Amikor a svájci nők az utcára vonultak

„Feminista sztrájkkal akarjuk megbénítani az országot” - mondta egy aktivista az AFP-nek június 14-én pénteken. A svájci nők elsősorban azért vonultak utcára, mert átlagosan ma is 18,3 százalékkal keresnek rosszabbul a férfiaknál, ahogy az egy hivatalos, három évvel ezelőtti állami statisztikából is kiderül. De nem csak emiatt döntöttek a sztrájk mellett: rövidebb munkaidőt is követelnek, mert szerintük így az otthoni, nem fizetett munkát jobban fel tudnák egymás között osztani a nők és a férfiak. Emellett a fogamzásgátlás és az abortusz ingyenessé tételét követelték, illetve a kapitalizmuskritikával megjelent egy újbaloldali hang is.

A becslések szerint legalább hatszázezren, de akár egymillióan is hömpölyöghettek a svájci utcákon. Hasonló megmozdulásra már 1991-ben is volt példa, a nők akkor is az egyenlő lehetőségekért és megbecsülésért sztrájkoltak.

Bőni Gina, Budapesten élő svájci újságíró egy korábbi Reggeli gyorsban arról beszélt, hogy a hivatalos számítások szerint a svájciak 2013-ban 8,7 milliárd órányit dolgoztak otthon, és ha ezt valóban kifizették volna nekik, 400 milliárd frankkal, az az évi GDP 2/3-adával lennének gazdagabbak.

Így máris jobban érthető a frusztráció, de hosszú időbe telt, amíg elég gyülemlett fel belőle egy az 1991-eshez hasonló sztrájkhoz. Erről beszélt a Klubrádiónak Zita Küng jogász, a nemi egyenlőtlenségek szakértője, aki több svájci kormányzati szervnek is tanácsadója.

„Minden igyekezet, ami a fizetési különbségek eltüntetését vagy az apák gyerekük születése utáni szabadságolását tűzte ki célul, kudarcba fulladt. Hol a munkáltatók, hol a politika állta ezeknek útját. Pár hónappal ezelőtt az ilyen követelések megfogalmazói – szakszervezetek és feministák – azon kezdtek el gondolkozni, hogy másfajta módszerekhez nyúljanak. Eddig kipróbálták, milyen tárgyalni, leveleket írni vagy tüntetni. De mivel ezeknek nem látták eredményét, sztrájkba kezdtek. Mindig ez a legutolsó bevethető eszköz. Tavaly nyáron kezdődtek el az egyeztetések országszerte – jobbára teljesen szervezetlenül – arról, hogy valamit tenni kell. Decemberben a szakszervezetek egy nagy demonstrációt szerveztek a fizetéskülönbségek eltüntetéséért. A kormány azonban nem volt partner. Azt hiszem, a legtöbb nő akkor sokallt be: eddig azt mondhattuk, hogy mi megadtuk az esélyt, de a legcsekélyebb pozitív változás sincs. Ebből elég!”

Talán nem ezt gondolnánk Svájcról, de sok szempontból kifejezetten konzervatív ország. Nem véletlen, hogy a hadkötelezettséget is szokatlanul komolyan veszik. A nősztrájk alatt azonban kifejezetten vidám arcát mutatta a társadalom.

„Ünnepi volt a hangulat a vidéki helyszíneken is. Glarusban a nők zászlókkal és különféle transzparensekkel dekoráltak ki egy parkot, beszédeket hallgattak, petícióztak, amit aztán a helyi kormányzatnak adtak át. Ezután én Zürichbe siettem, azt is látni akartam, mi történik egy nagyobb városban. Miután megérkeztem, alig jutottam ki a vasútállomásról. Teljesen megállt a város közlekedése. Mindenki gyalog járt-kelt Zürichben, ráadásul már délben is volt egy másik tüntetés, amiről nem tudtam – de délután aztán a nősztrájkkal találkozott a tömeg. Transzparensekkel, lufikkal, zászlókkal voltak tele az utcák. Népünnepély lett a tüntetésből, amekkorához foghatót még nem láttunk Svájcban” - beszélt a sztrájkon tapasztaltakról a jogász.

