„Klubrádió
Esti gyors

Koronavírus: „ha nagy baj lenne, Orbán úgyse ismerné el”

11/11/2020 23:08

| Szerző: Klubrádió/szg

A miniszterelnök az M1-en még kedden azt mondta, ha így megy tovább, ötven százalék esélye van annak, hogy a kórházakban el tudjuk látni a betegeket. Mihályi Péter, egészségügyi közgazdász, egyetemi tanár szerint nem fordulhat elő olyan helyzet, amikor elismeri, hogy a magyar kórházak nem működnek, így aztán majd „nagyon megdicséri magát”. 

2020. november 11. Esti gyors / részlet, Mihályi Péter (20.11.11.)
06:11
00:00

„Ha így mennek tovább a dolgok, akkor ötven százalék esélye van annak, hogy a kórházakban el tudjuk látni a betegeket” – nyilatkozta kedd este Orbán Viktor miniszterelnök az M1-nek. Korábban mások mellett Kásler Miklós miniszter is azt mondta, a kórházak felkészülten, elegendő személyzettel várják a betegeket, és ez most hirtelen módosult.

Mihályi Péter, egészségügyi közgazdász, egyetemi tanár szerint itt Orbán Viktor kizárólag propagandakampány előkészítésében gondolkodik. Nem fordulhat elő olyan helyzet, amikor elismeri, hogy a magyar kórházak nem működnek, így aztán majd „nagyon megdicséri magát”. „Ennek az állításnak egyébként semmi értelme”, a kórházak eddig is ellátták a betegeket, ezután is ellátják; eddig is voltak bajok, ezután is lesznek, de ha súlyosabb vagy katasztrofális bajok lennének, azt Orbán Viktor „soha nem fogja elismerni”, semmit nem kockáztatott az 50 százalékkal, előre bejelentette, hogy ő nyert – vélekedett.

„December a megkönnyebbülés, április a felszabadulás hónapja” – ezt is mondta a miniszterelnök. A szakértő szerint ezek kampányszövegek, nem relevánsak, nem is érdemes velük foglalkozni. Mihályi Péter jelezte: azon érdemes gondolkodni, hogy mit lehet azért tenni, ha a következő hetekben még gyors ütemben nő a megbetegedések száma, és sok olyan kórházba kell tömegesen koronavírusos betegeket vinni, amelyek erre nem voltak felkészítve, akkor azokban is minél jobb legyen a helyzet. Úgy véli, a legjobban felkészült szakembereknek kellene, minél jobban betanítaniuk, instruálniuk a többieket. Az orvosoknak egymást arról, hogy milyen kezelést (milyen gyógyszereket és mennyit) kell adni, az intenzíves ápolóknak pedig szintén a kollégáikat kellene betanítaniuk – tette hozzá.

Egy felmérés szerint a megkérdezettek körülbelül fele nem oltatná be magát koronavírus elleni vakcinával jelenleg, mert bizonytalan az oltások hatékonysága. Mihályi Péter szerint ez nem aktuális kérdés, mert egyelőre nincs vakcina. Ha lesz, akkor eleinte kevés lesz, és először az egészségügyi dolgozókat oltják be. A vakcinaszkeptikusok véleménye tehát megmaradhat még fél, háromnegyed évig, addig nem kerül rájuk a sor – tette hozzá.

A kormányfő az említett interjúba arról beszélt, hogy többfelé tájékozódik, orosz, kínai, izraeli vakcinákat említett. Magyarországon nem tudják elvégezni azt a bizonyos harmadik fázist az orosz vakcina fejlesztésében, amelyet ott nem hajtottak végre – jelentette ki. Azonban Mihályi Péter szerint szó sincs arról, hogy Magyarország ebben a döntő kérdésben lényegesen elszakadjon az Európai Unió gyakorlatától. Úgy véli, biztos, hogy csak olyan vakcinával kezdik el az oltást az országban, amelyet az EU hatóságai biztonságosnak ítélnek, már csak azért is, mert „az orvosok nem fognak beadni olyan vakcinát”, amelynél ők nincsenek meggyőződve arról, hogy biztonságos.

Megjegyezte, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is arról beszélt, hogy kis mennyiségű orosz oltóanyag érkezik az országba. Azonban ennek némileg ellentmond, ahogy a tárcavezető folytatta. Ugyanis hozzátette, hogy Oroszország január második-harmadik hetétől tudja vállalni a nagy mennyiségű szállítást. Sőt, hozzátette, hogy nemcsak vásárolnának a kész vakcinából, de licenc alapján a hazai gyártáson is gondolkoznak, ehhez a Telex cikke szerint már a gyártó is megvan.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Esti gyors
2020. november 11., szerda 18:20
Műsorvezető: Szénási Sándor

 

 


És még valami:

A Klubrádió elindult Az Év Honlapja 2020 versenyen, amelynek egyik díja a közönség szavazatától függ. Kérjük, szavazzon ránk! Ezt az alábbi képre kattintva teheti meg.
Ha úgy döntött, támogat minket, akkor a verseny oldalára jutva, a jobbra fent látható kék gombra kell majd kattintania – mellette látszik, hány szavazatnál tartunk.
Ez is egy apró segítség a Klubrádiónak. Köszönjük.

Az év honlapja 2020 szavazás