G. István László: Imalomb
19/06/2022 17:35
| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma G. István László Imalomb című versét hallgathatják meg a szerző előadásában.
G. István László a kortárs magyar költészet egyik kifejezetten szerény és sokáig kevésbé ismert szerzője, aki ugyanakkor napjainkban mind nagyobb ismertségre is szert tesz. Immár harmadik verskötete jelent meg a Magvető kiadó Időmérték-sorozatában, és közülük a legutóbbira az idén ötvenedik évébe lépő szerző a líra kategóriában odaítélt idei Artisjus-díjat is megkapta. (Mint a Belső közlés hétfői adásában ismertettük, az Artisjus-nagydíjat idén Bereményi Géza kapta, próza kategóriában Keresztury Tibor írót, esszé és kritika kategóriában pedig Fenyő D. Györgyöt, a Radnóti Miklós Gimnázium magyartanárát jutalmazták.) A mától itt, a Klubrádió honlapján is meghallgatható vers szerzője is sokáig tanított, a Toldy Gimnáziumban, ahol többek között Konrád Áron tanára és mentora volt, akinek műveiről Tükörfordítás című kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsorunk tavaszi adásában is nyilatkozott.
G. István László eredetileg, még a rendszerváltás tájékán, István László néven kezdett publikálni, hogy ne kössék össze édesapjával, a legendás anglistával és műfordító tanárral, Géher Istvánnal; végül vezetékneve kezdőbetűjét is fölvette művésznevébe. Zenés irodalmi műsorunk indulásának második évében láttuk vendégül a Belső közlés adásában, ahol Marton Éva beszélgetett vele hét évvel ezelőtt, és az adásban a költő több versét is fölolvasta. Mától ezek közül érhetik el itt is Imalomb című versét, amelynek lejjebb görgetve eredeti szöveges változatát is elolvashatják. A versben az igazán felvilágosodott konzervatív polgári költőnek mondható szerző a művészet, a természet és a vallás elemi erejű közösségére hívja föl a figyelmet.
A vers a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva hallgatható meg.
A vers eredeti, írott változata:
Imalomb
Ahhoz imádkozom, aminek lombja
van, levegőhöz jut fa és bokor.
Aminek nincs lombja, vehetem sorra,
nehogy őket hívjam valamikor.
Lombtalan nincs Isten. Szárnyhoz madár
imádkozik, de szélhez csak a toll.
Az imalomb a két szememre száll,
nem látok semmit, úgy imádkozom.
Ha imádkozom, semmire se vár
bennem az ima. Azzá változom.
Hívom, mint a lomb – elváltozom benne.
Hullanék, ahogy ősszel hull, vakon.
Lehullanék, ha földdel keveredve
bennem az ima továbbhullana
elmozduló árra, vízfelületre,
nem lehet semmit kimondania,
hullana tovább is, együtt a tűzzel
kilélegzéskor sistereg a fa,
helyén a semmi, levegőbe űz fel,
húzza számból a szót, de nincs hova.
Imádkozhat bennem bármi erővel,
nem lehet semmit kimondania.
Aminek lombja van, csak az ima.
