„Köszönjük
Esti gyors

Egy ideig még nem leszünk "hálátlanok" - Hardy Mihály jegyzete

8/10/2020 18:03

| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió

A hálapénz idén ünnepelheti fennállásának hetvenedik évfordulóját, mint a magyarországi szocializmus, pontosabban az azzal járó hiánygazdaság terméke.

2020. október 08. Esti gyors-részlet (2020.10.08. Hardy Mihály jegyzete)
03:28
00:00
Jól tudom, a hála nem politikai kategória. Ahogy a hálapénz sem az, de akinek egyszer sikerül majd megszüntetnie, az biztos, hogy komoly politikai tőkét tud kovácsolni belőle.

Merthogy a hálapénz idén ünnepelheti fennállásának hetvenedik évfordulóját, mint a magyarországi szocializmus, pontosabban az azzal járó hiánygazdaság terméke. Ami a háború utáni újjáépítés körülményei, vagyis az általános szegénység, a romokban heverő ország és ezzel járó nyomor miatt talán érthető volt. Csakhogy – ezt azóta jól tudjuk – a hiánygazdaság a szocializmus törvényszerű velejárója volt. Az ötvenes évektől kezdve bevonult a magyar szókincsbe a „hiánycikk” kifejezés is. Mert hol a divatos női cipő, hol a varrógép, hol a pacal, hol meg a gyújtógyertya volt hiánycikk. Legalábbi látszólag. Ha ugyanis valaki divatos öltönyhöz, „exportból visszamaradt” bőrkesztyűhöz vagy éppen motorkerékpárhoz akart jutni, elég volt az eladónak vagy az „illetékes elvtársnak” a zsebébe csúsztatni a megfelelő, kisebb-nagyobb összeget és máris lett minden. Téliszalámi a pult alól, elemes bútor a raktár mélyéről vagy megfelelő színű 1200-es Lada a Röppentyű utcai telepről. Az emberek elsősorban az árucikkeket hajkurászták, nem annyira a pénzt.

A rendszerváltással ez is megváltozott. Mára egyértelmű, hogy a pénzt hajszoljuk éjjel-nappal, az üzletek pedig tömve vannak árukkal, csak győzzük kifizetni a számlát a pénztárnál. Ugyan, kinek jutna ma eszébe csúszópénzt adni az eladónak egy több milliós autó megvásárlásánál vagy egy divatos edzőcipőért?

Kivéve a magyar egészségügyet. Itt a hiánygazdálkodás töretlenül virágzik és ezzel együtt a hálapénz mocsara is. Ennek a rendszernek a túlélésében persze a nagy kórházak vezető beosztású orvosai, specialistái, akiket röviden csak orvos-báróknak szokás nevezni, nagyban érdekeltek. A kezdők, a rezidensek, az altatóorvosok, a röntgenesek és a patológusok rendre kimaradnak a bőséges forintesőből. Az osztályvezető főorvosok azok, akik mondjuk terhes magánrendelésen könnyítik meg a kismamák pénztárcáját, majd az állami kórházban vezetik le a szülést, súlyos százezrekért. Ők tudják azonnalra fogadni a magánrendelésükön a pácienst, aki elszörnyülködik a nyolc-tízhónapos állami várólista hallatán. Egyáltalán ki tudja megmondani, mennyit „illik” adni manapság mondjuk egy sérvműtétért, mennyibe kerül egy egyhetes kórházi kezelés és mennyi a tarifája egy szívritmus szabályozó beültetésének – egy állami kórházban?

Tartok tőle, hogy a mostani, valóban kényszer szülte orvos béremelés, meg az ápolóknak beígért 20%, nagyon kevés lesz az évtizedes, kéz a kézben járó kórházi káosz és korrupció úgymond „kivezetéséhez”.

Jó magyar szokás szerint, az új törvényben a kiskapuk megmaradtak. Vagyis hiába tart akár naponta konzíliumot a kormányfő, a belügyminiszter meg a többi embere a krónikus osztályon fekvő magyar egészségügy betegágyánál, a fehér köpenyeken elég nagyok maradnak a zsebek azoknak a bizonyos tömött borítékoknak a befogadására…

Hardy Mihály jegyzete a 2020. október 8-i Esti gyorsban hangzott el.