Beszéljünk most másról – Szénási Sándor jegyzete

A szerkesztővel órákig küzdöttünk, hogy kitaláljuk, mi az a téma, ami nem a vírus maga, ami nem a vírussal függ össze, és ami nem a vírus elleni védekezés nyakába van varrva, szóval mi az, ami nincs sem a netes újságokban, sem a Facebookon, az Instán, a Twitteren, vagy bárhol, és persze ami nem uralja a barlangokban rekedt embercsoportok közötti kommunikációt, de hát a Covid-19 tisztára söpört mindent maga körül. Ott is uralkodik, ahol fizikailag nincs jelen, és persze belátható, hogy bár a járványokban semmi új nincs, a spanyolnátha utáni száz év szünet után furcsa szembenézni egy olyan háborús állapottal, amit most nem közvetlenül az emberek állítottak elő azzal a céllal, hogy egymást a lehető leghatékonyabb módon irtsák ki. Ez a küzdelem látszólag nem az emberek között folyik. –

Közben persze de, ám ezt a lehető legcsekélyebb mennyiségű hír elolvasása után is könnyen beláthatjuk, axiómának tekinthetjük, amiről nincs mit beszélni. Beszélni azonban valamiről mégiscsak kellene, részint, hogy ne hülyüljünk el teljesen a vírus körüli verbális körforgásban, részint pedig, hogy ne unjuk meg az életünket idő előtt, bár épp járvány idején minden időhatár emlegetése fölöttébb ironikusnak tetszhet.

Ugyanis nem tudunk semmit. Jó, rendben, nagyon keveset tudunk. Ami pedig nem tudható, ami kevésbé az értelmünkre, inkább a fantáziánkra van bízva, az nagyon ijesztő lehet, és amitől az ember fél, abba beleragad, az úgy uralja, mintha dallamtapadása lenne, tudják, amikor a fejünkben megszólal valami dalocska, lehetőleg az, amit világéletünkben a legjobban utáltunk, és kornyikálni kezd, lejátssza magát egyszer, kétszer, milliószor, és nem lehet tőle szabadulni. A vírustéma is ilyen, és munkát jelent megszabadulni tőle, annyi időre, amennyire lehetséges, de mégis muszáj, mert annyi mindennek vagyunk a rabjai, a járványnak, az elsötétedő Magyarországnak, a holnap nélküli jelennek, de amit a saját életünkből vissza tudunk szerezni, azt szerezzük vissza.

Beszéljünk néha másról. Beszéljünk hülyeséget, okosságot, vesszünk össze, béküljünk meg, törjük meg a csöndet, ami egy idő után a barlang homályában úgyis ránk telepszik. Beszéljünk egymással, mintha a rém itt sem lenne. Könnyebb lesz arra gondolni, hogy lesz még egyszer szép a világ.

Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2020. április 1-jei, szerdai adásában hangzott el.