Meddig mehet el a humor? Korlátozható a szólásszabadság? – Szakértők és karikaturisták a Charlie Hebdo óta jelenlévő, egyre súlyosabb problémáról

LoL – azaz magyarul: Határtalan humor vagy Van-e határa a nevettetésnek? – címmel rendezett nemzetközi szimpóziumot Budapesten a CEU/Közép-európai Egyetem témában illetékes, nemzetközi kutatócsoportja, amelyre egyrészt karikatúra szakértőket, elemzőket hívtak meg, másrészt két kiemelt vendége is volt az eseménynek. Az egyik Laura E. Little, a Temple Law School Jogtudományi Egyetem professzora, aki nem egy könyvet írt a témában, de legismertebb és legfrissebb darabja a ’Guilty Pleasures: Comedy and Law in America’, azaz Bűnös szórakozás: Vicc és törvény Amerikában – a könyv 2019-es keltezésű. A karikatúráiról is világhírű New Yorker magazintól pedig a világhírű karikaturista képviselte a műfajt Bob Mankoff, aki egykoron maga is a magazinnál művelte a műfajt.

LoL – ’a nevetés korlátai’ kérdés a Charlie Hebdo, a francia szatirikus magazin szerkesztőségben 2015-ben történt vérengzés óta hat éve visszatérő téma, aminek a végére még mindig nem lehet kitenni a pontot. Csak emlékeztetőül: 2015-ben ismét (2011-es szám után) Mohamed prófétával a címlapon jött ki a szatírikus magazin januári száma, amely szerint a próféta mindenkinek megbocsát, kezében: Én vagyok Charlie felirattal. A Francia Muzulmán Barátok Al-Kaidához tartozó szárnyából egy testvérpár 12 újságírót lemészárolt, miközben 11-et megsebesített. Pár nappal később a kóser piacon is hasonló vérengzést hajtottak végre, ott négyen haltak meg, de 19 túszt is ejtettek. Január 7-e, a gyilkosság időpontja után csak 4 nap telt el és 2 millióan Párizsban, 4 millióan országszerte vonultak fel a szélsőséges iszlám szervezet gyilkos akciója miatt tiltakozva mintegy 40 vezető politikussal a világ számos tájáról. Az amúgy 60 ezres példányszámú folyóirat hat nyelven csaknem 8 millió példányszámban kelt el februárban. Tavaly decemberben lezárult a per egyik szakasza, 14 segédkező bűntárs elítélésével, de messze még a vég. Magyarországon a helyzet attól különös, mitöbb rendkívüli a helyzet, hogy alapvetően és első helyen a kormány reagálja túl a karikatúrák kiváltotta érzelmeket. Azaz a szimpózium tudásával felvértezve nyugodtan kijelenthető: a kormány az, aki korlátozza a szólásszabadságot.

A tanulmányunk egyik alaptézise, hogy a humor és a karikatúra szószerinti vagy tágabb/elvont értelmezése hogyan egyeztethető össze a törvényekkel, a szabályrendszerrel. Egyáltalán összeegyeztethető-e? – tette fel a kérdést  Alberto Godioli (University of Groningen Egyetem irodalom professzora. A választ a Hustler és Jerry Falwell prédikátor peréből indította Laura E. Little, az amerikai alkotmány első kiegészítésének legnagyobb tiszteletben álló szakértője, aki felvezetőjében úgy fogalmazott, annyi évet eltöltött már ennek kutatásával és a gyakorlatban, a való életben való alkalmazásával, hogy nem is meri bevallani.

