CEU-rektorhelyettes: Már nem fogunk visszajönni Budapestre
11/02/2019 11:47
| Szerző: Klubrádió
Nem gyógyulnak a sebek, amelyeket a kormány ejtett a CEU testén. Bécsben tárt karokkal és ünneppel fogadják majd őket, készen állnak a szeptemberi újrakezdésre, de a szálakat nehéz még most is elvarrni. Mit jelent a tanszabadság ezek után Magyarországon, és mi a teendő – erről kérdeztük a CEU rektorhelyettesét, Liviu Mateit.
Liviu Matei, a CEU rektorhelyettese mindig kitűnt bátor szókimondásával a nemzetközi sajtótájékoztatókon. Rádiónknak adott interjújában már az első kérdésnél világos volt, nem hagyja cserben valóságérzéke ezúttal sem.
Csernyánszky Judit: Orbán Viktor miniszterelnök azzal ütötte el a problémát nemzetközi sajtótájékoztatóján, hogy a CEU még mindig itt van. Szóval, mintha semmi probléma nem lenne.
Liviu Matei: Hazudik. Szinte mindig ezt csinálja.
Miért is?
Azért, mert 2019. január 1-től a CEU nem tud felvenni diákokat Budapesten a kormány által felterjesztett és a parlamenti többség által megszavazott törvény szerint. Akik ez előtt megkezdték a tanulmányaikat, azok még két évig itt folytathatják.
A tanulók hány százaléka marad itt, és hány százaléka kerül ki Bécsbe? Hisz korábban mintha azt mondták volna, hogy az egyetem kétharmad megy, egyharmada marad.
Mindenkit Bécsbe kell felvennünk, hisz a kormány nem adta meg az amerikai akkreditációs jogainkat, és még mindig nyitott kérdés, hogy felvehetnek-e magyar kurzusokat, akik esetleg itt folytatják. Ez az év az átmenet éve lesz, de nem vitás, Orbán úr az ország elhagyására kényszerít minket.
Gőzerővel kampányolnak Budapesten is azzal a szlogennel, a tudás határtalan és legyőzhetetlen. Van értelme Magyarországon kampányolni?
Ezzel az volt a célunk, hogy kifejezetten magyar diákokat toborozzunk a CEU-ra. És tudja, az életnek mennie kell tovább még akkor is, ha bizonyos politikai rendszerek nem tűrnek meg téged.
A magyar politikai rendszerről adott nagyon plasztikus képet a Die Zietben, amikor a kis gömböcöt a kormányhoz hasonlította. Kapott visszajelzést?
Rengeteg visszajelzést kaptam, zömében persze magyar portálokon kommentelőktől, de még Németországból is kaptam egyetértő támogatást. A cikkel az volt a célom, hogy elmondjam, a kormány nemcsak korlátozza a szabadságunkat, hanem represszióban, elnyomás alatt tartja az országot. S nemcsak az egyetemről írtam, hanem arról, ami itt történik.
Schöpflin György uniós képviselő azt nyilatkozta, nem engedhetik meg a CEU-nak, hogy a rektor, Michael Ignatieff zsarolja a kormányt. Zsarolta?
Ignatieff úr nem tudja megzsarolni. Hogyan is tudná?! Egy ilyen kis egyetem egy ilyen nagy hatalmú kormányt?! Azzal, hogy megadtuk az időpontot, még csak ultimátumot sem adtunk, egyszerűen a törvény adta keretekhez kellett igazodnunk, mert nem volt más választásunk.
Ok. Tavaly tartott utolsó sajtótájékoztatójuk óta megbánt-e valamit? Azóta eltelt egy kis idő, változott-e a véleménye, hogyan ítéli most meg a történteket?
Hónapokon át abban reménykedtünk, mégiscsak megoldódnak a dolgok – méltányos, racionális és törvényes úton. De nekünk határidőt szabtak, kénytelenek voltunk ehhez igazodni. Ma sem tudnánk másképp cselekedni. Illetve lehúzhattuk volna a rolót, amit a kormány el szeretett volna érni ezzel a törvénnyel.
