Lovagkor - Szénási Sándor jegyzete
8/04/2020 18:04
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
A középkori lovagoknak az uruk mellett voltak eszméik is, a NER-lovagoknak csak uruk van. Ezek az emberek - leszámítva néhány, a valódi cselekvést imitáló gesztust - eddig nem mozdultak meg, nem vállaltak felelősséget az országukért, nem érdeklik őket munka nélkül maradó embereik, nem adnak vissza semmit a lerabolt pénzekből.
Jack Dorsey, a Twitter alapitója 1 milliárd dollárt ajánlott fel a koronavírus elleni harcra. Bill Gates és a felesége 100 milliót adott; Jack Ma, az Alibaba alapítója 14,4 milliót a kínai kormánynak, illetve 144 milliót Wuhan és Hupej tartományoknak a védekezés legnehezebb idején. Tencent, a másik kínai vállalatóriás 42 millió dollárt utalt át Wuhannak, a Microsoft 142 milliót a két tartománynak. Li Ka- Shing, hongkongi üzletember 100 milliót áldozott. Az indiai milliárdosok közül Gantam Adoni 13 millió dollárt fizetett be a kormány vészalapjába, Mukesh Ambani létrehozta India első COVID-19 központját 100 ággyal, és beadott 67 milliót a már említett alapba, valamint két szövetségi államnak adományozott 600-600.000 dollárt.
George Soros 1 milliárd dollárt ajánlott fel, egymilliót csak Budapestnek. Fernando Alonso autóversenyző 300.000 maszkot és 4000 védőfelszerelést adott a UNICEF Spain-nek. Olaszországban Armani, a divatcsászár 2,2 millióval segített be az észak-olasz kórházaknak, de adakozott az Agnelli-család is.
Az Egyesült Államokban Micky Arison, a világ legnagyobb túrahajó flottájának a tulajdonosa 1 millió dollárral támogatja a munkavállalóit, és több hajóját felajánlotta ideiglenes kórháznak. Marc Cuban, több sportcsapat tulajdonosa fizeti a munka nélkül maradt stábokat. És így tovább, nem kell nagyon böngészni a neten, minden napra esik egy bejelentés arról, hogy gazdag emberek visszaadnak valamit a társadalomnak abból a vagyonból, amit így vagy úgy összehoztak maguknak.
Mármost szelektáljunk. A kínai politikai rendszert ismerve feltételezhetjük, hogy az adományozók érzelmeit nemcsak a szenvedés keltette fel, és nem pusztán a lelkiismeretük nem hagyja őket békén, de tán a kormány sem. Elképzelhető, hogy Indiában is volt nyomásgyakorlás, és persze Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban is, de azt ott úgy hívják, hogy társadalmi elvárás, illetve corporate social responsibility, azaz vállalati felelősségvállalás. Enélkül komoly cég már nem létezhet.
Magyarországon a gazdag emberek jelentős része úgynevezett NER-lovag, az Orbán-rendszerben tollasodtak meg, és a rendszer révén. A lehetőségeket, az állami és uniós pénzeket, a túlárazások, lenyúlások jogát a politikai kiválasztás csatornái szállították nekik, amiért persze lojalitás jár; így körülbelül annyira tekinthetők független piaci és független társadalmi szereplőnek, amennyire Belorusszia a túláradó liberalizmus fészkének.
A középkori lovagoknak az uruk mellett voltak eszméik is, a NER-lovagoknak csak uruk van. Ezek az emberek - leszámítva néhány, a valódi cselekvést imitáló gesztust - eddig nem mozdultak meg, nem vállaltak felelősséget az országukért, nem érdeklik őket munka nélkül maradó embereik, nem adnak vissza semmit a lerabolt pénzekből. Talán nem szabad nekik? Talán a hatalom nem szeretné, ha ebből precedens lenne, ha nyilvánvalóvá válna, hogy micsoda vagyonok halmozódtak itt fel, és kiknek a kezében? Inkább az önkormányzatoktól veszi el a semmi kis pénzeiket, mintsem hogy megsarcolja a saját elitjét, kétséget és haragot keltve a rendszergazdával szemben?
Márpedig az eljövendő nagy nyomorúságok nyomán a társadalom felteszi majd azokat a kérdéseket, amelyeket eddig mintha nem létezőnek tekintett volna igazságról, hazugságról, stadionokról, Mészárosról, az eltűnt háziorvosról, az út szélen hagyottakról. Az elrabolt országról.
Szénási Sándor jegyzete a 2020. április 8-i Esti gyorsban hangzott el.
