Fegyverszünet – Józsa Márta jegyzete

A mézeskalács-illat, a karácsonyfa és e nap egyéb kellékei kinek-kinek lehetőségei szerint adatnak meg. Tudjuk, hogy ilyenkor rengeteg az adományozó, és azt is, hogy az eztán következő leghidegebb hónapok a segélygyűjtő szervezetek rémálmai: legtöbben ilyenkor tudják le az éves jótékonykodást. Az voltaképpen rendben is van, hogy az ajándékozás egyik jelentős kulturális tulajdonságunk, alighanem egyidős lehet az emberiséggel. Az is helyeslendő, hogy nagyon sokan azt is tudják már, hogy azoknak is jár ajándék, akik nélkülöznek, akik számára egy kiló liszt is annak számít – bár ezekben a furcsa időkben éppen a liszttel példálózni nem is ildomos. Világos az is, hogy nehéz, háborús időkben jobban vigyázunk a javainkra, szűkmarkúbbak vagyunk, és a figyelmünk sem azokra fordul, akikre alig figyel valaki.

Eszembe jutott az a történet viszont, hogy a Nagy Háború első évében, 1914 karácsonyán rendkívüli dolog történt az első világháború nyugati frontján, a nyirkos és sáros lövészárkokban. Ez volt a karácsonyi fegyverszünet. Persze nem volt hivatalos, brit és német katonák spontán találkoztak a senkiföldjén, ahol ajándékokat cseréltek, fényképeket készítettek egymásról. Sőt, lejátszottak állítólag egy focimeccset is.

Hát igen, régen a háború is más volt, mondanám, ha elhinném, ha nem gondolnék a milliókat pusztító másik 364 napra. És a szintén milliókat pusztító magányra, a kórházak tömegnyomorában fekvő elhagyott emberekre, azokra a szülőkre, akik gyerekek és unokák nélkül maradtak, mert a családjuk rég külföldön boldogul. Az emigráció magányára és persze a menekültek magányára, akik még egy fegyverszünetben sem reménykedhetnek. Azok magányára, akiknek egész évben befogják a szájukat, nem állhatnak ki magukért, és azokéra, akikhez nem jut el propagandavihar közepette egy jó vagy egy igaz szó.

De gondolhatok – és most teszem is – olyanokra, akikért kiálltak, és akik kiálltak magukért is. Képzeljük el, mekkora öröm idén végre egy fűtött konyhában fenyőágat állítani a gyereknek és úgy gyújtani gyertyát, hogy nem lesik az a fényt idegen, rideg, ellenséges szemek. Gondoljunk arra ajándékképpen, hogy mennyi minden sikerült nekik, nekünk.

Józsa Márta jegyzete a 2022. december 24-i ünnepi műsorban, a Fedél alattban hangzott el.