Gál Kinga fideszes uniós képviselő pár napja Brüsszelben a Magyarországról újra tartott plenáris vitán megint csak elmondta, miért bántják Magyarországot a CEU miatt, hisz még mindig működik.
A kormány propagandagépezetének része ő is, ami kiválóan működik. Ez olyan, mint amikor valakit halálra ítélnek, s két hét van még az ítéletig. Azt a két hetet pedig csak ki kell várnia, mit tud addig tenni?
Hogyan fogadták magukat Bécsben? Előnyükre, hátrányukra válik, hogy odaköltöznek?
Össze sem tudom hasonlítani Bécset Budapesttel, már ami a politika viszonyát jelenti a tudományos-akadémiai élethez. Tulajdonképpen Bécs ajánlotta fel, hogy költözzünk oda, amikor hallották a hírekben, hogy mi történik velünk. Borzasztóan készségesek a bécsi hivatalok, de ugyanezt mondhatom el az országos hivatalokról is, sehol nem gördítenek akadályt, mindenhol segítőkészen fogadtak minket. Ott már el is fogadták az amerikai akkreditációnkat – gond nélkül. Persze ott sem 24 órába telik. Olyannyira befogadóak az ottaniak, hogy a Bécsi Állami Egyetem welcome rendezvényt szervez nekünk az átköltözéskor. Pedig mi, a kis magán egyetem, hol vagyunk a nagy bécsihez képest. Mégis úgy gondolják, hogy Bécs is nyer velünk, és hihetetlen a vendégszeretetük.
Szóval szeptemberre minden összeáll, és indulhat az év?!
Igen, úgy néz ki, persze egy darabig még itt, Budapesten is folytatódnak az órák.
Ön nemrég tartott előadást a tanszabadság fontosságáról, de számos grafikon és statisztikák készült arról, melyik országban milyen szabadságot élveznek az egyetemek. Magyarország már 2017-ben sem állt jó helyen, akkor is a lista végén díszelgett. Ön Szingapúrt és Kazahsztánt hozta fel példának, ahol maga is tanácsadóként a rendszer kidolgozója volt, elmondja, hogy ott is a kormány maga akart először mindent meghatározni, de nem látszott a fejlődés. s ekkor rájöttek, meg kell adni az egyetemnek azt a szabadságot, amellyel meg tudja szervezni a maga tudományos kutatását.
Nem tartozik a kormány kompetenciájába, mit és hogyan tanítanak az egyetemeken. Neki csak a törvényi hátteret kell megteremtenie ahhoz, hogy autonóm intézményként, esetleg jelentős állami támogatással a társadalmi haladáshoz hozzásegítsen. Magyarország jelenleg nem tartozik ezen országok közé, itt most nem mondható ki, hogy biztosítva van így vagy úgy a felsőoktatási tanszabadság.
Akkor tehát nincs mit tenni ma itt és most?
Az egyetemi autonómiát mindenhol és mindig az állam szabályozza és biztosítja. Én most csak a modernkori autonómiáról beszélek, aminek alapkövét még Wilhelm von Humboldt porosz miniszter rakta le, azt állítva, hogy az államnak szüksége van a képzett, tudományos végzettséggel rendelkező kormányzati alkalmazottakra, és őket csak az egyetemek tudják kiképezni. Az államnak azt kell biztosítania a törvényekkel, hogy se a vallás, se a politika befolyása alá ne kerülhessen az oktatás, de támogatást és autonómiát élvezzen. Magyarországon nem ez a helyzet, hisz a kormányban van olyan ember, nem akarom nevesíteni, aki meg akarja mondani: mit és hogyan kellene tanítani a felsőoktatásban.
Hogyan reagáltak előadására a diákok, mi volt a célja vele?
