Kétszázhúsz felett észre sem veszed – Dési János jegyzete

Üzletnek azt nevezzük, amikor valamibe pénzt fektetünk, esetleg utána munkát végzünk vagy végeztetünk, és erőfeszítéseink eredményeként több pénzünk lesz, mint amennyit befektettünk. Egy Marx nevű szakállas bácsi elég jól leírta ezt a folyamatot már a XIX. században. Szóval nem olyan eredeti felismerés ez.

Persze szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája. Nézzünk egy példát arra, miként működik mindez a gyakorlatban.

Már kora gyermekkorom óta elhivatottságot érzek arra, hogy végrehajtó legyek. Az óvodában végrehajtósat játszom, míg a többiek doktor bácsisat. Amikor a középső csoportosok irigyen bámulják a kukásokat, akkor az én lelki szemeim előtt egy csinos kilakoltatás jelenik meg, mint vágyaim netovábbja. Telnek-múlnak az évek. Amikor gimiben osztályfőnöki órán kérdezik, ki mi szeretne lenni, a pattanásos képű fiatalok egy jó része csak bután néz, mire én határozottam kivágom: egy életem, egy halálom az én jövőm a végrehajtói pályán képzelhető csak el.

Az egyetemet kitüntetéssel végzem. Kinevetem azokat, akiknek egy potentát intézi el a vizsgáját, akik lefizetnek valakit egy jobb jegyért, akik állami címüket mutogatva próbálnak átlendülni egy-egy nehezebb megmérettetésen. Én nem kérek segítséget senkitől, nem adok pénzt megvesztegetésre, hanem tanulok és tessék, fáradozásaim gyümölcse summa cum laude.

És akkor leteszem meg a szakvizsgát, meg amit kell, és végre ott állok álmaim kapujában. Végrehajtó leszek, hiszen erre készültem kisgyerekkorom óta.

Na és most jön az üzlet. Találkozom a végrehajtói kamara elnökével, aki nagyon örül minden új és tehetséges fiatalnak. Csak adjak neki 150 milliót, és már enyém is az üzlet.

Tudom, hogy használt húszdollárosokban kéri egy régi bőröndben – már össze is spóroltam diákhitelből és éjszakai kocsmákban végzett pultosi munkámból a 160 milliót. Szépen becsomagolom neki a 170 milliót, amit adni kell, és elviszem neki a 180 milliót, ahogy illik. Meg sem számolja a 190 milliót, mert tudja, hogy rongyos 200 milliónál úgyse csapnám be. Az effajta üzleteknél a becsület a legfontosabb, a kiszámíthatóság, a korrekt partnerség és a tisztesség. A 210 milliót odateszi a kupacba a többi közé. Eredményes munkát kíván, s miközben az ajtóig kísér, a kávéautomatánál megkér, hogy fizessem be egy capuccinóra, sok cukorral, mert momentán nincs nála apró.

Kétszázhúsz millió sok pénz, de szerencsére pörög a végrehajtói piac. Különösen, amikor vége a kilakoltatási moratóriumnak. A harmadik hónapban már ki is termeltem a befektetést, most már jön a profit, ahogy azt Marx bácsi megmondta.

És ugyan havonta be kell szállítanom még 15 milliót, de mi az a 16 millió ahhoz képest, amit beszedek. Simán belefér a havi 17 – olyan ez, mint a bérleti díj. Kifizetem, mint költséget, de be van ez számolva, így is megéri. Szó sincs itt kérem extraprofitról.

Persze valami széplélek előállhatna azzal, hogy ez korrupció. De szó se róla. Ez tisztes üzletmenet – mi más is lehetne, hiszen a rendszer csúcsán egy istenfélő, templomba járó fideszes politikus áll. Ki más állna?

„Rekordprofitot értek a Schadl–Völner-ügyben vesztegetéssel gyanúsított bírósági végrehajtók irodái 2021-ben, írja a 24.hu az irodák frissen megjelent pénzügyi beszámolói alapján. A hét végrehajtó iroda együtt összesen 954 millió forint profitot termelt, amiből 763 millió forintot fel is vettek osztalékként a végrehajtók.

Az elért profit több, mint amennyit a kinevezésükért cserébe fizettek Schadl Györgynek.

A gyanú szerint a hét végrehajtó összesen 884 millió forint kenőpénzt fizetett a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének. Ebből a pénzből részesült Völner Pál egykori igazságügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő.

Mondhatnánk mindenki jól járt, csak a Soros és a Brüsszel nem, de ők meg is érik a pénzüket.

Dési János jegyzete a 2022. június 13-i Esti gyorsban hangzott el.