Balettcipő szögre akasztva, hangszálak tartalékon, de a téma a (Hős) utcán terem – Művészek karanténban és az Ötösben

Leblanc Gergellyel és művésztársaival gördült le az Erkel Színház függönye, jó hosszú időre. Ám március 11-i, utolsó színpadra lépése előtt természetesen nem ez, hanem a magas szintű művészi teljesítés járt a táncosok gondolataiban. Utána azonban – immár hat hete – valóban leállt a színházi élet. Akkor úgy köszöntek el egymástól, hogy májusban találkoznak - ez utólag meglehetősen optimista becslésnek bizonyult.

“Egy napot gyakorlás nélkül csak a táncos érez, két napot már a próbavezető is, hármat pedig már a néző is észrevesz” - Idézi a balettművész a táncosok közt gyakran emlegetett mondást. De hogyan tud készülni határidő nélkül, hogyan tartja karban magát a karantén alatt? Gergely elmesélte, hogy nagyon súlyos sérülés esetén sem hagyott még ki ilyen hosszú időt, így hát egy júniusi tréninget már terveznek. Addig is otthon próbálja kondícióját megőrizni, bár korlátozottak a lehetőségek, hiszen egy nappalit nem lehet balett-teremnek használni, bár minimális szinten tartásra az is megfelel. Természetesen mentális állapotokról is szó volt, hiszen Leblanc Gergely kifejezetten szereti a rendszert az életében, így a konfliktusokat is hamar lezárja.

Beszélgettünk arról is, hogy a normális táncszínházi rendben hogyan zajlanak a próbák és az előadások, mennyire kell rákészülni egy-egy könnyednek tűnő, légies mozdulatra, emelésre. Hogy hány ezer munkaóra van abban a megkérdőjelezhetetlen tudásban, amelyet nap mint látunk tőle a színpadokon, illetve hogyan zajlottak a balettintézeti évek, s nem kecsegtette-e londoni ösztöndíja a kinti karrierépítésre.

 

Adásunk második vendége Nyári Zoltán volt. Az egykori ünnepelt operettbonviván ma már Németországban sikeres Wagner-énekes. Felidéztünk a múlt heti adásból egy történetet: Csernus Mariann édesapja egyáltalán nem volt boldog, amikor lánya bejelentette otthon, hogy színésznő lesz. Olyannyira nem, hogy a hírre egy kisbaltát hajított a szobában álló zongora felé, aminek be is szakadt a teteje. Ez a pianínó ma már Nyári Zoltánnál teljesít szolgálatot, aki rengeteg szerepet tanul a hangszer segítségével, főként Wagner-karaktereket. Nyáriéknál olyannyira minden az operáról szól, hogy még a macskáik is Wagner-hősökről kapták nevüket.

A művész 2006-ban döntött úgy, hogy rengeteg operett- és musicalfőszerep után eljön az Operettszínházból, és az opera felé fordul. Azelőtt csak egymagában a Csárdáskirálynőt 13 rendezésben játszotta.

Beszélgettünk arról, hogy a hangszalagok hogyan alkalmazkodnak a műfaji váltásokhoz, de önkeresésről, skatulyákról, kezdeti kórusélményekről (a Szent István Bazilika énekkarában), prózai karrierkezdésről, hiszen még az Angyalbőrben című sorozatban is láthattuk (valósan megélt katonaélmények alapján). A kacskaringós kitérők után Nyári Zoltán végül a Wagner-operák főszerepeiben találta meg igazán önmagát.

A második órában Barna Zsuzsa telefonos vendége Erdős Virág költő volt, akivel társadalmi szerepvállalásról, a kimondott szavak erejéről, hajléktalanságról és az ország állapotáról is beszélgettünk.

A költő szerint az átlag magyar ember kevéssé tud a sorok közé nézni, de ez nem feltétlenül az ő hibája, hiszen minden trend afelé mutat, hogy éppen ezt az elemzésképtelenséget várják tőlünk, erre törekszik a hatalom. Virág 2012-ben egy hajléktalanokkal készült interjúkból írt tárcasorozatot a Népszabadságba, ebből pedig megszületett egyik legikonikusabb szövege, a “na most akkor”. Mostanában egy hasonló témájú könyvön dolgozott. A könyvhétre fog megjelenni az a kötete, amelyet Hős utcai élményei ihlettek. Ide szintén önkéntes alapon ment, és amit a Hős utcában látott, az annyira kétségbe ejtette, hogy elhatározta: segíteni fog, nem csak a szövegeivel, hanem tevékenyen is. Így az itt élő gyerekeknek könyveket vitt, foglalkozásokat tartott. Az irodalmat egyrészt egy olyan eszköznek tartja, amivel a hátrányos helyzetű emberek, gyerekek kicsit kiszakadhatnak abból az életből, amely annyi nehézséget tartogat számukra; de íróként azt is fontosnak tartja, hogy szövegei a jelenre reagáljanak, és felhívják a figyelmet azokra a problémákra, amelyek felett az átlagember szívesebben huny szemet. Szerinte ugyanis ahhoz, hogy egy szövegnek abszolút értéke lehessen, helyi értékének is kell lennie. Ehhez tartja magát költészetében és magánéletében is.

Az adást a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!