Hetedikes korától tanárnak készült, egy év után otthagyta a pályát
22/07/2023 19:29
| Szerző: Lehoczky Mirjam
Az elmúlt két hétben frissen felmondott, fiatal tanárokkal beszélgettünk a Szolidaritás című műsorban. A mostani adásban a pályát egy éve elhagyó Kovács Éva, a miutanfelmondtam.com civil közösség alapítója és működtetője, valamint Spanicsek Valentina frissen felmondott pécsi tanárnő mesélt Selmeci Jánosnak a döntésük okairól, az elmúlt évek nehézségeiről, és arról, szeretnének-e még tanítani a jövőben.
Tanárként fontos volt számára, hogy kiválóan tudja a szaktárgyait, de ne féljen hibázni, hiszen ezzel tud példát mutatni, hogy másnak is szabad. A diákokat mindig partnerként kezelte a tanulási folyamatban, őket támogatva próbálta a tanulókat a saját céljaikig eljuttatni.
Sokszor olvas olyan kommenteket, hogy az megy tanárnak, aki másra nem jó. Szerinte inkább az a baj, hogy sokan már nem is jelentkeznek, mert látják mi a helyzet a tanári pályán. Vagyis nem az a gond, hogy kevésbé jó képességűek mennek tanárnak, hanem az, hogy eleve nagyon kevesen, így, ha azok közül lemorzsolódik valaki, alig marad pár ember.
Ő naiv volt, hitte, hogy jó irányban változnak majd a dolgok, 2021-ben diplomázott az ELTÉ-n matek-kémia szakon. Boldog volt, amikor elkezdett tanítani, de rögtön a covid miatti nyolchónapos bezárással kellett megküzdenie, a videós megbeszélések és a rengeteg adminisztráció nagyon fárasztóak voltak, sok mindent neki kellett digitalizálnia. Utána végre láthatta a diákjait, de hamar eljött a sztrájkidőszak, a sztrájktörvény, a polgári engedetlenség nehezítették az életét. Folyamatosan azt érezte, nem bírja tovább, és látva, hogyan alakulnak a dolgok az oktatáspolitikában, azt érezte, egy kis szünetet kell tartania, 2022 júniusában beadta a felmondását.
Látszik, hogy a státusztörvény volt az utolsó csepp a tengerben, most egy sokkal nagyobb felmondási hullám bontakozik ki, mint az elmúlt években. A januárban indult miutanfelmondtam.com oldalra is az elmúlt hónapban kapták a történetek felét – mesélte Kovács.
Tudja, hogy a pénznek nem kellene számítania, de amikor a fizetésük két hétre sem elég, nem lehet nem beszélni róla. Amikor eljött nettó 155.000 forint volt a bére, neki szerencséje volt, mert a családja segítette, de ha egyedül lett volna, akkor éhen hal.
A diákok és a tanítás is hiányzik neki, nagyon várja, hogy egyszer visszamehessen, de tudja, ez nem a következő néhány évben fog megtörténni. Túl sok tüntetésen fotózták le „Pintér takarodj” táblával a nyakában, így kormányváltásig biztosan nem az állami oktatásban elhelyezkedni. Ha azonban végre lenne egy szemléletváltás, és olyan fontossággal kezelnék az oktatás kérdését, mint amit megérdemel, akkor az újraépítésben szívesen részt venne.
A nemrég felmondott Spanicsek Valentina táncot tanított egy művészeti középiskolában Pécsen. Bár rá lazábban vonatkoztak az évek alatt egyre növekvő terhek, látta a kollégái és a diákok küzdelmét, és hogy hogyan érzik magukat, mennyire vannak leterhelve. Év vége felé, már sokszor tapasztalta, hogy fizika óra után érkezve hiába szerettek volna mozogni a diákok, nem volt semmi energiájuk.
A hite hullámzó volt, tavaly márciusban még nem volt aktív, de szeptemberben kétszáz százalékkal kapcsolódott be a tüntetésekbe. Anyaként is nagyon motivált volt, mivel felelősséggel tartozik a nyolcéves gyermeke jövőjéért.
Fontosnak tartotta volna, hogy elinduljon egy párbeszéd a tankerület és a pedagógusok között, és végre meghallgassák a problémáikat. Szerettek volna egyeztetni a tananyag mennyiségéről, a tankönyvválasztásról, és a fizetésről is, de a meghallgatásig sem jutottak el.
Két hónapos polgári engedetlenség után februárban ment vissza tanítani, és azzal szembesült, hogy a kollégái és a felettesei közül sokan úgy érezték, cserben hagyta az intézményt és a diákokat is. Ezután folyamatosan érzett egyfajta távolságtartást és bizalmatlanságot, sőt gyakran hátráltatták és ellenőrizték a munkáját. Ebben a légkörben már nem érezte jól magát, beadta a felmondását. Egyelőre nem tervez visszamenni, legalábbis kormányváltásig biztosan nem, mivel van néhány feketepontja, amiért állami fenntartású intézményben nem látnák szívesen.
A teljes adást a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Az előző heti műsort, amiben frissen felmondott tanárokkal beszélgetett Selmeci János itt érhetik el.
2023 július 19., szerda 14.00
Műsorvezető: Selmeci János