A Hustler magazin 1983-ban nagy nemzetközi Campari reklámkampány keretében egy egész oldalt szentelt a hirdetésnek, és ismert embereket kérdezett arról, milyen volt az első alkalom… A nyitó és egyetlen fotó az italon kívül a prédikátor, Jerry Falwell teleevangelista volt. A trükk a kérdésben az volt, mivel a Hustler magazinról van szó, az ’első alkalom’ kérdést általában mindenki az első szerelmi légyottjára értette, pedig hát arról lett volna szó, hogy milyennek találta a Camparit, amikor először megkóstolta. Falwell válaszát egy álinterjúval rakták össze, amelyben arról beszél, hogy az első alkalom az anyjával a mellékhelyiségben történt, és mindketten nagyon részegek voltak. Mondanunk sem kell, hogy 45 millió dolláros kártérítést követelt rágalmazás miatt Jerry Falwell, aki egyébként G.W. Bushnak is jó barátja volt, de konzervatív politikai nézetei miatt a demokratákkal mindig összetűzésben állt. Clintonék iránti gyűlölete egy könyv formájában csúcsosodott ki. A pert első fokon megnyerte, de Larry Flynt, a Hustler tulajdonosa itt nem állt meg. Az ügy az alkotmánybírósághoz került. És láss csodát, az Alkotmány első kiegészítésére hivatkozva a Hustlernek adott igazat a 8 fős testület, méghozzá a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva, pontosabban arra, hogy a paródia nem feltétlenül igaz tényeket állít az adott illetőről, aki egyébként közszereplő is, ezért még kevésbé jogos a felháborodása. Ugyan a szándékos lelki sértés vádpontban Flyntéket bűnösnek találták, ezért 150 ezer dolláros kárpótlás ütötte Falwell markát. Viszont Falwell és Flynt össze-összejártak, hogy nézeteiket ütköztessék, és mégha nem is volt mindenben teljes egyetértés közöttük, amikor 2007-ben Falwell szívelégtelenségben meghalt, Larry Flynt barátjaként, őszinte barátjaként búcsúzott el tőle.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságára is sok ehhez hasonló ügy került. Például a 2002-ben a spanyol szakszervezeti lapban megjelentek alapján közismertté lett Sánchez vs. Spanyolország ügye. Az egyértelműen félreérthető, szexuális helyzetben ábrázolt munkások a HR menedzser társaságában azt jelzik, mennyi áldozatot kell hozni egy-egy állásért vagy annak megtartásáért, egy jó fizetésért. Elbocsátották a karikatúra készítőit, akik nem nyugodtak bele a döntésbe, és innen vett új fordulatot az ügy. Végül a paródia, a karikatúra műfaji jellegének nem tudtak érvényt szerezni, 12 igen 5 bírói nem ellenében, az európai bíróság úgy találta, hogy az elbocsátás jogos volt, mert kollégáiknak és a cégnek is aránytalan kárt okoztak a rajzzal. Az ítéletben a paródia szó tulajdonképpen nem is szerepelt, míg az öt ellenvélemény erre alapozta döntését.

A probléma ma is sokszor abban áll, hogy a bíróságok gyakran humorként értékelik a karikatúrát és azt úgy tekintik, mint a valóság felnagyítását, túlzó megjelenítését, azaz konkrét – adott esetben – igaz esetek hiberbolikus ábrázolását. Ettől viszont különbözik a szatíra, a paródia és a karikatúra, ami ennél elvontabb, azaz metafórikus. Ezt a bíróságoknak döntéshozatalukkor sokkal alaposabban szemügyre kellene venniük. A holland Tjeerd Royaards a Cartoon Movement nemzetközi oldalt vezeti, és számára, mint gyakorló karikaturista és elméleti szakember is a karikatúra határainak feszegetése.

Valószínűleg mindenki tudja, mi történt az elmúlt szűk két hétben Izrael és a palesztinok között. Egy ausztrál karikaturista képe óriási vihart kavart, mert a holokauszt áldozatait hozta párhuzamba azzal, amit most a palesztinok átélnek Gázában. Másik példaként viszont azt a képet hozom fel, ahol egy palesztin férfi – mint egy öngyilkos merénylő – a mellére erősített robbanószerkezetet gyerekek tucatjával helyettesítette. Mi tartunk elfogadhatónak? Mit nem? Meddig mehetünk el a humor és a szatíra határát meghúzva? Brazil művész Bolsonaro elnököt és Netanjahut Izrael kormányfőjét ábrázolja, amint egymást átölelik és összefonódott kezük szvasztikává alakul át. Ezek mind per alatt álló alkotások. A mozgalmunk most a karikaturisták véleményét kéri ki, mert fontos, hogy megértsük őket épp úgy, mint a feljelentőket és kettejük viszonyát kellene mérlegre tenni, hogy a perek elkerülhetőek legyenek illetve a szabályozások egyértelműbbek.  

Két előadó erősítette meg, hogy a bíróságokon most használt paródia, szatíra és humor fogalmának használata elavult, az 1990-es évekre megy vissza, amelyeket már réges rég modernizálni kellett volna. De mint kiderült, azért egy ízig-vérig karikaturistát a legkevésbé érdeklik az ilyenek és a hozzá hasonló elméleti problémák – még ha azok szakmaiak is.

Hogy szerintem meg lehet-e húzni a határát annak, meddig mehet el a gúny? Meg lehet húzni valahol a határt? Nem, nem ismerek ilyet – fogalmazott a legendás Bob Mankoff, a New Yorker volt karikaturistája. És ezt nem is szeretném hasznossági elvek alapján megközelíteni. Mivel emberek vagyunk, nem vagyunk tévedhetetlenek. Valóban rajzolhatunk olyat, amitől az emberiség rosszabb lesz. Ám a szólásszabadság korlátozása is csak ártana az emberiségnek. Amikor az emberek azt kérdezik tőlem, hol léphetem át a határt? Akkor én csak annyit mondok nekik, csak bátran. Lépd át! Akiket megsértettem eddig életemben, azoktól mindig megkérdezném, na és mi történt utána? elköltötted a másnapi ebédedet? Tudtál aludni az éjszaka? Nem vagyok anarchista, és nem vagyok nihilista sem, és az is lehet, hogy tévedek. Akkor is ez a véleményem.

