Hatos Pál: A történelem az öntelt férfiak lelkesedéssel írt elbeszélése

Spiró Györgyöt mindig meglepte, amikor a műveiben megjelenő nő szemléletét firtatták, sokszor vádolták azzal, hogy nem szereti a nőket. Ezt soha nem értette, hiszen szerinte mindegyik művében érdekes és izgalmas karakterek vannak, úgy véli, ezt nem vették észre. Pedig amióta létezik modern magyar irodalom, azóta az olvasók nyolcvan-kilencven százaléka a hölgyek köréből kerül ki, mondta. Tehát elsősorban nőknek ír, ami biztosan befolyásolja az írói tudatát. 

Modern dolognak tartja, hogy a férfiakat és a nőket hierarchiába próbálják állítani, és hogy a férfiak értékesebbek lennének. Azt mondja, az ókorban voltak ugyan olyan társadalmak, ahol a lánycsecsemőket kitették, mert nem tartották őket értékesnek, de a zsidó és keresztény vallásban nem tették ki, ugyanúgy felnevelték. A kereszténység elterjedésében nagy szerepet játszik ez a szemlélet, ezért érthetően termékenyebbek voltak ezek a keresztény családok, mint a pogányok. Szerinte azok a társadalmak, ahol nincsen egyenjogúság, tönkre szoktak menni, amelyekben pedig az életesélyeket tekintve egyenjogúság van, győzedelmeskednek.

Az író azt mondja, egyfajta gazdasági elmebaj, amikor a nőket kevésbé értékesnek tekintik. Úgy véli, ebben nagy szerepe volt az ipari társadalmak kialakulásának, hiszen a nők kevesebbet bírtak fizikailag, így kevesebbet értek a munkaerőpiacon. A XIX. században, amikor szétzúzódott a patriarchális társadalom, felmerült, miért van kevesebb joga egy nőnek, mint egy férfinak. A kizsákmányoltak teljes joggal elkezdtek harcolni a gyerekmunka és a női kizsákmányolás ellen, illetve a választójogokért. Amit végül a huszadik század elején harcolnak ki a szüfrazsettek, akik nem csak választójogot követelnek, hanem minden másban is egyenlőséget.

Spiró György szerint amikor ez túlmegy a biológiailag megszabott határokon, akkor a társadalom egy következő problémához ér. Amikor az merül fel, hogy megpróbálnak gyerekszülésre alkalmas férfiakat létrehozni, akkor az ember elgondolkozik azon, van-e ennek értelme az emberiség szempontjából, vagy nincs. A jogok kiterjesztése és túlterjesztése a kérdés, de ez nem azt jelenti, hogy ne volna mindenkinek azonos joga az élethez, akárminek született is. Szerinte ez már politikai kérdés, és az aktuálpolitika bármiből képes fegyvert kovácsolni, bármivel szemben.

Spiró szerint az egyenlő munkáért egyenlő bérezést is ki kellene harcolni. Minden kimutatásból láthatjuk ugyanis, hogy a nők kevesebbet keresnek. Vannak olyan munkakörök, ahol szinte csak nők vannak, mert kevés a fizetés, így nőiesedett el a hatvanas-hetvenes években a pedagóguspálya is. Azért nem mentek férfiak tanárnak, mert abból nem tudták a családjukat eltartani. A vezetők úgy gondolkodtak, a nőket nem kell megfizetni, majd a férjük eltartja őket. Ez állami korrupció.

Az író megérti és átérzi azoknak a helyzetét, akiket valódi inzultus ért. 1987-ben az első novelláskötetében Spiró beszámolt egy őt ért atrocitásról, amibe majdnem belehalt. Szerinte a tisztázás a legfontosabb az ilyen esetekben, a rendezetlen ügyek elvezetnek az önkényhez. A MeToo-ügyeknél is az a kérdés, hogy mennyire képes a közhangulat nyomása alatt a bíróság igazságos döntést hozni. Azt vallja, minden állítást, ha van ellenállítás, lehessen bíróság előtt vizsgálni.

