Dadogós kisfiúból médiaszemélyiség

 Balatoni József élete négyéves koráig teljesen rendben haladt, amikor is egy pókot talált a játékai között, és úgy megijedt, hogy onnantól fogva dadogni kezdett. Az egész gyerekkora azzal telt, hogy nagyon más volt, mint a többiek, pláne kiütközött ez a különbség egy ezerötszáz fős kis faluban. Úgy fogalmazott, addigi élete nagyobb részében nem érezte magát teljes értékűnek, gyerekkorában mindenkitől azt hallgatta, hogy bár okos, de úgyse lesz belőle soha semmi a dadogása miatt. Talán hat éve nem zavarja, ha a beszédhibájáról kérdezik. Azt mondta, furcsa gyomorremegése volt, amikor tudta, hogy beszélnie kell. Mindig visszahallgatta magát, és nagyon kellemetlennek, cikinek érezte a legenyhébb eltérést is. Talán ezért is kezdett el túlzóan gesztikulálni, és kialakítani egy hatalmas szókincset a fejében, hogy átlendítse magát a zavarán, és bizonyos – számára nehezen kiejthető – szavakat be tudjon helyettesíteni annak szinonimájával.  

Egyedül ő volt biztos magában, tizenkét éves kora óta tudja, tanár szeretne lenni. Biztos volt benne, hogy megcsinálja. Annyira akart beszélni, hogy leültette a plüssöket a szobájában, és iskolást játszott velük, még ellenőrzőjük is volt a játékoknak. Ezt sokáig játszotta, aztán rájött, hogy ennek remek fejlesztő hatása van a beszédére.

Semmi nem volt tervszerű az életében, döntéseit szívből hozta – vallotta be. Hozzátette, egyedül magának akar megfelelni, tudja, hogy magasra tette a lécet önmagának, de egy cseppet sem bánja, mert ez egy örökös hajtóerő.

Egyetemi évei alatt naponta jelentkező pánikrohamokkal is küzdött másfél éven át. Egészen odáig fajult az elkeseredettsége, hogy alkohollal próbálta oldani a feszültségét. Egy este eljutott oda, hogy így már nem akar élni, és Istenhez fordulva üvöltötte, hogy legyen végre vége a szenvedéseinek, és azt kívánta, sose ébredjen fel. Reggel amikor mégis kinyitotta a szemét, eufóriát érzett. Ekkor kezdett el pszichológushoz és terápiákra járni.

Tudja magáról, hogy a hedonizmusa addikcióval párosul, így nagyon kell vigyáznia, nehogy belecsússzon a függőségekbe. A legveszedelmesebb a társfüggősége volt, ami abból táplálkozott, hogy ha egyedül volt, azt érezte, nem szerethető, nem teljes egész. Mára ezt is leküzdötte, és megtanulta élvezni az egyedüllétet. Szerinte minden embernek fontos lenne ezt megtapasztalni, hiszen amíg nincs jól valaki magában, addig mással sem lesz. Korábban elképzelhetetlennek tartotta, hogy egyedül nyaralni megy, de egy évvel ezelőtti válása után úgy érezte, messzire kell mennie, hogy újra közelebb kerüljön magához. Azzal a felismeréssel jött haza, hogy jól van és hálás mindenért, amit elért, amit mások tettek vele, legyen az jó vagy rossz. Most otthon van a lelke.

Azt gondolja, pont azért tud hiteles lenni pedagógusként a gyerekek számára, mert ennyi mindenen van túl. Mindig nyíltan, őszintén beszél ezekről a sebekről, és ez sokat segít a diákjainak önmaguk elfogadásában. A hátrányait mindig tudta humorral kezelni, fontosnak tartja, hogy tudjunk nevetni magunkon. Gyakran előbb önironikusan elsüt egy poént magáról, mielőtt más megtehetné ezt.

Vallja, hogy az önismerethez vezető utat, és a benne rejlő munkát nem lehet megspórolni. A boldogság kicsit döntés kérdése is, minden este úgy fekszik le, hogy végiggondolja, mi volt a napjában, az az egy dolog, ami jó érzést adott és előre visz. Hiába volt esetleg több rossz történés, ha mellette volt akár egyetlen egy, amiért érdemes volt élni. Nem kesereg olyanon, amin nem tud változtatni, arra koncentrál, amit meg tud tenni.

Ha visszamehetne az időben, furcsa módon ma már a pókot sem venné el a játékok közül. Úgy érzi, sok mindent köszönhet annak, hogy így alakult az élete: a benne lévő rengetek empátiát, a mások felé odafordulást, és picit a sikereit is. Hálás a póknak, hogy ma ez az ember lehet, és azt érzi, jó úton van. Bár teljesen megérkezni sose fog, mert neki mindig szüksége van egy útra.

A teljes adást a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg vagy megtekintheti a fenti YouTube lejátszóra kattintva 32:19-kor.