"Ha Magyarország továbbra is függ az orosz gáztól, olajtól, atomenergiától, akkor hogy lehetne független?" – Interjú Toby Trister Gatival, volt fehér házi tanácsadóval, külügyi államtitkárral

Miért mondott le a Lukoil orosz olajtársaság igazgatósági tagságáról? – kérdeztük Toby Trister Gatitól, a TTG Global tanácsadó cég elnökétől, aki előadott a fővárosi önkormányzat, a Political Capital és a CEU Demokrácia Intézete által szervezett, kétnapos Budapest Fórumon. Korábban Bill Clinton elnök mellett Oroszországgal, Ukrajnával és eurázsiai országokkal foglalkozó fehér házi tanácsadó volt, illetve a külügyminisztérium államtitkára.

Én voltam az első női és második amerikai igazgatósági tagja ennek a nagy orosz olajipari cégnek. Hat éven át töltöttem be ezt a tisztséget. Hogy miért vállaltam el ezt a munkát? Mert olyannak ismertem meg a vállalkozást, amely jövőbe mutató stratégia alapján működik, vallja a fenntartható fejlődés elvét, energiaforrásait nemcsak hatékonyan, de bölcsen használja fel. Épp olyan célokra fókuszált, amelyekre más országokban a hasonló cégek, mint a környezetvédelem, a levegőszennyezés, például a metángáz kibocsátásának csökkentése, ügyelt az olajvezetékek biztonságos üzemeltetésére és karbantartására, ha bármilyen baleset történt volna. Szóval csodáltam a menedzsment hozzáállását, és azt kell mondjam, kifejezetten jó volt dolgozni a legfelső vezetéssel. Egyébként volt még két külföldi tagja is az igazgatóságnak, egy osztrák és egy brit is. Az oroszok ukrajnai inváziója persze mindent azonnal megváltoztatott. Az igazgatóság a tagsággal egyeztetett álláspontot tett közzé, amelyben az invázió leállítását követelte. Nagyon bátor kiállás volt ez. Amely nemcsak a cég érdekeit szolgálta, de nekem az volt a benyomásom, hogy minden más ország érdekét – beleértve még Oroszországot is – szolgálta volna. De innentől kezdve gyakorlatilag lehetetlenné vált az ottani munka folytatása. De hogy megértse, konkrétan miért döntöttem így, egy példát mondok: én alapvetően az az ember vagyok, aki kimondja, amit gondol. És ha egyszer tanácsot kérnek tőlem, akkor nem mehetünk el egyszerűen a kérdés mellett úgy, hogy ne beszéljünk konkrétan a háborúról. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy börtönbe is kerülhetek, hiszen az akkor írt törvények szerint a háború szót ki sem ejthetem a számon. És nem akartam sem őket, se magam ilyen veszélynek kitenni. Lemondtam, mert éreztem, hogy a cég képtelen lesz a jövőben a korábbi, nyugati orientációjú politikáját folytatni.

A háború alapvetően megváltoztatta az uniós energiapolitikát. Miközben az EU igyekszik mielőbb leállítani orosz energiaimportját, Magyarország még intenzívebben és látványosabban üzletel Oroszországgal, és azt állítja, az ország nem tud létezni az orosz olaj, gáz nélkül, mert a vezetékes infrastruktúra határozza meg az adott helyzetet. Vevő erre a magyarázatra?

Egyrészt az infrastruktúra valóban adott, és sorsszerű, mondhatni. Ha egyszer ki vannak építve a vezetékek, azzal valóban nem lehet mit kezdeni. Ugyanakkor alapesetben a fogyasztó és a szolgáltató érdekei egyebesnek. A fogyasztó biztonságos szolgáltatást vár el, míg a termelő ország ezért cserébe minél több pénzt akar keresni. De most azt tapasztaljuk, hogy Oroszországnak már nem ez az elsőrendű érdeke, hanem a háborús sikere Ukrajnában. Harmadrészt: Magyarország egy kis ország. Ennek ellenére nagyra becsülöm. Egy nagy ország nyilván megpróbálja befolyását kiterjeszteni rá. Irányítani akarja és megmondani, mi jó a kis országnak. De Magyarországnak nem kellene újra áldozattá válnia, végre a saját útját kellene járnia! Hisz a történelem – lásd ’56-ot – egyszer már feladta a leckét. Számomra érthetetlen, hogy ilyen logika mentén miért fogadják el az orosz dominanciát. Márpedig Magyarország biztonságát a NATO garantálja. És mint európai uniós tagország, jelentős forrásokhoz is jut. Eddig egyelőre csak az orosz energiától függött Magyarország, de ha így folytatja, akkor nagyon rosszul kalkulál. Azt hiszem, el kellene végre döntenie a kormánynak, hogy a barikád melyik oldalán áll. Szeretném hinni, hogy jól dönt és a nyugatias Európát választja – hosszú távon. Értem én, hogy rövidtávú döntés és az elszakadás nem könnyű. Én nagyon szeretem a magyarokat, az országot. Ezért is szeretnék bízni abban, hogy Európa része marad, és mint ilyen: stabil. Valamint, hogy nem kell tartania semmilyen támadástól. Bízom abban, hogy nem akarja elveszíteni függetlenségét, és idővel ezt fel is fogja a vezetés.

