Hazatérés – Szénási Sándor jegyzete

Marina Ovszjannyikova a Rosszija 1 állami tévécsatorna munkatársa a Vremja nevű hírműsor élő adásában a bemondó mögé állt, és felemelt egy táblát, amelyen ez volt olvasható: „Nem a háborúra! Ne higgyetek a propagandának! Ezek itt hazudnak nektek. Az oroszok a háború ellen vannak.”

Az eset még az amúgy viharedzett orosz nézők között is keltett némi zavart, Ovszjannyikova ugyanis elszánt putyinizmusáról volt híres, olyannyira, hogy a Kreml még egy dicsőség-listára is feltette a nevét, egy amolyan „akikre büszkék vagyunk” eljárás keretében. Hogy ez a zavar hogyan öltött formát, nem tudjuk, Oroszországban korlátozzák a Twittert, a Facebookot, és legutóbb betiltották az Instagramot, a véleménynyilvánítás tehát kissé akadozó jellegű.

Kevésbé szájbafékezett országokban azonban mindenféléket kiírnak a mondott Instára. Ilyeneket:

„Évekig dolgozott a propagandának, most meg hirtelen ellenzéki lett? Ki veszi ezt be?

„Orosz robot. Ne törődj vele.”

„Talán elege lett.”

„Ez is propaganda. Csalás. Hogy lehet az, hogy 15 napig nem dugták rács mögé, majd egy 30.000-es óvadék ellenében szabadon engedték, miközben egy másik ember, aki a Vörös Téren tíz másodpercre felemelt egy háborúellenes táblát, 500.000-et fizetett? Hogy lehettek ilyen vakok?”

Ne legyünk vakok valóban, de azért tisztázzuk, hogy Ovszjannyikova az adás után eltűnt, hogy bujkált, vagy a rendőrség gyűjtötte be, még nem tudjuk, az biztos, hogy az ügyvédje már a bíróság épületében talált rá. Ezenkívül a büntetés egy tiltott videofelvétel miatt szabatott ki, az élő adás megzavarása miatt még egyszer bíróság elé kerülhet, és kinézhet neki 10-15 év.

Ettől persze még mindig kérdés, hogy a szolgasajtó nyolc éve szolgáló szolgája mitől sokallt be hirtelen.

Mielőtt még 14 órán át vallatták volna, bevallotta, hogy szégyelli magát. És hogy váratlanul eszébe jutott az anyja és az apja. És hogy a nyaklánca az ukrán és az orosz zászló színeit mutatja.

Mert hát a papa ukrán, a mama meg orosz.

Talán ez a kései sirató oka.

Most mindenesetre vagy hiteltelennek és csalónak tartják, vagy gyűlölik is. Gyűlöli a Putyin-média, mert pár percre kitépte őket a hatalomvédte bensőségből, ahol magyarázkodás nélkül lehet hazudni. Gyűlöli a Kreml, mert Zelenszkij ukrán elnök gratulációja után világhírű lett, és mert példája nyomán a másik állami csatorna Vésztyi nevű hírműsorát sorra hagyják el az újságírók. Gyűlölik az orosz nézők is, akiknek majd 70 százaléka egyáltalán nem háborúellenes, többek között az árulóvá lett Marina miatt sem az. Világhíre miatt utálják a kommentelők, akiknek Rosa Parks, a fekete polgárjogi harcos a hős, aki 1955-ben nem adta át a helyét a buszon egy fehér bőrű utasnak vagy a német Sophie Scholl a hős, aki 1943-ban háborúellenes röpiratokat terjesztett, és ezért a nácik nyaktilóra (!) ítélték.

És tényleg. Marina Ovszjannyikova nem hős. Neki nem lehet szobra. Szobra egyértelmű, vagy azzá stilizált embereknek lehet. Ovszjannyikova addig a percig, amíg a táblát fel nem mutatta, háborús bűnöket szolgált, és most szégyennel lépi át a szülői ház küszöbét, ahol egyedül és igazán majd megbocsátják neki azt, amit ellenük vétkezett.

Azért is, mert az ukrán papa, és az orosz anya tudja a titkot: hősnek lenni könnyebb, mint a kényelmes és jól fizető bűnből kitérni. De a lányuk most hazatért.

Szénási Sándor jegyzete a 2022. március 16-i Esti gyorsban hangzott el.