Nem elég jó az elég jó
3/02/2024 09:10
| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió
Az eltűnt idő nyomába eredtünk, de Proust helyett a Tetrist követtük a Galaxis kalauzban. Választ kerestünk arra, hogy vajon idő híján az események korlátozott megélése, megfoszt-e minket a későbbi emlékektől, így a nosztalgia lehetőségétől is. Útközben megpróbáltuk megfejteni, hogy lehet-e kollektív az időérzékelés változása.
A zene erejének vizsgálatától az előző adásokban, több megközelítésen keresztül mára eljutottunk a nosztalgia érzéséhez.
Azt már tisztáztuk Acsády László agykutatóval a múlt héten, hogy a nosztalgia praktikusan csak akkor jöhet létre, ha a memória legalább egy bizonyos módon működik, és megmaradnak használható emlékek. Ma, a 260. epizódban viszont még egyet visszaléptünk ebben a logikai sorban; az emlékek alapjául szolgáló eseményekhez. Azt gondolnánk, hogy aki eseményben gazdag életet él, annak nagyobb az esélye, hogy idősebb korára megmaradjanak olyan egyedülálló emlékei, amelyekre nem csak tud és akar visszaemlékezni, de mondjuk, még büszkeséggel is tölti el a tudat, hogy a részese volt. Nos, talán. És ha így van, könnyen rávághatjuk egy kívülről unalmasnak, vagy jellegtelennek tűnő élet láttán, hogy tulajdonosának nehéz lesz a csak rutinból álló, teljesen hétköznapi életet visszaidézni, majd abban az életszakaszban, amikor jobbára csupán az emlékekből gyártott mozival szórakoztathatjuk magunkat.
De az is biztos, hogy nem a tettek mennyisége határozza meg feltétlenül az emlékek számát, ahogyan az emlékek sem állnak hasonló kölcsönhatásban a memória működésével, és a memória használható állapota is csupán feltétele a nosztalgia lehetőségének.
Ez abból is látszik, hogy van szavatossága az emlékeknek, habár amolyan felső határ. Szalay Álmos pszichológus például több szempontból is elmondta, miért van jelentősége az időhatározónak, ha nosztalgiáról van szó.
Szerinte akár olyan emlék is kelthet bennünk nosztalgikusérzést, ami csupán egy hónapja volt, ugyanis mindig az érzelmi töltet határozza meg, hogy átalakul egy-egy történet az elménkben. Továbbá arra is kitért a pszichológus, hogy egészen kisgyerekkorban még nem értelmezhető a nosztalgia fogalma, de amint a ki vagyok, és miért vagyok itt kérdések elkezdik foglalkoztatni a gyereket, hamarosan aktuálissá válhat, hogy valamely emlékére jó érzés lesz visszagondolnia.
Már korábban tisztáztuk, hogy minden adottság mellett, esetenként eltérő, hogy miként adunk teret a nosztalgia érzésének. Nem ritkán egy reneszánszát élő divatjelenség ránt vissza a múltba, és máris a "régen minden jobb volt" és a "ma rohanó világban élünk" közhelyek szorításában találjuk magunkat.
Réz Anna, erkölcsfilozófussal a nemrég a Tetrist legyőző kisfiúról szóló, világot bejárt videó kapcsán beszélgettünk. A jelenségben ő ugyanis analógiát talált arra, hogy még mindig nem adtuk fel, hogy együtt haladjunk a világgal, habár az már régen elrobogott mellettünk, és a digitalizáció általánossá válásával esélytelenné is vált a verseny. A kérdés persze az, hogy ezt a folyamatos lemaradás érzést meg tudja-e szüntetni valami. És ha igen, vajon az ésszerűbb időbeosztás, vagy annak az elfogadása, hogy nem vehetünk részt mindenben. Réz Anna kitért arra is, hogy komolyan tart attól, hogy a kapkodva élés ellehetetleníti a fontos események valódi átélését, és nem csupán a későbbi nosztalgia lehetőségét veszélyezteti, hanem már a következő évekre megnehezíti a memória dolgát.
A teljes adást a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.
2024. január 31., szerda 15:00
Szerkesztő/Műsorvezető: Timár Ágnes