Ha az Európai Unió képes lesz úrrá akar lenni az energiaválságon, mert más források után néz, akkor talán Magyarország is képes lenne rá. Mégsem látjuk ezt a törekvést egyelőre.

Igen, először is meg kellene nézni, mit tesznek ebben a helyzetben más országok. Nem kérdéses Magyarország függősége az orosz gáztól. De ha Bulgária is meg tudja oldani, mert alternatív energiaforrásokra tér át, akkor Magyarországnak is sikerülne. Illetve tudom, hogy több ország is segítő kezet nyújtana neki. De két kapura nem lehet játszani! Különösen most, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök mozgósítja a tartalékosokat, a helyzet teljesen kiszámíthatatlanná és komolyan veszélyessé válik. Különösen egy, mondhatni, szomszédos ország számára, amely - úgy tűnik, hogy – támogatja az oroszok háborúját. Épp a napokban kerültek a kezembe ’56-os fényképek, ahol látom, hogy milyen pusztítást végeztek az oroszok. És látom most azt is, milyen pusztítást végeznek Ukrajnában. A történelmi emlékezet nem kophatott ki ennyire! Vagy mégis? Szerintem a magyar nép elég erős ahhoz, hogy ha megmondják az igazat a háborúról, őszintén beszélnek arról, hogy mi történik Ukrajnában, és megmondják az igazat az energiaválságról, akkor meg is érti. Szerintem nem akar egyetlen agresszív hatalom rabja sem lenni.

Ráadásul a helyzetet tovább rontja, hogy épp most gyorsították fel a paksi beruházást.

Paks II. a lehető legjobban illusztrálja, hogy még ennél is komolyabb lehet a baj. Mielőtt elfoglalták volna a zaporizzsjai ukrán atomerőművet az oroszok, addig csupán az volt a kérdéses, milyen fűtőanyag-függőség lesz, kik lesznek a szakértők. És persze az is, hogy miért kell titkosítani a paksi szerződéseket. A magyar kormány nemzetbiztonsági indokokra hivatkozik, de én itt semmi ilyet, egyedül pénzügyi indokot sejtek a titkosítás mögött. Most megint alapvetően megváltozott a helyzet azzal, hogy az oroszok rakétatámadása tönkretette az egyik zaporizzsjai blokk hűtőrendszerét. Nem elég figyelmeztető jel ez? A gázszállítások bizonytalansága mellett? Hangsúlyozom, miután Magyarország a NATO tagja, és amennyiben a NATO-nál is mozgósítás lenne, akkor Magyarország nem tudja ezt eltitkolni. Milyen helyzetbe kerül két tűz között? Talán mégiscsak át kellene gondolnia a kormánynak, mi a helyes döntés. És nem lehet eltitkolni az emberek elől a paksi szerződés részleteit sem. Nem mondom azt, hogy nincs szükség az energiaforrások kiegyensúlyozása között az atomenergiára, nem vagyok az atomenergia ellen. Az a kérdés most, hogy az atomenergiában is egy országtól akar teljes mértékben függeni a magyar állam. Hiszen ha egyszer függ az orosz gáztól és olajtól, ha függ az orosz atomenergiától, akkor felteszem a kérdést: Magyarország független ország lesz? Ráadásul olyan országtól függ majd, amelyik háborút visel? És eközben a NATO tagja is akar lenni? Azt hiszem, ezt mielőbb tisztázni kellene.

Eközben kockán forog az uniós pénzek egy része is. Ön mit vár ebben az esetben Brüsszeltől, amely egyébként igyekszik számonkérni a jogállami normasértéseket.

