Meteorbecsapódások, Balaton-felvidék és a holdlakók

A Holdnak a Földtől mért átlagos távolsága nagyjából a Föld átmérőjének 30-szorosa, a Nap visszaverődő fénye 1,3 másodperc alatt jut el róla a Földre. Átmérője hozzávetőleg negyede a Földének (és ezzel a Naprendszer ötödik legnagyobb holdja a Jupiter három holdja, a Ganymedes, a Callisto és az Io, valamint a Szaturnusz Titan nevű holdja után), tömege csak 1/81-ed része a Föld tömegének.

Miért látjuk néha napközben is a Holdat?

A Hold a Föld körül kering; hogy melyik napszakban milyen távolságban látjuk a látóhatár felett, attól függ, hol tart a keringése során. Ha telihold alkalmával figyeljük az égbolton, akkor azt látjuk, hogy napnyugtakor kel, akkor delel, amikor éjfél van, és napkeltekor nyugszik, tehát hajnalban. Ez aztán a holdfázisoktól függően változik, hiszen mindig más-más irányba áll a Naphoz képest.

Mitől függ, hogy milyen színűnek látjuk?

A Holdnak nincsen fénye, a Nap felszínéről visszavert fényét látjuk, a felszínén látható sötét foltok bazaltlávaömlések. Kialakulásának első egymilliárd évében hatalmas lávaömlések érték a felszínt, és ezek átlyuggatták a Hold kérgét. Ekkor ahhoz hasonló anyag ömlött a felszínre, mint amit a Balaton-felvidéki tanúhegyeken is látunk. A világos foltok a kráterekkel sűrűn teleszórt ősi kérget reprezentálják, és nagyjából három vagy három és fél milliárd éves kőzeteket jelentenek. Ott nem volt akkora becsapódás, amely ezeket átütötte volna. Egyébként holdpor borítja őket, ez okozza a kicsit világossárgás színt. Akkor is kicsit más színűnek látjuk a Holdat, amikor keringési helyzetétől függően a Föld árnyéka éppen rávetül.

A Földön olyan erőhatások működnek, amelyek a Holdon nem. A Holdnak nincs légköre, sem folyékony víz a felszínén, nincsenek vulkánok, nincsen lemezelektronika, sem kőzetlemez-mozgások.

Az ókorban sem hagyta nyugodni a tudósokat

Amikor a Holdat nem látjuk, akkor pontosan a Föld és a Nap között van. Az ókorban sokat gondolkodtak azon a görög tudósok, hogy melyik a nagyobb égitest, mivel napfogyatkozások alkalmával azt látni, hogy a Hold korongja pontosan ráilleszkedik a Nap átmérőjére, ezért a Földről nézve ugyanakkorának tűnik a két égitest. Az volt a kérdés, melyik égitest van távolabb a Földtől, hiszen akkor lehet tudni, hogy az a nagyobb. Egy nagyon leleményes görög tudós, Arisztarkhosz távcső használata nélkül, elmés trükkel mérte meg, ugyanis megvárta azt a helyzetet, amikor az első negyedbe ér a hold, ekkor a három égitest derékszögű háromszöget zár be egymással, amelynek a derékszöge a holdnál van, hiszen ilyenkor a fele látszódik csak. Megmérte, milyen szöget zárnak be és kiszámolta, hogy a Nap sokkal távolabb van a Földtől, mint a Hold. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy akkor a Nap körül keringhet a Földünk is. Érdekes, hogy a heliocentrikus, napközéppontú világképet Kopernikuszhoz és a reneszánsz tudósaihoz kapcsoljuk, pedig már az ókorban is volt előzménye.

Hold-hiedelmek

A Holdnak mindig ugyanazt az oldalát látjuk (pontosabban az égitest 58-59 százalékát, mivel "billegése" miatt néha kicsit alá és fölé látunk), mert pont olyan ütemben fordul meg saját tengelye körül, mint ahogy kering bolygónk körül.

Sokáig élt az a hiedelem, amely szerint a Hold másik oldalán holdlakók élnek. Az első Szputnyik űrhajók legénysége adott hírt arról, hogyan néz ki az az oldal, és az orosz űrhajósoknak köszönhetően derült ki végleg, hogy a Hold túlsó felének lakói csak fikciók. Akárcsak az is, hogy nincs nagy különbség a két oldal közt, mivel a Földről látható bazaltos felszínek - az úgynevezett "tengerek", Mare-k - csak a felénk eső oldalán találhatók. Ugyan a túlsó oldalon is rengeteg becsapódás érte a felszínt, de a vastag kéreg miatt nem volt akkora jelen vulkanizmus.

Műsorunkat a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg! Címlapi kép: Pixabay