Le lehet-e váltani a tekintélyuralmi vezetőket? Más a helyzet Törökországban, mint itt
2/03/2023 08:42
| Szerző: Kárpáti János/Klubrádió
Új szövetség formálódhat Európában az atomenergia körül, hol áll ebben Magyarország? Mi mozgatja Orbán Viktort, amikor kevés szolidaritást mutat Ukrajnával, és önmagát békeharcosnak állítja be? Orbán összevegyíti a "Brüsszellel" vívott csatát a geopolitikai válsággal, amit igyekszik jelentékteleníteni. Le lehet-e váltani választáson a tekintélyuralmi, vagyis autokrata vezetőket? Le lehet-e váltani húsz év után a török választáson Erdoğant? Most talán alakulhatnak úgy a dolgok. Nemzetközi lapszemle.
Európa bajkeverőjének hírében álló Magyarország tovább ronthatja a megítélését a Politico szerint a finn és a svéd NATO-csatlakozás parlamenti ratifikációs vitájával. A beszámoló aggasztó előjelnek tekinti, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője komoly belső vitákról beszélt az üggyel kapcsolatban, és azt, hogy Orbán Viktor felvetette azt a kérdést, hogyan akarhat valaki katonai szövetségessé válni, ha közben hazugságokat terjeszt Magyarországról.
A Politico szerint a magyar miniszterelnök kijelentései megerősítették a "brüsszeli" félelmeket, miszerint Orbán megpróbálhatja felhasználni a NATO-bővítést illetően meglévő befolyását arra, hogy engedményt csikarjon ki az EU-s tárgyalásokon a jogállami témákban. A cikk megállapítja: most már a szövetségesek is elfogadják azt az eshetőséget, hogy a két pályázó ország eltérő időben csatlakozzék, vagyis, hogy a svéd NATO-tagságot Erdoğan török elnök tovább halogathassa.
Az EurActiv uniós hírportál emlékeztet arra, hogy a NATO-csatlakozási ratifikációt, aminek már tavaly ősszel meg kellett volna történnie, Orbán ez év elejére ígérte, de a miniszterelnök hajlandóságát ismételten megkérdőjelezték. Így Vadai Ágnes ellenzéki képviselő az Aftonbladet svéd lapnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy mind Putyin, mind Erdoğan érdekelt a halogatásban, és hogy híresztelések szerint Orbán kedvében akar járni Putyinnak, különösen Finnország kapcsán, hiszen a finn csatlakozással hosszú NATO-orosz közös határvonal jön létre.
Mi mozgatja Orbán Viktort, amikor kevés szolidaritást mutat az Oroszország által megtámadott, Magyarországgal szomszédos Ukrajnával, önmagát békeharcosnak állítja be, és arról beszél, hogy ez az ő háborújuk, nem a miénk? Ezt elemzi Cathrin Kahlweit, a Süddeutsche Zeitungban. Feltételezése szerint a magyar kormányfő a kulisszák mögött nyomást gyakorol Stockholmra és Helsinkire, hogy nyújtsanak pénzügyi vagy politikai ellenszolgáltatást, elvégre Magyarország erőteljes nyomás alá került, és az EU a jogállamisági eljárás keretében eurómilliárdokat tart vissza, és Budapest csak messzemenő, hiteles reformok fejében kaphatja meg a pénzt.
Orbán összevegyíti az EU-val vívott csatát a korszakos jelentőségű geopolitikai válsággal, és azt állítja, hogy rajta kívül csak a pápa tekinthető Európában igazi békeharcosnak. Február 18-ikai évértékelő beszédében Orbán leplezetlenül kimondta, hogy az oroszok által indított háborút nem beláthatatlan globális következményekkel járó fenyegetésnek, hanem pusztán helyi konfliktusnak tekinti, ahol nincs egyértelmű tettes és áldozat, nem a jó és a rossz ütközik meg egymással, hanem két szláv ország, és nem Oroszország fenyegeti az európai biztonságot - ezért aztán nem is akarja kockáztatni a jó viszonyt ezzel a partnerrel.
Franciaország atompárti szövetséget igyekszik összekovácsolni Németországgal szemben – ezzel a címmel közöl elemzést a Handelsblatt arról, hogy az energiaügyek európai átrendeződése kapcsán a nukleáris energiatermeléshez ragaszkodó Franciaország defenzívába szorította az atomellenes Németországot, amikor Párizs kezdeményezésére 11 uniós tagország közös nyilatkozatban tett hitet amellett: az atomenergia a klímacélok elérésének és az áramellátás biztosításának egyik lehetőségét jelenti a sok közül.
Berlin ellenzi, hogy az atomenergiát a megújuló energiaforrások szintjén kezeljék. Az atompárti 11-ek a következő államokat jelenti: Franciaország, Románia, Bulgária, Szlovénia, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Horvátország, Hollandia és Finnország. Az „atomklub” szakminiszteri találkozóján részt vett Svédország is, de a közös nyilatkozatot nem írta alá – a franciák szerint csak azért nem, mert jelenleg a svédek töltik be az EU soros elnökségét, és így a vitás kérdésekben kötelesek semleges álláspontra helyezkedni.
Le lehet-e váltani választáson a tekintélyuralmi, vagyis autokrata vezetőket? – ez a kérdés a választások felé közeledő Törökországgal kapcsolatban, ahol az elmúlt két évtizedben – mint azt a Die Zeit német magazin írja – teljesen mindegy volt, hogy éppen ki az, aki próbálkozik, mindig Recep Tayyip Erdoğan AKP nevű pártja győzött. A cikk török szerzője szerint most alakulhatnak másképpen is a dolgok.
A borúlátók úgy látják, hogy ahol nincs jog, nincs szabad média és szabad véleménynyilvánítás, ahol a mecsetekben is kormánypropagandát hirdetnek, ott az állam csak egy pártnak kedvez. Akik ezt vallják, Magyarország példáját szokták felhozni. Másfelől viszont Törökországban adott – még ha gyenge is – bizonyos demokratikus tradíció. Erdoğan az ukrajnai válság kapcsán eljátszotta hitelét a Nyugat szemében. Az országon belül rossz a gazdasági helyzet, burjánzik a korrupció, és az állami szervek csődöt mondtak a földrengés nyomán. Növekvőben van a jobbközép és balközép hatpárti szövetség népszerűsége. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a két tábor fej fej mellett áll – olvasható a cikkben.