Tudja, egy amerikai, egy külső szemlélő számára az Európai Unió a maga óriási intézményrendszerével amolyan fekete lyuk. Sok-sok intézet, sok-sok bizottság, sok-sok képviselő – ami a döntési folyamatot igencsak döcögőssé teszi. Úgyhogy ebben a rendszerben elérni azt, hogy egy bizonyos kérdésben határozott döntés szülessen, önmagában nagy eredmény. Amiből egyenesen következik Magyarország számára, hogy már nem lehet a szőnyeg alá söpörni a korrupciós ügyeket, hogy nem lehet nem figyelembe venni a jogállam működésének a szabályait. Belemanőverezte magát egy olyan helyzetbe, amilyen még nem fordult elő egyetlen országgal sem az Unión belül. Nevezetesen: egyelőre nem kap pénzt. És akkor felteszem magamban a kérdést: az a politika, amit folytat a magyar kormány az Unióval szemben, és amit folytat Oroszországgal, és amit folytat az Egyesült Államokkal, hogy csak a republikánusokkal jegyzi el magát – nem vezet a teljes elszigetelődéshez a végén? Annyi szenvedés, háborús csalódás és veszteség után miért gondolja Magyarország, hogy jó egyedül maradni? Azt gondolom, hogy a mai világban sokkal jobb barátokat szerezni, mint olyan országok mellé állni, amelyek úgyis kitaszítanak, vagy a saját politikájukat akarják ráerőltetni a másikra. Amikor itt vagyok, akkor még Európában érzem magam, de vajon meddig még? – tette fel a kérdést rádiónknak nyilatkozva Toby T. Gáti, volt fehér házi tanácsadó és külügyi államtitkár.

De hogy egy kis ízelítőt is kapjunk a fórumon elhangzottakból:

Rendkívül fontos ügyként említette meg az Orbán-kormány szempontjából a magyarok által még mindig fel nem dolgozott Trianont Charles Gati, a Johns Hopkins egyetem történelem és politológia professzora, aki szerint az Európai Unió segíthetne túllépni ezen a traumán, de ehhez persze Brüsszellel nem ártana jóban lenni. Gati a Megbeszéljük adásában is megszólalt, ide kattintva hallgathatják meg azt az interjút.

Francis Fukuyama politikai közgazdász, író, filozófus, aki online jelentkezett be, nem tagadta, hogy Orbán Viktor nem kis hatással és befolyással bír Amerikában, igaz, kizárólag a konzervatív oldalon, még pontosabban annak egy részén, az alt-right és a szélsőjobb köreiben. Egyrészt azért, mert artikulálni képes azokat az amerikai véleményeket, amelyeket ott nem mernek nyíltan kimondani. Orbán tusványosi beszédét felhozva azt mondta, a magyar miniszterelnök nyíltan beszél rasszról, mint az identitás forrásáról, „fajok keveredéséről”, amit ellenez. Beszélt arról is, hogy Szingapúrban, Indiában, Kínában, Törökországban üdvözölték Orbán illiberális demokrata rendszerét, mert ugyan látszólag demokratikus választásokat tart, de le tudja bontani az azon alapuló liberalizmust. Ezenkívül felhozta a keresztény gyökerek hangsúlyozását és a Putyin-pártiságot is.

Miután Orbán nagyon nagy bajban van, – véli Kati Marton, magyar származású amerikai újságíró, több könyv szerzője, Richard Holbrook özvegye – az Uniónak most kell megragadnia a lehetőséget arra, hogy számonkérje a sajtószabadság, a független igazságszolgáltatás és a korrupció ügyét, hisz az oroszok háborúja alapvetően változtatta meg Brüsszel hozzáállását is. Soha nem volt ilyen egységes az Európai Unió, mint most, itt az ideje, hogy Orbán bebizonyítsa, hol áll.

Timothy Garton Ash brit történész, az Oxfordi Egyetem professzora először is korholta az Európai Uniót, mert 12 éven át maga is hozzájárult ahhoz, hogy autokrácia épüljön ki Orbán alatt Magyarországon. Orbánt a milliárdok kötik Brüsszelhez, és utóbbi alapvetően mint egy gazdasági-pénzügyi szövetség működik, csak az utóbbi időben eszmélt rá, de már későn, hogy összeomlik a szeme láttára egy demokrácia. Orbán mindenkit elidegenített magától az Unióban, mert Putyinnal cimborál, még a V4-eket is szétverte. De ne legyenek illúzióink, Orbán rendszere túl erős, változás csak belülről jöhet, ha a magyar választók is úgy akarják.

Az interjút és a riportot a cikk elején, a lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg.