Karafiáth Orsolya: Like a Hurricane

Karafiáth Orsolya az ezredfordulón az olvasói figyelmet rendkívüli módon vonzó fiatal szerzőként robbant be az irodalmi köztudatba, ám valójában az azóta eltelt két évtized érlelte ki azt a helyét a kulturális életben, mellyel ő maga is azonosnak tekintheti magát. Számtalan megjelent prózai és verseskötete mellett a Magyar Narancs kulturális rovatvezetőjeként, illetve több művészeti rendezvénysorozat és produkció résztvevőjeként is tevékenykedik. Belső közlés című zenés irodalmi műsorunkban hat éve láttuk vendégül, ahol Szegő János beszélgetett vele, és verseit is fölolvasta.

Ezek közül hallgathatják meg mától az egyik versét itt, a Klubrádió honlapján is, méghozzá két részben, az egyes részek hangsávjainak lejátszás gombjára kattintva, lejjebb görgetve pedig szövegesen is elolvashatják, mint ahogy Karafiáthnak egy hasonló tónusú másik költeményét is meghallgathatják Kardos-Horváth János megzenésítésében.

A versek talán Karafiáth legjobb lírai tendenciáihoz tartoznak: okosan és érlelten, kevés szóval, eszköztelen nyelven mutatja be a korábbi szerelmi tapasztalatoktól és a saját önismeretétől elfásult, mégis vágyakozó szerető pozícióját, ezzel a női lírának is egy lehetséges kiérlelt és kiegyensúlyozott szegmentumát mutatva föl.

A vers eredeti, írott változata:

Karafiáth Orsolya: Like a Hurricane

(Sosem ér véget)

A Nagy Vihar aznap délután tört ki,
mikor újra szerelmes lettem
a harminc évvel ezelőtti Bryan Ferrybe.
„Hú, de izgalmas! Ez jel, értem is, nekem szól.”
Ezt gondoltam a védett házban, a sziklán.

Neil Youngé az eredeti verzió,
de a Bryané robban, pusztít, betör.
A hat méteres hullámok. A gekkók sikolya.
A homokba csapódó, félérett kókuszdiók. 

Jön majd valaki, és engem is elragad!
Nagy Történet lesz, sorsfordító!
Megváltozik minden, az lesz az élet, gondoltam,
épp mikor egy hatalmas villámtól
beroskadt a mellettem lévő bungaló.

Izzott a színpad Fréjus-ban, lángolt,
és tudták mind, soha többé nem lesz hasonló.
Nem is lett. Bryan nem sokkal a koncert után
megnősült, és feloszlott a Roxy Music.

 

(A sztori)

Joe az úton szedett fel, cigiért mentem,
őrült vagyok, mondta, ebben az esőben!
Aztán csak ültünk a bárban. Másnap is.
Nem egy Bryan. És tessék. Érthetetlen.

Hozzám ér, nem ér, nem is beszélünk,
aztán mosoly, ez hat, régi történetek.
Minden elmúlt, kezdődik más, ugyan már.
A pillantások! Villám! Velem, veled.

„A szerelem túlértékelt és unalmas.
A szerelem az reggeli, ebéd, vacsora.
A szerelem olyan, hogy te is lehetnél.
Te vagy. Nem is. Csak a vihar miatt.”

Néztük Joe-val az összeomlott bungalót.
Ha majd eláll, együtt megnézzük, belül milyen!
Nevettem, mint aki boldog.
Pedig tudtam, megint beérem ennyivel.