„Klubrádió
Galaxis kalauz

Még Sissi is varratott?!

13/03/2021 07:16

| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió

A lelki megújulástól Ötzi, a jégember tetoválásának történetéig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten. Útközben azt is megvizsgáltuk, hogyan lehet iránytű nélkül, viking módra tájékozódni.

Az előző adásban ott fejeztük be, hogy Zsámbéki Anna restaurátor elmondta, hogyan lehet, pontosabban kell visszaállítani egy ódon bútordarab eredeti állapotát. A 127. epizódban a külsőségek után a belső megújulással folytattuk. A műsor elején arról volt szó, mitől használódhat el a lelkesedésünk, honnan ismerhetjük fel, hogy lelki felfrissülésre van szükségünk, illetve ha túl vagyunk a felismerésen, hogyan lássunk hozzá az új kihívások kiválasztásához. Kaposi Kálmán pszichológus arról beszélt, hogy az embernek időről-időre újabb és újabb kihívások kellenek, legyen olyan egyszeri kaland jellegű, mint Frodó útja A Gyűrűk Urában, vagy egy végleges változás, mint például a lakhelyünk megváltoztatása.

A lelki útkeresés után a tényleges navigációról beszélgettünk. Horváth Gábor, az ELTE Biológiai Fizika Tanszékének egyetemi professzora segítségével a kutatást azzal kezdtük, hogy letettük az okostelefont és az iránytűt. A professzor arról mesélt, hogyan tudtak a vikingek mindenféle kütyü nélkül pontosan irányt találni. Elmondta, ebben segítségükre volt úgynevezett napkövük, illetve az általuk fejlesztett napiránytű. A viking navigátoroknak feltehetően kiemelkedően jó volt a látásuk, és felismerték, hogy ha a megfelelő szögben kicsit trükkösen nézik az eget, és használnak néhány különleges kristályt, akkor be tudják lőni, merre van észak. Horváth Gábor hozzátette, ennek a módszernek persze feltétele, hogy nappal hajózzanak, hiszen a sötét égből nem tudják kivenni, merre is kell menni.

Persze ha mégis úgy döntenénk, hogy nem rendelünk kristályokat Skandináviából, hogy ellenőrizzük, igazuk volt-e a vikingeknek, akkor marad az okostelefon meg az iránytű. És ha már iránytű: ez is egyike azoknak a szimbólumoknak, amelyek évtizedek, vagy akár évszázadok óta jelen vannak a mindennapjainkban, az élet egészen különböző területein. Például kedvükre tetováltatják magukra az emberek. Manapság persze egészen individuális műfajjá vált a varratás, de nem volt ez mindig így, ellenben már az őskorban dívott.

Keresztes Noémi Ninetta régész nem csak Ötziről, a legendás jégemberről mesélt, és az ő tetoválásairól, hanem arról is, hogy egészen a középkorig szinte minden kultúrában jelen volt valamilyen formában a tetoválás művészete. Japánban büntetésként, míg sok más területen kitüntetésként viselték. A szakértő hozzátette, a korai időszakban kizárólag díszítő funkcióval sosem készült, mindig valamilyen üzenetet hordozott egy felvarrt motívum, de tény, hogy az számított szépnek, ha volt valamilyen ember által készített minta a testen.

 
Erzsébet királyné (Sissi) magyar koronázási öltözékében (Emil Rabending felvétele, 1867), kép: Wikipedia
 

A műsor zárásaként az is kiderült, hogy az 1800-as években egészen gyorsan vált még az arisztokrácia kedvelt szórakozásává is a tetováláskészíttetés. Széchenyi István például szerelme nevét és egy szívecskét viselt bal karján, és állítólag Kossuth Lajosnak is volt tetoválása, habár nem tudjuk, mit ábrázolt. A források szerint Erzsébet királyné (Sissi) is ki volt varrva, a bal lapockája fölött vagy a bal vállán volt egy horgony, kötéllel. 

Az adást a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Wikipedia

Galaxis kalauz
2021. március 10., szerda 15:00
Műsorvezető: Timár Ágnes