„Köszönjük
Belső közlés

Kozák Gyula: Kész a leltár – Vásárhelyi Miklós

31/05/2020 13:13

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

A költészet napjától a karanténidőszak legvégéig, a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Vasárnap rendszerint egy hosszabb szöveget osztunk meg a hallgatóinkkal. Ezúttal Vásárhelyi Miklós életút-elbeszélésének részleteit hallgathatják meg Fodor Tamás előadásában.

2020. május 31. Belső közlés (2020.05.31. Kozák Gyula - Vásárhelyi Miklós)
79:51
00:00

 
1958. Vásárhelyi Miklós vádlott az utolsó szó jogán nyilatkozik, a Nagy Imre és társai elleni perben. 
Forrás: Fortepan.hu

 

Vásárhelyi Miklós a huszadik század második felének egyik legmeghatározóbb politikai szereplője volt. Személyét a történelem Nagy Imre sajtófőnökeként persze mindig a kivégzett miniszterelnök árnyékában fogja számon tartani, politikusi teljesítménye azonban nem kevésbé jelentős, sőt talán túl is szárnyalja legtöbb társáét. Ő volt ugyanis az, aki pontosan, a gyakorlatban is megértette a cselekvés jelentőségét és a passzív erkölcsi ítélkezésektől való különbözőségét. Ennélfogva Vásárhelyi polgártársaiban sem ellenséget látott, hanem mindig lehetséges partnereket – még a legsötétebb, életveszélyes időkben, 1944-ben is. Kommunista ellenállóként nem riadt vissza egy nyilas vezető partizánakció keretében véghezvitt kivégzésétől sem, de sohasem vádolta a magyar lakosságot csatlóssággal, sőt azt tapasztalta, hogy egyetlen eredményes nyilasellens akció is emberek tucatjait képes átállítani az ellenállók oldalára. Mindig különbséget tett az erőszak és a cselekvés között is, és pontosan tudta, hogy csak a tömeges és ténylegesen fizikai erőszakra, annak meggátolása érdekében szabad erőszakkal reagálni, egyébként a kompromisszum lehetőségét a végletekig fönn kell tartani.

Vásárhelyi Miklós 1987-ben adott életút-interjút Kozák Gyulának és Hegedűs B. Andrásnak, akik akkor még konspiratív körülmények közt rögzítették a felvételt és őrizték a szalagot. Ezt az anyagot szerkesztette meg, illetve készített belőle összefüggő olvasmányt Vásárhelyi születésének századik évfordulójára, 2017-ben Kozák Gyula, az ’56-os Intézet korábbi szociológus munkatársa, és Fodor Tamás színész, rendező, a Stúdió K alapítója olvasta föl a Klubrádió számára, ami mától itt a honlapon is meghallgatható. Fodor egyébként 1990-től, a rendszerváltás utáni első ciklusban Vásárhelyi Miklóssal közösen foglalt helyet az SZDSZ parlamenti frakciójában.

A felolvasást a Belső közlés hallgatói először két részben hallgathatták meg, amelyek közül az elsőt ide, a másodikat pedig ide kattintva hallgathatják meg. A felolvasásból 1956. október 23. évfordulójának alkalmából egy rövidített változatot is sugároztunk a Klubrádió műsorán, amelyet itt érhetnek el, míg itt a Belső közlés blogján is elérhetik a mától a honlapunkon meghallgatható egybefüggő szöveget, melynek kicsit bővebb írott változatát ide kattintva érhetik el. Ezen az oldalon pedig bővebben is olvashatnak Vásárhelyi politikai gondolkodásáról.

Az életút-elbeszélés részleteit a fenti lejátszás gombra kattintva lehet meghallgatni.