„Zajlik
Esti gyors

Hann: A Tisza párt vonzotta be a radikális kritikusokat

27/06/2024 07:30

| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

A válaszadók kétharmada évek óta gondolja rendszerszintűnek a korrupciót, az ellenzéki pártok ezt nem tudták kihasználni. Hann Endre úgy látja, erre utal az is, hogy a Tisza párt által bevonzott szavazók azok, akik radikálisan kritizálják a rendszert.

2024. június 26. Esti gyors - részlet 2024.06.26. Hann Endre
07:53
00:00

Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, minden, Gyurcsány Ferenc lemondásáról keringő pletyka ellenére, a mostani videójában a politikus azt közölte, hogy folytatják a munkát és nem mond le pártelnöki posztjáról. Sőt, úgy fogalmazott, szerinte a mai helyzetben a mostani a DK legerősebb felállása, legjobb csapata.

"Elég sok kutatást végeztünk az elmúlt évtizedekben, és azokból az derült ki, volt olyan időszak, amikor Gyurcsány Ferenc pártja fölfelé ívelni látszott, és joggal törekedhetett az ellenzék vezető ereje címre, az ő személyes népszerűsége már hosszú évek óta nagyon alacsony volt, és ez őt, illetve a DK, az utóbbi időben csökkenő számú híveit ez nem zavarja. A kemény mag körülbelül 8 százalékon van, legalábbis ennyi volt az EP-választási eredményük"– mondta az Esti gyors szerdai adásában Hann Endre.

A Medián ügyvezetője ezt követően a legfrissebb, május végén, június elején végzett reprezentatív felméréseiről beszélt, amelyből az derült ki, hogy az egészségügy általánosan na­gyon súlyosnak tartott helyzete mögött 2024-re a korrupció lett a magyarok szemében a második legjelentősebb hazai probléma, és hajszállal megelőzte az inflációt és a szegénységet is, amelyek mögött legutóbb, tavaly ősszel még a negyedik helyen volt.

Ezzel kapcsolatban Hann elmondta, ez a kutatási eredmény évek óta fennáll. "A stabilnak tűnő megosztottság: 60 százalék körül van már évek óta azok aránya, akik ezt [a korrupciót] rendszerszintűnek látják" – mondta, hozzátéve, hogy még a Fidesz-KDNP szavazótábornak is 26 százaléka vélekedik így.

Kiemelte, azt, hogy már huzamosabb ideje a válaszadók kétharmada gondolja rendszerszintűnek a korrupciót, az ellenzéki pártok nem tudták kihasználni. Hann úgy látja, erre utal az is, hogy a Tisza párt által bevonzott szavazók azok, akik radikálisan kritizálják a rendszert.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Esti gyors/interjú Hann Endrével
2024.06.26., szerda 18:20
Riporter: Szénási Sándor