóként működött a palesztin tárgyalódelegáció mellett az Izraellel folytatott egyeztetések során. Limor Yehuda a jeruzsálemi Héber Egyetem jogi karának az oktatója.

A két jogtudós izraeli-palesztin konföderációban látja a megoldást. Anélkül, hogy itt módunk lenne részletekbe bocsátkozni, a lényeg, hogy az egyenjogúság és az együttműködés elvén alapuló konföderáció jelentős mértékben különbözne az eddig megfogalmazott kétállami modellektől és az egyállami modelltől is. Megkönnyítené a két entitás közötti együttműködési formák kialakítását olyan területeken is, mint például az infrastruktúra, az energetika, a közegészségügy, illetve a közlekedés. Mindkét állam saját maga gondoskodna a belbiztonságról, de konföderációs intézményeket lehetne létrehozni például a hírszerzés és a rendészet területén. A szerzők persze elismerik, hogy az ilyen konföderáció megteremtése a belátható jövőben nem remélhető.

A lapszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.