Megélni a jelent, vágyni a múltat
10/02/2024 13:32
| Szerző: Timár Ágnes
A vélt vagy valós sikerületlenségtől a 17. században felfedezett, nosztalgia nevű elmebetegségig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten. Útközben azt is megpróbáltuk megfejteni, hogy lehet-e mások múltját használva nosztalgiázni.
De néha igyekszik barátkozni vagy legalábbis kísérletet tesz rá, erre keressük a választ már több adás óta Szalay Álmos pszichológussal. A nosztalgia vigasztaló, szívfájdító és egyben gyönyörködtető is tud lenni. Van, hogy nem lehet elzavarni, és van, hogy vágynánk rá, de sehol sincs, így ráfanyalodunk a mesterséges módszerekre, hogy előcsalogassuk; fényképet nézegetünk, régi ismerősökkel találkozunk, és bármivel kapcsolódnánk, ami segít felidézni egy régmúlt korszakunkat.
A 261. epizódban folytattuk Szalay Álmos pszichológussal, és egyben a végére is értünk aktuális témánknak – egy bizonyos szempontból. A korábban már említett valóra válás hiányának az érzésére most konkrét példákat hozott vendégünk. A belső siker, vagyis az elégedettség megélésének fontosságát hangsúlyozta. Olyan pácienseit említette, akik magas beosztásban dolgoznak, komoly pénzügyi háttérrel rendelkeznek, mégsem érzik teljesnek az életüket. Ilyenkor drasztikus váltásokra kerül sor gyakran. Ha például jó emléke van valakinek a gyerekkori korongozásról, akkor talán elkezd újra agyagozni, akár a jelenlegi munkájának feladásával párhuzamosan is.
Az időgyorsulás érzetéről az előző adásban beszéltünk Réz Annával. A benyomás alapja az egyre növekvő feladatmennyiség, illetve a körülöttünk tapasztalt, gépesített, digitalizált világ, amelyet bár utol akarunk érni, valójában fel kellene adnunk ezt a törekvést.
Nem véletlen, hogy olyan sokan idealizálnak már letűnt korokat. Sokan szívesen visszatérnének egy-egy időszakhoz, amelyben még élhető tempójú volt az élet. Legalábbis így gondolják. Személyes élményük ugyanis nincs egy 100-150 évvel ezelőtti életről.
Furcsa módon az e fajta múltba vágyás szintén kelthet bennünk nosztalgikus érzéseket, amelyek persze nem azok. Nevezzük a jelenséget talán pszeudo-nosztalgiának. Van, aki tényleg nem érzi magát komfortosan a saját korában, és persze van olyan is, akinek alapvetően nincs baja sem az okostelefonnal sem a wifivel, csak éppen beleszeret egy időszak atmoszférájában, értékeibe, hőseibe, és kikerülve a vákuumot, kívülről, de nagyon aprólékosan figyeli meg az idegen világot.
Így tesz Rácz Ráchel, színháztörténész, aki nem véletlenül kutatja Ruttkai Éva pályáját. Az ikonikus színésznő ugyanis – saját jogon is, de jelenleg a róla készülő tanulmány kapcsán – az általánosnál jóval nagyobb figyelmet igényel Rácheltől. Nem mintha ez nehezére esne, hiszen a hatvanas évek szerelmese.
Hogy miért éppen ezt az időszakot választotta, és mennyiben változtak hobbijával kapcsolatban az érzései, amióta professzionális szinten foglalkozik vele, ezekről is beszélt a műsorban.
Címlapi fotó: 1961. A Magyar Rádió 1-es stúdiója Shakespeare: Rómeó és Júlia című drámája alapján készült rádiójáték felvételekor, Ruttkai Éva színművésznő. Forrása: Fortepan.hu / Szalay Zoltán
2024. február 7. szerda 15:00
Szerkesztő-műsorvezető: Timár Ágnes