A sztrájk során – amelynek a színe egyébként a lila volt – ötletekből és transzparensekből sem volt hiány. Bázelben az egyik gyógyszergyártó cég felhőkarcolójára vetítettek ökölbe szorított kezet, Zürichben egy hatalmas műanyag klitoriszt hordoztak körbe, Lausanne-ban pedig melltartóikat égették a nők. 

A tüntetéseken sok férfi is részt vett kifejezve ezzel szolidaritását. De a sztrájk messze nem állt meg itt a sokszínűségben, ahogy az Zita Küng elmondásából is kiderül.

„Gyakorlatilag a lakosság mindenféle tagja képviseltette magát. Sok volt a fiatal nő, aminek én idősebbként különösen örültem. És persze rengeteg középkorú és idős is részt vett a sztrájkban. És valóban, a társadalom minden rétegéből lehetett találkozni demonstrálókkal. Láttam művészeket, szakszervezetiseket, bevándorlókat, tudósokat, munkásokat, bankárokat... Férfiak is ott voltak, gyakran a gyerekükkel együtt.”

Alapvetően békés volt a megmozdulás, amit csak néhányan akartak megzavarni. Volt, aki autóval akart a tömegbe hajtani az egyik helyszínen és olyan is előfordult, hogy ürülékkel dobálták a tüntetőket, de ezek marginális esetek voltak. Bőni Gina szerint azonban sok más társadalomhoz hasonlóan a svájcit is egyre erősebb ellentétek feszítik.

És persze a politikai szereplők sem mind voltak elragadtatva a sztrájktól.

„Természetesen minden tüntetést ér kritika. Sokan azt mondják, hogy a svájci nőknek elégedettnek kellene lenniük. A parlamenti képviselők egy része például kifejezve egyet nem értését, bent volt az országgyűlésben. Szerintük a sztrájk teljesen szükségtelen, ezért másoknak sem kellene ebben részt venni. De az ilyen természetes” - mondta Zita Küng.

A Svájci Néppárt képviselője, Barbara Steinemann például azt mondta, hogy a nőknek már így is egyenlő esélyei vannak Svájcban, ezért a sztrájkra semmi szükség. Ott volt azonban a berni tömegben egy másik jobboldali politikus, Viola Amherd védelmi miniszter, mint ahogy rengeteg más politikus is. Zita Küng pedig úgy látja, nem csak egyszerű népszerűségszerzésről volt szó.

„Szerintem a miniszter, aki a tüntetőkhöz csatlakozott, nagyon is komolyan gondolta a részvételét és boldog volt, hogy ennyi embert láthat tüntetni az ügyért. És az egész nagyszerű volt: Bernben délelőtt 11 órakor tele voltak az utcák, ezzel egy időben pedig Zürichben, Genfben, Luganóban és mindenhol demonstráltunk. És ez még csak a kezdet volt.”

A tüntetés után vannak arra utaló jelek, hogy a politika pozitívabban fog állni a nők követeléseihez. De Bőni Gina szerint aligha várható egyik napról a másikra gyökeres változás.

És Zita Küng szerint is csak annyi biztos, hogy a nők valamilyen formában folytatják az ellenállást. 

„Egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy alakul folytatás. Ennek az az oka, hogy a sztrájkot nem központilag szervezték, nem volt egy arca a tüntetéseknek. Mindannyiunkat meglepett, hogy mennyien vettek részt a sztrájkban. A folytatás is hasonlóan decentralizált lesz. Mindenki ugyanabban a szellemben folytatja majd a nyomásgyakorlást, ahogy elkezdtük. Nem csak demonstrációk lesznek: ahogy csak lehet előre kell mozdítani az ügyet. Biztos vagyok benne, hogy az őszi választásokra is hatással lesznek a mostani történések.”

A folytatás persze a politikusokon is múlik. Ha a tömegeknek tetsző törvények elfogadásával minden bizonnyal enyhíthetnek a felfokozott hangulaton. Addig is a sztrájk egyik zürichi szervezője azt üzente Facebookon: a küzdelmet folytatni kell, folyamatosan információkkal kell ellátni az embereket és motiváltan kell őket tartani. Újabb tervekkel pedig várhatóan júliusban állnak majd elő.

Galavits Patrik összeállítása a 2019. június 22-i Hetes Stúdióban hangzott el.