„Klubrádió
Hangosfilm - Szélesvásznú verzió

Harctértől fesztiválig – történelem a moziban

16/08/2020 11:48

| Szerző: Klubrádió/Timár Ágnes

A Hangosfilm – Szélesvásznú verzió legutóbbi adásában megidéztük Woodstock szellemét, valamint első világháborús filmekről beszélgettünk.

 

1969. augusztus 15-én nyitotta meg kapuit a Woodstocki Fesztivál. A korszakalkotó zenei esemény még évtizedekkel később is hatással van a popkultúrára. Nem csak a zenészek újabb és újabb nemzedékei tekinthetik mérföldkőnek, de a filmesek is időről időre kedvet kapnak, hogy alkotásaiban szerepeltessék.

Hubai Gergely filmzenetörténész elmondta, a fesztivál lényegét legpontosabban talán Martin Scorsese dokumentumfilmje ragadta meg, amely sok más koncertfilmmel szemben nem a zenére helyezte a fő hangsúlyt, hanem az atmoszféra megteremtésére. Ezt pedig azzal érte el, hogy legalább annyit mutatta az élményt befogadó közönséget, mint a koncertező zenészeket.

Az interjúból kiderült, hogy természetesen nem csak dokumentarista alkotásokban jelent meg a legendás zenei fesztivál, több játékfilm is megidézte a korszak hangulatát. Ang Lee Woodstock a kertemben című filmje például sok valós tényt felhasználva idézte meg a zenei eseményt, de több olyan film is készült, amelyben ugyan Woodstock „saját névvel” nem szerepel, de a hippi kultusz, a fesztiválozás és persze a zene iránti imádat főszerepbe kerül. Ilyen volt többek között a Majdnem híres vagy a Hair.

 

A szombati műsor folytatásában egy komolyabb történelmi korszakot idéztünk meg a filmek segítségével. Paár Ádám történész-politológus az első világháborúról szóló filmekről beszélt.

Az interjúban szóba került a legutóbbi, a témával foglalkozó alkotás, az 1917, de olyan klasszikus is, mint A nyugaton a helyzet változatlan.

Választ kerestünk arra a jelenségre, hogy miért készül több film a második, és kevesebb az első világháborúról, és hogy vajon miért az ellenség levadászása a központi kérdés a második világháborús filmekben, míg az első világháborús témájúak jellemzően a pacifizmus jegyében születtek.

A műsort a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Pixabay.

Hangosfilm
2020.08.15. 13:30
Műsorvezető: Timár Ágnes