A szomjazó dakota ló – Rózsa Péter jegyzete

Amikor még erős dohányos voltam, egyszer csak egy visszatérő álom kezdett gyötörni: négykézláb mászkálok egy kietlen, elsivatagosodott réten és eldobott csikket keresek. Mindig arra ébredtem, hogy porszáraz a szám, víz után kellett nyúlnom gyorsan. Hogy ez is hozzájárult végül ahhoz, hogy leszoktam a cigiről nem tudom, de már több mint egy évtizede nem szívom. A szárazság azonban megmaradt éjjelente, és olykor az álom is visszatér, de nem csikket keresgélek hanem víz után kaparászom a földet. Mert nincs. Rémálom, ami lassan valósággá válik.

Magyarországon a rossz vezetékek miatt az ivóvíz 60 százaléka egyszerűen elfolyik. Ezt maga Gulyás miniszter vallotta be egy hónapja a kormányinfón. Azt már nyilván elhallgatta, hogy a rossz vezetékrendszer elsősorban a rezsicsökkentésnek nevezett szemfényvesztésnek köszönhető. A vízművektől elvont díjbeszedési jog okán ezeknek a cégeknek nem, hogy a hozzájuk tartozó hálózat karbantartására, felújítására nem jutott pénz, de volt ahol az alkalmazottak fizetésére sem. Békés megyében egy év alatt 2 millió köbméter ívó víz szivárog el a rozsdás, lyukas vezetékek miatt.

De önök is tudják, e nélkül is baj van a világban a vízzel, mert vészesen fogy. A Reuters tegnap Londonban közzétett elemzése szerint a világ néhány legfontosabb édesvízforrása az elmúlt 30 évben évente mintegy 22 gigatonna vízmennyiséget veszített. Az Európa és Ázsia közötti Kaszpi-tengertől a dél-amerikai Titicaca-tóig jelentősen csökkent a vízszint. Az Aral tó már régen kiszáradt, a Holt tenger is ténylegesen haldoklik. Máshol megjelent a só az édes vízben, mert az óceánokból illetve a tengerekből az elvesző, elpárolgó helyébe befolyik a tengeri sós víz. És, hogy még egy mai keltezésű hírt is mondjak, Uruguay fővárosában, Montevideóban alig egy hónapra való víz maradt. Ott már hónapok óta küzdenek a szárazsággal – a 67 millió köbméter kapacitással rendelkező Paso Severino víztározóban jelenleg alig több mint 6,5 millió köbméter víz van és nincs utánpótlás ha nem jön csapadék. És ott is az édes víz egyre több tengervízzel keveredik, egyre inkább érezni a csapvíz sótartalmát. – olvasom a Portfólió cikkében. Hozzáteszem, tavaly már a közelünkben is ezt tapasztalták, Olaszországban a Pó drámaian alacsony vízszintje miatt a tengervíz a folyón felfelé az árral szemben visszafolyt a folyón. A gazdák tehetetlenek voltak, a só kiszárítja a növényeket, azok elfeketedve elsorvadtak – közölte az Euronews.

Világos, a környezetszennyezés és az ökológiai károkozás nem áll meg az államhatároknál. Ezt csak a magyar kormány nem hajlandó számításba venni. Még a rezsicsökkentéssel kizsigerelt közműszolgáltatók panaszait sem hallják meg, nem, hogy a globális vészhelyzetről szóló híreket. Sőt, a NER iparfejlesztési politikája éppen szembe megy mindazzal, ami a túlélésünkhöz kellene: víz – és energiatakarékosság. Az egyre-másra építendő, ráadásul kínai befektetőknek tejelő akkumulátorgyárak víz- és villamos energia igénye olyan magas, amit a jelenlegi magyar kapacitás nem tud teljesíteni. Orbánék fordítva ülne a lovon – ami egyébként lehet, már most döglött –, ugyanis előbb szerződtek a kínaiakkal a gyárak idetelepítéséről, mint, hogy felmérték volna és megterveztették volna a jelentős víz- és még jelentősebb villamosenergia-termelés forrásait. A miniszterelnök gázturbinás erőművekről delirál, a folyóvizek melletti tározókról hadovál, de ezek még papíron sem léteznek, és azt sem tudni, végül pontosan mennyivel több vízre és áramra lesz szükség, ha az egyre gyarapodó akkugyárak üzemelni kezdenek. A legnagyobb, a debreceni gyár ilyen adatairól sem hajlandók beszélni, hiába a szakmai és a lakossági felzúdulás. És a víz mellett Magyarországon lassan a pénz is elfolyik. A kormány EU-ellenes és egyre irracionálisabb politikája miatt recesszióba fordult a gazdaság. Egyik oldalon az elképesztő mértékű infláció, elmaradó bérrendezés, sorra bedőlő lakossági hitelek, a másik oldalon elképesztő pénzszórás a nem átgondolt beruházásokra, a világpiacon versenyképtelen, csupán az állami megbízások miatt működő pénznyelő oligarchavállalkozások működtetésére.

És mire az akkumulátorgyártás fellegvára lesz az ország, félő nemcsak a pénz-, de a vízforrások is elapadnak. Akkor – ha még addig valahogy eltengődött is – az a bizonyos dakota ló is szomjan hal. Mondjuk velünk együtt, de úgy látszik a gazda, Orbán Viktor elfelejtette saját mondását, hogy le kellett volna szállni szegény páráról. Magától nem megy. Talán segíteni kellene neki onnan lemászni? Döntsék el önök...!