Kedves fiatalok! - Üzenet a diktatúrából

Új ablakban

2020. május 30. Hetes stúdió - részlet 20.05.30. Jegyzet/Dési János

04:42

00:00

Kedves fiatalok! Azt ajánlom, ha majd befejezitek e műsor hallgatását, akkor először is tekerjétek el rögtön az állomáskereső gombot. Ez eleinte kis figyelmet igényel, de hamar reflexszé válik. A lényeg, ha valaki ránéz a készülékre, ne vegye rögtön észre, hogy ti Budapest egyik utolsó szabad hangját hallgattátok. Nem biztos, hogy egyből feljelentenének, de jobb a biztonság. S amúgy, a feljelentő szomszéd is ezt hallgatja, nyugi.

Aztán keressetek egy idősebbet a családban. De korosabb bizalmas barát is elmegy. És kérdezzétek meg az első Hubertus után: hogyan lehet egy diktatúrában élni. Nem túlélni – bár sokszor az sem kevés. De élni. Élni, lehetőleg boldogan, a magunk ritmusa szerint, azokkal akik nekünk fontosak.

Merthogy idősebb embertársaink Magyarországon már megtanulták, hogy diktatúrában is lehet a körülményekhez képest normálisan vanni. Nem kell véres, kivégzős, kitelepítős, deportálós, munkaszolgálatos diktatúrára gondolni. Csak afféle vidám barakkra, ahol jut méz az ostorra, amit néha meglengetnek a fejed felett.

 

Lehet tanulni a múltból. A diktatúrának is van emberarca, már miért ne lehetne vele együttműködni, elfogadni, amit ad, itt-ott felnyomni, aki kilóg a sorból, kitüntetést kapni, gyárat vezetni, kiskertet kapálni – és persze a bizalmas barátok között azt mondani „ezek”, meg „ők” – mintha a diktatúra nem mi lennénk. Mi, akik úgy gondoljuk – s a tudomány mai állása szerint nem is teljesen alaptalanul-, hogy egy életünk van. Hát nem jobb azt a hétvégén a kistanyán eltölteni, mint szamizdat lapokat hajtogatni, hogy kiderüljön, nem ez minden világok legjobbika. Lehet, hogy nem a legjobb, de van ennél rosszabb is.

S ha egy nap a diktátor bálványa ropogva-recsegve ledől- akkor rögtön közöljük majd, hogy mi mindig is tudtuk, hogy ez mit művel itt. És mindig is „őknek”’ és „ezeknek” neveztük e bandát, mert mi nem. Mi csak a dolgunkat végeztük, mert mi mást tehet az ember.

És szívből utáltuk a túlbuzgókat, a mozgalomba belépőket, a túlteljesítőket – akik elsőnek mentek gratulálni a bálványnak, de úgy, hogy attól mindenki elpirult. Közben persze irigykedtünk is rájuk, hiszen rájuk estek kisebb-nagyobb hivatalok, a jobb külföldi utak, a filmkészítési lehetőségek, az osztályvezetői állás, a főkönyvelői sarzsi, a tankerületi felügyelőség. Nem, mi nem azért maradunk le mert tohonyák vagyunk, hanem mert nem fekszünk elég jól a rendszernek.

- Miért tartod a kezedben ezt a Magyar Nemzetet, - kérdezték egy neves filmrendezőtől az első Fidesz kormány idején, mert azt azért senki sem gondolta róla, hogy olvassa is, hiszen művelt emberről szól a történet.

- Azért, hogy mindenki lássa! Akarok én még ebben a rezsimben is filmet rendezni.

Ezt tessék ellesni. Az igazodást. A látszatot. És tessék megtanulni a rendszer adta előnyök kihasználását. És most nem arra gondolok, hogy miként legyünk Mészáros Lőrinc. Mert erre nincs példa az előző rezsimből. Biszku Béla- kora nyúljás pacalos embere - ellenszenves volt, de amikor leváltották mégsem vihette haza a pártüdülőt – ez most Mészáros és vidékéé – vagy a Lenin kohászati műveket.

A legendás Czinege honvédelmi miniszter házavatóján – e házat már nagyítóval kell keresni a Rózsadombon, akkorát nőttek körötte – azzal kommentálta a rendszer ura, hogy milyen szép házat épített a mindenkori honvédelmi miniszternek kedves Czinege elvtárs.

Kedves fiatalok. Persze a tanult anyagot át kell értelmezni. Marx helyett tessék Krisztust mondani, de közben erősen a tőkére gondolni. Most nem az a kérdés, miként lehetek külkereskedő, hogy a napidíj felét megspórolhassam. Hanem, kinek kell visszaadnom a százalékot, hogy nekem is maradjon még elég a kézilabda-csapat fenntartásából. Elég jachtra, gyereknek Oxfordra, svájci bankszámlára.

És tessék ellesni, miként lehet gyorsan, átállni. Ma még a budapesti KISZ bizottság egyik vezetője vagyok, másnap már a szélsőjobb kedvelt rendezője, aki hol Kun Bélát isteníti, hol Istvánt. -Igény szerint, méretre bárkit kiszolgálok. A fenék ugyanaz marad.

Kedves fiatalok, nekünk idősebbeknek van ebben gyakorlatunk. A lányok párductestűek, a fiúk széles vállúak, a bor szépen lecsengő taninjai a holdfényes éjszakán itt vannak nekünk akkor is, ha egy kövér politikai bizottság vagy egy kövér diktátor trónöl fölöttünk. Alámerülünk és kibekkelünk. Meg tudjátok csinálni, ha egyszer nekünk is sikerült.

Dési János jegyzetét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép:MTI