Amikor összehasonlítottuk az egyetemek függetlenségének helyzetét Európában az alkotmányos jogok is szóba kerültek, és ugye arra is fény derült, hogy míg korábban benne volt az egyetemi autonómia biztosítása a magyar alkotmányban, 2010-ben ez kikerült, és ma az egyetlen olyan ország, ahol az alkotmány nem védi ezt a területet. Törökországban küldtek már börtönbe egyetemről tanárokat, itt egyelőre nem…
A Die Zietban megjelent cikke a kis gömböc történetével végződik. Szóval valaki belülről, a rendszerből egy vágással véget vet a borzalmaknak?
Nem ezt mondtam. Én csak a népmese végét írtam le. De tény, ez egy olyan metafora, ami felveti a kérdést, mennyi mindent falhat még fel a kis gömböc. Ki fogja ezt megállítani? Egyszer ennek vége kell, legyen. A fiatalok elmennek, sokakat – minket is – arra kényszerítenek, hogy elmenjünk, de vannak igazi patrióták, akik mindezek ellenére kitartanak és tűrnek. Ez a helyzet nem fog örökké tartani, s amikor végképp megelégelik, az emberek kinyitják a szájukat és fellázadnak. Azt gondolom, békés lesz a megoldás.
Ha mégis késve megkapnák a CEU akkreditációját, akkor az változtatna a helyzeten?
A határidő letelt. De tételezzük fel, hogy mégiscsak aláírja a magyar kormány New York állammal a megállapodást, akkor persze maradhatnánk. De az az igazság, annyi egyéb is befolyásolhatja a döntésünket. Ha nincs tanszabadság, ha azt mondja utána a kormány, nem lehet politológiát tanítani, például, ha beleköt bármibe. A mai jogi környezetben a maradásnak nem látom a biztosítékát. Hangsúlyoznám, ez az én személyes véleményem. S ha már egyszer elkezdtük a tanévet Bécsben, már nem fogunk visszajönni.
Hogyan változtatta meg az életét ez a szerencsétlen fordulat?
Mindannyiunkét alaposan felforgatta. Volt olyan, amit előre láttunk, de váratlan helyzetek elé is állítottak minket. Nekem például az egyik fiam középiskolába jár, három éve van még hátra. Itt hagyja-e ezt a jó iskolát? Menjen német nyelvű iskolába? Csak dolgozni menjünk ki, ne számoljunk fel mindent, és a hétvégeken találkozzunk a családdal? Állandó ingázásban legyünk? Sokunknak van magyar házastársa és gyerekeik, akik ezer szállal kötődnek Magyarországhoz. A tanszabadság kérdésétől nem elszakadva, látja, ennek is van emberi oldala. Mert nemcsak arról van szó, hogy nem lehet gender tanulmányokat oktatni, hanem arról is, hogy nem hagyja a gyerekeidet itt tanulni. A kormány antidemokratikus, és eszébe sincs megvédeni a tanszabadságot. És eközben a keresztény értékrendre hivatkozik. Nem képviseli a szememben a keresztény értékrendet, mert akkor nem szakítaná el a családokat egymástól.
De hát ön konzulense volt például a UNESCO-nak, az Európa Tanácsnak, az Európai Bizottságnak, az EBESZ-nek, az Európai Egyetemek Szövetségének – maga egy világpolgár ebben a tekintetben.
Mianmarban valóban fontos küldetésem volt, hisz több évtizedes diktatúra után az egyetemi autonómia és a tanszabadság kidolgozása volt a feladatom. Erre büszke vagyok. Aztán Kazahsztánban is voltak teendőim. Az Európa Tanácsban tanácsadó vagyok a felsőoktatási ügyekben.
Hosszasan sorolta a munkáit, a teendőket, sikereket, és a még várható sikereket, majd mégiscsak arra tért vissza ezek után: Szerintem csaknem teljesen megfelelek a jó magyar állampolgár kritériumának, hisz magyar felségem van, húsz éve élek itt, négy gyermekem és két örökbe fogadott gyermekem van, sőt unokával is büszkélkedhetek.
A Liviu Matei CEU-rektorhelyettessel készített interjú a Heti hetes 2019. február 9-ei, szombati adásában hangzott el. A riporter Csernyánszky Judit volt.