Hatos Pál azt mondja, ez eddig a legnehezebb téma, amiről itt, a Három az igazságban beszélt. A tudományos világban, ahol él, ez egy aktuális, forró probléma. Egyik kolléganője szerint a történelem az öntelt férfiak lelkesedéssel írt narratívája, és evvel ő is egyetért.

 

Nem tagadja az egyenjogúsági mozgalmak jogosságát és szükségességét, de szerinte azt is látni kell, milyen veszélyeket rejthet magában, ha bármiféle emancipációs mozgalmat abszolutizálunk. Azt mondja, benne élünk valamiben, ami felülvizsgálatra kényszerít. Ma azt gondoljuk, hogy nagyobb az intézményes biztosítéka a visszaélések elkerülésének, de mi van például a kiszolgáltatott férfiakkal, a családon belüli erőszak férfi áldozataival. Szerinte ez is egy elrejtett valóság, ami nagyon is létezik.  

Hatos szerint az előítéletek bennünk élnek, más kérdés, hogy nem akarjuk beismerni. A vadhajtásokat az igazságtevésben pont az táplálja, hogy a beismerés hiánya elmarad. Sokszor nem szembesülünk azokkal a történetekkel, amelyek egyébként meg vannak írva, és szembesítenek minket, kik vagyunk, mik vagyunk. Úgy véli, a MeToo biztosan felhívta a figyelmet olyan dolgokra, amiket észre kellett vennünk.

A történész úgy látja, a hatvanas évektől olyan globális társadalmi folyamatok indultak el, amik a női jogok kiteljesedéséhez vezettek. Esély nyílt egy boldogtalan vagy abuzív kapcsolat felszámolására, úgy, hogy egy nőnek van saját egzisztenciája, még akkor is, ha az esetleg ugyanolyan munka esetén kevesebb fizetéssel jár. Tény, hogy a boldog utópia nem jött el, de kétségtelen, hogy nagy a változás, és ez a változás mégiscsak az egyenjogúság irányába mutatott.

A történelem sokak szerint is macsó tudomány, amelyben Napóleonok, Hitlerek és Leninek szerepelnek. Ezzel szemben a mitológia, a mitologikus világnézet sokkal nagyobb szerepet nyújtott a nőknek. Azt mondja, a történetírásban ki vannak jelölve a kánonok, a politikai történet fontossága, amiben nyilvánvalóan sokkal nagyobb szerepet kaptak a férfiak. Úgy véli, hogy van mit tenni azért, hogy megnyíljon egy olyan történelemszemléletet, ahova beköltözhetnek a nők.

Ha a világot a szabadság alapján akarjuk berendezni, akkor sérülhetnek a biztonsággal szemben támasztott igényeink, de a szabadság olyan érték, aminél nincs fontosabb. Természetesen a biztonság is fontos, és az államnak és a hatóságoknak biztosítani kell az emberi méltóság megvalósulását egy bizonyos határig. Szerinte amikor egy megszállott aktivizmus, őrület a törvények felülírását akarja, ott el kell gondolkodni, meg kell állni. Azt gondolja, mindkét nemnek egyenlő bért, egyenlő lehetőségeket kellene társadalmi szinten biztosítani, de a megbélyegzés, a kirekesztés nem megoldás arra, hogy nemes célok megvalósuljanak. A MeToo hívei pedig azt állítják, nehéz ilyen ügyeket bíróság elé vinni, hiszen maguk a bíróságok is fertőzöttek, előítéletesek, ahogy a hatóságok is. A liberális álláspont ezzel szemben azt mondja, bízzunk meg a törvényhozásban, nem történhet népítélettel az igazságszolgáltatás. Bele kell nyugodni, hogy néha a bűnösök megszökhetnek a méltó büntetés elől, de az fontosabb, hogy ártatlanok ne szenvedjenek. Úgy gondolja, ez egyfajta kompromisszum.

Fontos lépés lenne szerinte, ha Magyarországon a kiszolgáltatott helyzetbe jutottak megismerhetnék a lehetőségeiket és igazságot szerezhetnének maguknak. Nagyon jogos emancipációs követelés az is, hogy ne csak a fővárosban legyen elérhető az igazságtétel, hanem kis falvakban, és a legszegényebb környezetekben is.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!