Dalmáciai levelek II. - Józsa Márta jegyzete

Tavaly a zágrábi pályaudvaron elvertük az utolsó kunáinkat, sőt lipáinkat is – a horvát váltópénz neve amúgy hársfát jelentett, abban a tudatban, hogy idén már euróval fizethetünk. Kényelmesebb és átláthatóbb is, az ember nem szeret egyszerre mindenféle pénznemeket átszámolni fejben, másrészt csak megteremtődik így az illúziója annak, hogy előbb-utóbb abba lehet hagyni a pénzváltással, határátlépéssel és egyebekkel való macerát, és úgy élne az ember, mint egy európai polgár.

Na persze a világ nem efelé halad, rémülten nézem, hogy a Brexittől megtépázott tekintélyű Anglia most már beutazási sarcot is szedni fog, lesz itt még füstpénz, hídpénz meg minden. Szabadságon vagyok, a magyarországi költségvetésbe valahogy bele se szeretnék gondolni. Amúgy a kuna szó maga nyestet jelent, így a horvát eurót is ez a kisállat díszíti.

Lényeg, hogy huszonhét évvel a délszláv háború horvátországi szakaszának befejezte és a tíz évvel az uniós csatlakozás után az ország egyszerre vált a schengeni és az euróövezet tagjává. Mert akart. Mondjuk Magyarország jövőre lesz, hogy húsz éves unió-tag, és Schengennek ugyan részei vagyunk, de a szabad átjárhatóság helyett a kerítés a fő kormányzati szlogen. És nem csodálkoznék azon, ha a NER-mogulok boldogok lennének, ha mindannyiunkat bezárnának valami ketrecbe.

Egyébként is azt mondják mértékadó politikusok és elemzők, hogy ha ma jelentkeznénk akár szabad vámért és határátlépésért, akár az uniós tagságért, akkor nem valószínű, hogy bárki szóba állna velünk. Az EU-ból persze.

Közgazdász nem vagyok, és tudom, hogy a pénzcsere mellett és ellen is akadnak bőven racionális érvek, de azt azért ne magyarázza meg nekem senki, hogy az én érdekem egy teljesen kiszámíthatatlan árfolyamú nemzeti pénznem, amelyről csak egy dolgot lehet tudni emellett, mármint a hektikusság mellett biztosan: hogy valakik nyerészkednek az árfolyam ingadozásán. Amott a horvátok nagyjából lenyelték már a pénzváltással járó óhatatlan drágulást, igaz, okoz némi feszültséget, főként a nyugdíjasoknál.

De abban nemigen van vita, hogy mindez egy újabb kötelék afelé az Európa felé, amely a háborús években olyan reménytelenül messzinek tűnt. És hát mindegy is, jönnek a turisták, és ha stabilan harminc fok köré emelkedik a hőmérséklet, akkor megszólalnak, ahogy mindig, a kabócák is.

Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2023. június 22-i adásában hangzott el.