Bizalom a lelke – Szénási Sándor jegyzete

Ma reggel a ferihegyi gyorsforgalmi úton a hvg egyik munkatársa lefotózta az új kormányplakátot, amelyen a „ koronavírus.gov.hu” fölött az olvasható, hogy „Tájékozódjon hiteles forrásból”. A hiteles forrás értelemszerűen az alatta levő hivatkozás lenne, mi más, és az rendben is van, hogy epidémia idején egyetlen központnak kell kézben tartani a dolgokat, informálni a lakosságot, és kérni, vagy éppen utasítani az embereket olyan szabályok betartására, amelyek a közjót, adott esetben a túlélést, a biztonságot, az ellátást, a gazdaság még működő részeinek életben tartását szolgálják.

Csak hát nem olyan egyszerű kicsikarni a társadalomból az elvárt reakciókat, akkor sem, ha azok amúgy józan paraszti ésszel is felfoghatók lennének, magyarán el se kellene ezeket rendelni. Nyilván azokról a fertőzöttekről van szó, akik a szimptómák tudatában is beülnek egy repülőjárat utasai közé, azokról, akik a családhoz hazajutás reményében a határon eltitkolják, honnan jönnek, így nagy eséllyel fertőzik meg épp a szeretteiket, vagy azokról, akik átbújnak a buszok kordonjai alatt, mert ugye ott tuti az üres hely, és mert az ember ott jár jól, ahol tud.

Ezen túlmenően a családok hatósági elvárások nélkül is elkezdik átrendezni az életüket, szabályozni az együttléteket, a munkarendet, közben persze minden lehetséges árut ész nélkül felvásárolva, mert a hiány történelmi tapasztalata legyőzi a hiánnyal kapcsolatos másik tapasztalatot, hogy tudniillik, ha valamiből kevés van, és ebből a kelleténél többet halmozunk fel, azzal csak a hiányt fokozzuk.

A központ híreire, a központ kéréseinek teljesítésére azonban szükség van, és ezt az emberek voltaképpen tudják is, részint mert elvben a kormány a dolgok átlátásának ura, legalábbis annak kéne lennie, részben meg a centrum kezében van a pénz, az erőszakszervezetek, az egészségügy irányítása, a hitelek átrendezésének lehetősége, áruhiány esetén az elosztás kezelése, a közlekedés rendje, és millió más dolog, amit a helyi kisközösségek nem tudnak megoldani. A viszony működtetése a társadalom és a „ koronavírus.gov.hu” között tehát létfontosságú, egyben nagyon törékeny is.

Természetesen a bizalomról beszélünk.

Ebben a politikai rendszerben sokan hisznek. De a hit nem azonos a bizalommal, amennyiben a bizalom sokkal inkább épül a tapasztalásra, és sokkal gyorsabban múlik is el, mint a vallásos természetű hit, és ma a kormánynak inkább, mint máskor, azokban is bizalmat kell keltenie, akik már régóta nem hisznek neki és benne.

Ez közös érdek. Most senki sem foglalkozik a NAT-tal, Brüsszellel, a miniszterelnök kisvasútjával, és Mészáros Lőrinc tőzsdei problémáival, most mindenkit az érdekel, hogy ez a tíz év alatt kiépült rendszer képes-e teljesíteni, hihetünk-e a kormány őszinteségében a fertőzések számát illetően, abban, hogy miért nincs több teszt? Meg tudja-e a hatalom erősíteni az általa legyengített és kirabolt egészségügyet, szóba tud-e állni érdemben a szakszervezetekkel és eltűri-e, hogy az iskolák normákat szegjenek ott, ahol a központi parancs értelmetlen. Ez egyébként majd mindenhol az, az államosítás nagyobb dicsőségére.

A lényeg: veszélyhelyzet idején egyszerre nő a központ fontossága, és egyszerre csökken a hatalma, mert a túlélés ösztöne, a helyi megoldások, az állampolgári önállóság és bátorság kényszerű visszatérése szétzilálást jelent, demokratizálást, némi függetlenséget, kijózanodást, hívjuk, ahogy akarjuk.

Ez a központnak nyilván nem tetszik, és mindent megtesz, hogy a számára veszélyes tendenciákat visszaszorítsa.

Ez nehéz lesz, mert a recentralizálás újonnan szerzett jogokat, családi, kisközösségi érdekeket, önérzeteket sért meg, tilt be olyan megoldásokat, amelyek helyett nem tud ajánlani mást.

A bizalmat sérti meg. Ahol pedig nincs bizalom, ott a semmi az úr.

Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2020. március 18-i adásában hangzott el. Címlapi kép: Póth Attila/Twitter