Megvannak az ellenzéki polgármesterjelöltek – majdnem mindenhol
5/07/2019 13:43
| Szerző: Klubrádió
Bejelentették az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltjeit a fővárosban, a sajtótájékoztatón hat párt vett részt. Ferencvárosban előválasztás lesz, Pesterzsébeten pedig az kavarta meg az erőviszonyokat, hogy a korábban MSZP-s, jelenleg független Szabados Ákost a Fidesz támogathatja.
Úgy folytatta: létrejött az a hatpárti együttműködés, amelynek célja, hogy Budapestet másképpen vezessék és visszaadják a budapestieknek, továbbá kijavítsák azokat a károkat, amelyeket Budapest az elmúlt 9 évben elszenvedett, és szabad, igazságos, zöld várossá tegyék, amely minden budapesti közös otthona.
A IX. kerületben, ahol a korábban az Együttben, jelenleg függetlenként politizáló Baranyi Krisztinának döntő szerepe volt a parkolási ügyek felgöngyölítésében, az MSZP, a DK és a Momentum a volt LMP-s, jelenleg momentumos Jancsó Andreát támogatja. A helyzetet bonyolítja, hogy a helyi LMP képviseletében Csárdi Antal országgyűlési képviselő, valamint a Kétfarkú Kutya Párt is Baranyit látná szívesen polgármesterjelöltként, így Karácsony Gergely bejelentése nyomán előválasztás lesz Ferencvárosban. Erről Magyar György ügyvédet, a Civil Választási Bizottság (CVB) vezetőjét kérdeztük.
Valószínűsíti, hogy sikeresnek minősítették a CVB munkáját, ezért kérték fel őket – mondta Magyar György a Klubrádiónak. Az előválasztást júliusban le kellene bonyolítani, hogy a győztes személye augusztusra ismert legyen, hogy tudjon kampányolni. Ferencvárosban lesz az előválasztás, ott helyezik el a sátrakat, valószínűleg nem lesz érvényességi küszöb, és lerövidítik egy hétre a jelölési, két-három napra pedig a választási időszakot. Továbbra is az a cél, hogy megtalálják a legalkalmasabb jelöltet, akit a választók szeretnének, tehát ne füstös szobákban dőljön el ez a kérdés.
Szabados Ákos XX. kerületi polgármester korábban a Klubrádióban beszélt arról: konkrét ajánlatot még nem kapott, de el tudja képzelni, hogy elfogadná a Fidesz támogatását, akkor is, ha ez azzal jár, hogy az ellenzék egy másik jelöltet indít vele szemben. Szabados egyébként 1998 óta polgármester Pesterzsébeten, 2015-ig az MSZP színeiben, akkor lépett ki a szocialista pártból.
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke a pénteki sajtótájékoztatón közölte: bár nagyra értékelik Szabados Ákos munkáját, nem tudnak támogatni olyan független jelöltet, akit a Fidesz akár helyi, akár más szinten támogat. Ezért úgy döntöttek, hogy közös ellenzéki jelöltet állítanak vele szemben, akit a jövő héten neveznek meg. Molnár Zsolt azt is közölte: Soroksáron az ellenzéki összefogáshoz később csatlakozott Jobbik által javasolt Bereczki Miklóst támogatják majd.
A Fidesz közleményében szivárványkoalíciónak nevezte az ellenzéki együttműködést. Azt írták: "Ez a szivárványkoalíció a teljesen alkalmatlan Karácsony Gergellyel, Gyurcsányékkal, a szocialistákkal, a Jobbikkal, a momentumosokkal, az LMP-sekkel egy napot se lenne képes együtt dolgozni a fővárosért. Alkalmatlanságukkal és hatalmi marakodásukkal együtt tennék tönkre mindazokat az eredményeket, amelyeket Budapest az elmúlt években Tarlós István és a kormány közös munkájával elért".
(címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt)
2019.07.05., csütörtök 12:00