„Klubrádió
Café Péntek

Fischer Ádám a mikrofonnál és a zongoránál

21/01/2022 15:53

| Szerző: Váradi Júlia/Klubrádió

A héten tudtuk meg, hogy a 16 ország szakértőiből álló Nemzetközi Klasszikus Zenei Díj zsűrije idén az International Classical Music Awards Életmű Díját Fischer Ádám karmesternek ítélte. A Németországban élő művészt Váradi Júlia hívta fel telefonon.

2022. január 21. Café Péntek-részlet (2022.01.21. Fischer Ádám-interjú)
10:18
00:00
Arra számítani lehetett, ismerve a karmester szerénységét, hogy a díjak nem igazán érdeklik, persze örül, hogy most életmű díjat kapott az eddigi élete során elért sikereiért, de ő nem visszafelé szeret nézni, hanem előre. Olyannyira, hogy a múltban elkészített lemezfelvételeivel – ahogy mondta – nem igazán elégedett. Ezért óriási örömmel tölti el, hogy a leghíresebb hongkongi lemezcég felkérte, vegye újra lemezre a korábban már felvett összes Haydn-szimfóniát. Azért teszi ez különösen boldoggá, mert úgy érzi, a korábbi felvételek óta eltelt húsz év alatt ő annyit változott, hogy egészen másképpen látja ma Haydnt és azt az előadói stílust, amelyet annak idején jónak érzett.

De az élete egy másik új fejezetéről is mesélt, – ahogy fogalmazott – „új karriernek néz elébe”, ugyanis úgy döntött, a karmesteri pálcát most felváltja a hangszeres megszólalásra és a saját dániai kamarazenekarával zongorán játssza el Haydn zongoraversenyének egy tételét. Hogy erre az elhatározásra miért jutott, arra a kérdésre az egyértelmű válasz, hogy a karmesternek olykor át kell ülnie a „barikád túloldalára”, vagyis át kell tudnia érezni, amit a zenészek élnek át muzsikálás közben. Bár feltehetően a zongoristák majd kikérik maguknak, hogy karmester létére miért kontárkodik bele a dolgukba, de szerinte vannak olyan zongoristák is, akik vezényelni próbálnak olykor, és hozzájuk képest ő sem lesz rosszabb a zongoránál.

A közéletre térve Fischer Ádám nem rejtette véka alá pesszimizmusát, mely szerint Magyarországon nem nagyon van remény az igazi demokrácia létrejöttére. Egy olyan szabadelvű, toleráns és liberális közélet, amilyet Skandináviában és Németországban tapasztal, az nem valósítható meg Magyarországon a közeljövőben. Ez nem azt jelenti, hogy ne bízna a választások esélyében, de a világban kialakult sok-sok nehézség miatt tart attól, hogy Magyarország nem nagyon tud megbirkózni ezekkel.

A beszélgetés végén a kérdező és kérdezett közösen állapították meg: abban bíznak, hogy Fischer Ádámnak nem lesz igaza!

A teljes beszélgetést a fenti lejátszás gomb megnyomásával hallgathatja meg, vagy a 2022. január 21-i Café Péntekben.