Újabb híreszteléssel járatnák le László Imrét
11/10/2019 06:43
| Szerző: Klubrádió
Ingatlanügynökként próbálják beállítani Karácsony Gergelyt és László Imrét, a XI. kerületben induló ellenzéki polgármester-jelöltet egy szórólapon. Nem tudni, hogy kik, mert a nevüket nem vállalják, a nyomtatványon.
László Imrét már sok mindennel hírbe akarták hozni a kampány során, most azt állítják, hogy ingatlanadót készül bevezetni. A jelölt az Esti gyorsban határozottan cáfolta ezt. Hat párt támogatja, közösen állították össze a 11 pontból álló polgármesteri programot, amelyben egyetlen szó sincs ingatlanadóról. Sőt, az a véleményük, hogy a lakosság túladóztatott. Az igaz, hogy Karácsony Gergely, az ellenzék főpolgármester-jelöltje beszélt egy „Tiborcz-adóról”, ez azonban olyan nagy méretű luxusingatlanok megadóztatásáról szól, amilyenről az átlag budapesti ember nem is álmodhat. A 60-80 négyzetméteres lakásokon nincs mit megadóztatni.
László Imre beszélt arról is, hogy az egészségügyben rövidíteni kell a várólistákat. Ez az ő szakterülete, hiszen kórházigazgató volt. Úgy véli, hogy ez az ígéret teljesíthető akkor is, ha az egészségügyet államosították. Jó példáért nem kell messzire menni, csak a XIII. kerületig, ahol fejlesztették a szakrendelőket.
A kampány eldurvult hangneme, a támadások csak erősítik a szándékát, hogy megnyerje a választást. Ami most folyik, az politika, de a polgármesterség nem politikai funkció – mondta László Imre.
Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán.
2019.10.10. 18:00
Műsorvezető: Kárpáti János