Fapados nyugat – Selmeci János jegyzete
8/11/2023 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
"Amikor elköszöntünk a barátainktól azzal, hogy jó lenne majd találkozni, ők mondták, ahogy ahhoz bizony nekünk kell mennünk hozzájuk. Ők már évek óta nem jönnek haza, túl régóta vannak kint, és nem nyúlt utánuk az ország, amelyiknek szüksége lenne rájuk."
A bolti dolgozóként jobban lehet keresni, a gyereknek folyton elmaradnak az órái, már az is felmerült, hogy az egész pénteki napot megszüntetik, annyira kevés a tanár – mesélték a Hollandiában élő barátaink. Mondjuk mesélték azt is, hogy a gyerek 18 éves korára négy nyelven fog tökéletesen, és még kettőn úgy ahogy beszélni, és kacsalábon forog a vidéki, körzeti iskola is.
Szóval nem fenékig tejfel az élet ott sem, de azért na, a várható élettartamuk nem néz ki rosszul, a gendersemleges wc-ket nekem érthető módon könnyű lenne megszokni, az emberekből nem csak véletlenszerűen áradó nyugalmat és kedvességet főleg, az állandóan pocsék időt már nehezebben, de az állandóan koalíciós kormányzást egyenesen imádnám, még ha az ottani viták ismerőseik is itthonról a migrációtól, az amszterdami szórakozóhelyek nyitvatartásán át az utcai alkoholfogyasztásig.
(Egy tíz éve menekültként érkező fiatal srác mesélte, hogy imádja a hollandokat és magát hollandnak tartja, és annak is örül, hogy Amszterdam polgármestere nő, de a szigorú, rendpárti politikáját nem szereti.)
De nekem még sosem volt olyan, hogy nem akartam hazajönni. Külföldön járva mindig elgondolkodom azon, hogy hogy tudnék-e ott élni, naivan kinéztünk magunknak egy országot idős korunkra, ahova majd talán, esetleg, néhány évre, ha tudunk eleget félretenni, de én a végén, ha maradnék is még pár napot, én azért visszavágyok Magyarországra. Ezért is volt nagyon rossz érzés, amikor Amszterdamban a folyó mellett sétálva jött a hír, hogy a Fidesz-kormány sikeresen védte meg egy fotókiállítástól és a fideszes múzeumigazgatótól a gyerekeket, mert akkor egy pillanatra, tényleg csak egy pillanatra megjelent a fejemben a gondolat, hogy vajon milyen lenne maradni.
Aztán hazafelé a repülőtéren jó volt látni, hogy mennyi magyarnak sikerült kijutnia velünk együtt Hollandiába, fiataloknak, időseknek, aligha a legjobban keresőnek, hála a sokat kritizált fapadosok és a még többet kritizált kapitalizmus együttállásának, egyre többen nézhetik meg személyesen, hogy bár sehol sincs Kánaán, a nyugat azért nem rothad annyira, mint ahogy az Origo címlapján látszik. Sokan talán haza is hoznak az emlékeken túl valamit, ami aztán itthon is hasznát veszik.
Amikor elköszöntünk a barátainktól azzal, hogy jó lenne majd találkozni, ők mondták, ahogy ahhoz bizony nekünk kell mennünk hozzájuk. Ők már évek óta nem jönnek haza, túl régóta vannak kint, és nem nyúlt utánuk az ország, amelyiknek szüksége lenne rájuk. Jó lenne, ha ez másképp lenne azokkal, akik mostanában költöznek másik országba, jó lenne, ha senkinek sem jutna eszébe még egy pillanatra sem a magyar híreket olvasva, hogy többé haza se kéne menni.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2023. november 8-ai adásában hangzott el.