A magazin egyik botrányos karikatúrája a fagyis jelenet, egy férfi pisztolyt tart fagyis fejéhez és a szöveg: Nem szeghetem meg a fogyókúrámat, de nem szeretek veszíteni. Bob Mankoff szerint ez a maffiózó tipikus ábrázolása. S elmondja, az internet világában sokkal több fenyegetést, akár életveszélyeset is kap, és általában véleményt a megjelent rajzokról, mint korábban.

Ugyanakkor legyünk már vicesebbek! Legyen humorérzékünk, könyörgöm! Én szimplán szeretem a humort, miért kellene mindent komolyan venni a humorban? Nem viselem el, ha cenzúrázzák a klímaválság miatti rajzokat csak azért, mert az most fontos téma. Nem viselték el az emberek azt sem, amikor Mózes menetét mutattuk be, amint fémdetektorral keresi a pénzt az úton haladva. Pedig hát tudnia kell mindenkinek, hogy a New Yorker el van könyvelve, mint zsidó magazin. És mi mégis megengedtük magunknak ezt a gúnyt. Azonban ma már nem biztos, hogy megjelentetném ezt a karikatúrát, mert végletesen megosztott lett a társadalmunk. Ráadásul ennek megvan a maga pszichológiája is. A depressziós ember, amivel, akivel ma gyakran találkozunk, nem tud nevetni. Nem érti a humort. Pedig a humor segít saját magunkat is másképp látni, láttatni. Ha képes vagy magad kívülről látni és humor segítségével értékelni, akkor az segít a problémádon, a depressziódon is.

Az emberiességtől kezdve a butaságunkig, a sérülékenységünkig – sok mindent felsorolhatnék, ha megváltozott világunkban a karikaturista feladatát akarnám megfogalmazni. Hogy mi az? Mindaz, ami a racionalitáson túl van, amire már nem tudsz ésszerű magyarázatot adni, mert igenis számtalanszor kerülünk ilyen helyzetbe.

A Klubrádió kérdésére, hogy a feladatán kívül, milyen felelősséggel tartozik egy karikaturista, amikor másokat sodor életveszélyes helyzetbe, de egy gúnyos rajz akár a saját életébe is kerülhet, Bob Mankoff elmondta:

Nem nagyon értem, amikor az emberek extrém helyzetet kreálnak egy-egy gúnyrajz kapcsán. Ez most a maszk viselése miatt számos esetben felmerült. Szerintem például, akik nem viselnek maszkot, azok veszélyeztetik mások életét, nem a karikatúra vagy az alkotója. Ennek értelmezése Timothy Garton Ash új fogalom-meghatározására is visszavezethető, aki a gyilkos vétójáról beszél. A gyilkos azzal nem ért egyet, amit ábrázol a kép. És aki a gyilkost veszi ezért védelmébe, az másokat kerget aztán halálfélelembe. Igen, amikor én az autópályára kirajzolom, hogy zsákutca, akkor azt miért nem lehet elfogadni? Lásd most az izraeli-palesztin konfliktust.

Azzal teljesen egyetértek, hogy nem lehet felelősségre vonni a karikaturistát, ha nem tartja be az adott határokat. Viszont felmerül rögtön a második világháborús antiszemita rajzok sokasága, amiben azonban nagy felelőssége van az alkotónak. Vitathatatlanul. Propagandája volt ez a náci ideológiának és a gyűlöletnek.

Bob rögtön közbevág: ez az, amit mondtam, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek, még ha nem is akarom őket a védelmembe venni. A halandóságunk itt ütközik ki.

És az online világban most már senki nincs többé kontroll alatt. És akkor tegyük hozzá, ez a szólásszabadság? Amikor visszaüt ránk? Amikor dezinformációk és konspirációs elméletek temetnek be minket?! Az a baj, hogy ez demokráciánk lényegét is megkérdőjelezi. Tehát mégiscsak korlátozni kellene a szólásszabadságot. És akkor most saját magamnak is ellent kell mondjak? Mert jelen világunk fenyegeti azt, amit eddig szólásszabadságnak hívtunk.

Csernyánszky Judit riportja a 2021. május 22-i Hetes Stúdióban hangzott el.