Juhász: Ilyen pofátlan lopás, kevés történt, mint az MNB-nél
25/03/2025 07:30
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Akkor szoktak ilyen fenyegető lépések történni, amikor a nagyfőnök, Orbán Viktor valakire rá akar pirítani, és jelezni akarja, hogy tőlem nem lopunk – mondta Juhász Péter az Matolcsy-alapítványok kapcsán indított ÁSZ-vizsgálat kapcsán.
Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, Matolcsy távozása után vizsgálatot indított az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az MNB alapítványi gazdálkodásáról, és a jelek szerint egészen durva hiányosságokat és komoly veszteségeket állapítottak meg. A több mint 500 milliárd forintnyi, MNB alapítványokhoz került vagyonnal, amiről a Fidesz eleinte azt próbálta elhitetni, hogy az elvesztette közpénz jellegét, eszerint súlyos veszteségekkel gazdálkodtak, annyira, hogy a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány működése és fizetőképessége mostanra közvetlen veszélybe került.
A témában Juhász Péter volt V. kerületi ellenzéki polgármester-jelölt is közzétett csatornáján egy videót, amiben a közpénz jellegét vesztett pénzekkel foglalkozik.
„Elmentem személyesen megnézni egy-két luxusingatlant, amelyekről a sajtó munkatársai feltárták, hogyan kerültek az MNB-alapítványok érdekkörébe. Én a Svájcban található ingatlanokat látogattam meg, de Európa szerte 48 súlyosan luxusingatlanról beszélünk. Nagyjából 500 milliárd forint, amire tippelni lehet, körülbelül ennyi vagyont szerveztek ki alapítványokba a Magyar Nemzeti Banktól. Ezek közül az Optima [Befektetési Alapkezelő], amelyiknek utánamentem, abban 260 milliárd forint, nem veszett el, hiszen ott van, csak nem a miénk” – mondta a Hetes Stúdió adásában Juhász, hozzátéve, hogy ő a szabad sajtó kutatásaiból dolgozik, ezért mindenkit arra kér, hogy támogassa munkájukat.
„Ha megnézzük a Matolcsy-klánt, Matolcsy Györgyön keresztül a fia, Matolcsy Ádám az, aki legfőképp érintett. Van egy nagyon szomorú tény, úgy tűnik, hogy ő nemet váltott, szemben a Fidesz politikájával. Kovács Petra néven igazgatta ezt az alapítványt és a hozzá tartozó cégeket is. Úgy csináltak, mintha nem is a Matolcsy gyerek lenne az, aki igazgatja ezeket, és ha náluk ennyi pénz halmozódott fel, egészen evidens, hogy iszonyú mennyiséget lophattak ki belőle már, aminek nem tudunk utánamenni” – mondta, példákat is említve.
Az ÁSZ eljárásával, annak lehetséges kimenetelével kapcsolatban csak feltételezései vannak. „A Fideszen belül is sokaknak szúrhatta a szemét, ilyen mértékű, ilyen pofátlan lopás, kevés történik. És ahogy ismerem a Fidesz működését, azt tudom elképzelni, hogy Orbán Viktor kimaradt ebből valamilyen szinten, őt magát is átverték. Akkor szoktak ilyen fenyegető lépések történni, amikor a nagyfőnök valakire rá akar pirítani, és jelezni akarja, hogy tőlem nem lopunk” – sommázta. Hozzátette, borítékolni meri az eljárások eredményét, arra számít, hogy hosszan elhúzódó eljárásokat folyamán Matolcsy Györgyöt valahogy kimossák ebből, de folyamatos fenyegetve érezheti majd magát, ez a helyzet pedig kiválóan alkalmassá teszi arra, hogy Orbán Viktor kézben tartsa őt.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
2025.03.22., szombat 15:13
Riporter: Dési János