Holló András: A magyar bűn legendája

Irodalmi műsorunk adásában időről időre egy-egy elfeledett szerzőt, ismeretlen életművet is bemutatunk. Csak az utóbbi egy-két évben ilyen volt például Bólya Péter vagy Szilágyi Ernő is. Az idén tavaszi adománygyűjtő héten pedig az emlékezetbe szintén be nem került Schreiber László mellett a Komárom-Esztergom megyei Holló Andrást idéztük föl a tatabányai Új Forrás folyóirat főszerkesztője, Jász Attila segítségével.

Holló András 1953-ban született Mocsán és ott is lett öngyilkos 1992-ben. Személye és alkotói életműve ritka tiszta példája a hirtelen társadalmi felemelkedés kettős hatásának: egyszerű falusi családból származó tehetséges fiatalként a Kádár-rendszerben rengeteg műveltséghez jutott, amely megnyitotta számára a világ kulturális horizontját, ehhez azonban lelki kiegyensúlyozatlanság társult. Letisztult mondatainak szabatos stilizmusa önvallomásainak kamaszos kiútkereső önértelmezéseivel keveredett. A mától részben a honlapunkon is meghallgatható „iszapfalvi legendái” ugyanakkor életművének egy különös törekvését mutatják: létező és kitalált legendák összegyűjtésével fiktív kulturális emlékezetet akart teremteni településének. Ezeknek a valódi bölcsességet és finoman reflektált humort egyaránt tartalmazó karcolatoknak mostantól itt is elérhetik két darabját, A magyar bűn legendáját és A dupla élet legendáját.

A legendák a hangsávok melletti lejátszás gombokra kattintva hallgathatók meg. A második szöveg, A dupla élet legendája alább szövegesen is elolvasható.

Holló András: A dupla élet legendája

Csöndes Méhész Dávid és Bazalt Ágon azon ritka kivételek közé tartozott Iszapfalván, akik a házasságban két év alatt mindig csak egy évet öregedtek. Esküvőjük napján, mikor Dávid – karján Ágotával – a Zrínyi utcán a templom felé haladt a násznéppel, egy eleinte szürke felhőnek mutatkozó griffmadár ereszkedett a fejük fölé, és elrabolta a menyasszonyt. Szegény Csöndes Méhész Dávid búnak eresztette a fejét, azonban nem nézett más feleség után: félt, hogy azzal is ugyanúgy járna, mert szerencsétlen sorsát már anyja is előre megjövendölte, amikor annak idején észrevette, hogy a szomszédasszony kutyatejbe áztatott patkányfarkat tett a fia bölcsőjébe. A szomorú agglegény – asztalos lévén – bánatát szék- és asztallábak virágmintáinak a faragásával próbálta feledtetni. Ezek a bútordarabok ma is Iszapfalva legfőbb nevezetességei közé tartoznak. Éppen ötven év telt el a menyasszony elragadása óta, mikor a háza előtt üldögélő vén Dávid elé a griffmadár letette Bazalt Ágotát, aki egyetlen napot sem öregedett azóta, és ugyanazt a hófehér menyasszonyi ruhát viselte, mint eltűnése napján. Mikor Ágotát, mintha az unokája lett volna, megismerte Dávid, kövér könnyeket hullatott. „Szoktál-e emlékezni rá?” – kérdezte a griffmadár. Mivel az ötven év alatt egyetlen nap sem volt, amikor Dávid ne gondolt volna szerelmére, a griffmadár megduplázva visszaadta nekik az elmúlt időt: a szerelmesek ötven év nyomait hagyó száz évnyi boldogságot örököltek. Csöndes Méhész Dáviddal a hátán tett egy kört a levegőben a griffmadár, és a hajlott hátú öregember visszafiatalodott vőlegénykorába. Megtartották a lakodalmat, és amikor ősz fejjel elköltöztek a másvilágra, maguk sem tudták volna megmondani, hogy valójában hány évesek. Azóta az esküvők előtt a menyasszonyokat így köszöntik az anyósok Iszapfalván: „Vigyen el a griffmadár, leányom!”