Mi határozzuk meg bolygónk sorsát

Központi témám, hogy a mi századunk rendkívülinek mondható. Ugyanis ez az első olyan század, amikor mi, az emberiség, meg tudjuk határozni bolygónk sorsát – mondta el a Klubrádiónak adott interjúban Martin Rees brit asztrofizikus a CEU-n, aki Einstein örökségét továbbhagyományozó díjat is kapott oly sok egyéb mellett, akit a szakmában ikonikus egyéniségnek tartanak. De aki elnöke volt a Royal Societynek, a királyi Természettudományi Társaságnak, szerzője hét könyvnek, amelyekben népszerűsítő tudomány műfajában alkotott nagyot, és kereste az élet hova tart kérdésre a lehetséges válaszokat. 1992-ben lovaggá ütötték és 2005-től Ludlow bárója címmel büszkélkedik.

Mert hihetetlenül magas színvonalú technológia van a birtokunkban, hogy jobbá tegyük a világ népességének az életét. Ugyanakkor sajnos adva van az a lehetőség is a számunkra, hogy tönkretegyük  vagy súlyos károkat okozzunk magunknak, a földkerekségnek. Magasra tettük a lécet, ezért mindennek nagy a kockázata. Sok minden forog kockán azon, hogy milyen irányba indulunk el. Ezért nagy bölcsességre is van szükségünk ahhoz, hogy utóbbit elkerüljük.

Előadásában ehhez még hozzátette, pedig legalább 45 millió évet tudhat a föld maga mögött, úgyhogy a XXI. századnak a különlegességét ez még inkább megerősíti. Azért különleges szerinte ez a század, mert nem a természet jelenti a legnagyobb fenyegetést az emberiség számára, hanem az emberiség – épp annak, a már-már határtalan tudásnak köszönhetően, amely a biológia, robottechnika, a kíbertechnológia, az űrkutatás terén hozott és várhatóan hoz drámai változásokat. S mi fenyegeti leginkább az életünket? Első helyen említette a túlnépesedést. 50 évvel ezelőtt 3,5 milliárdan éltünk a földgolyón. Ma 7,6 milliárdan vagyunk, tehát a duplájánál is többen, 2050-re 9 milliárdan leszünk és a század végére a 11-et érjük el. Úgy, hogy közben a születésszabályozásnak köszönhetően fokozatosan mérséklődik a születések száma, viszont tovább is él minden egyes új nemzedék. Míg Nyugat-Afrikában megugrik, Nyugat-Európában lezuhan a népesség. Előbbi tízszerese lesz az utóbbinak. Ahogy Rees mondta, leáldoznak napjai az észak-atlanti hegemóniának. És akkor még nem beszéltünk Kelet-Ázsiáról. Ahol nyilvánvalóan még ennél is riasztóbb adatokat fognak produkálni.

Hogy mit tesz az emberiség 2050 után? Nem látjuk elég tisztán még, de hogy az agráriumnak vagy az étkezési szokásainknak radikálisan át kell alakulnia ahhoz, hogy 9 milliárdnyi lakosságot élelmezni tudjunk – az halálbiztos. Még az sem zárható ki, hogy a proteinben gazdag rovarok fogyasztására kényszerülünk az amerikaiaknál oly népszerű marhahús helyett, de az biztos, egyre több mesterséges táplálékra fogunk szorulni.

Hogyan tudjuk tönkretenni a földünket? Milyen károkra gondol?

Azt értem ezen, hogy tönkretehetjük a bennünket körülvevő környezetet úgy, hogy eltűnnek, kihalnak állatfajok, növények, márpedig a biodiverzitás alapvető feltétele létünknek. Vagy értem ezen a klímaváltozás negatív következményeit is. Ezek mind súlyos fenyegetést jelenthetnek életünkre nézve, de emellett az is, ha a minket szolgáló technológiával, annak rendeltetésszerű alkalmazásával visszaélünk. De ami engem manapság különösen aggaszt, hogy az igazi hightech vívmányok csak néhány ember kezében vannak, akik önkényesen dönthetnek azok használatáról, bevetéséről, és nem vagyok biztos abban, hogy jó célt szolgálnak majd velük. Gonosz szándék is vezérelheti őket. ÉS az az egész világ sorsára kihat, hisz ma olyan világban élünk, amiben minden és mindenki egymással szoros kapcsolatban áll, egymástól közvetlenül függünk. Szóval ezzel csak azt akarom mondani, minden eddiginél sérülékenyebbek vagyunk épp a technológiai fejlődés és az általa kezünkbe adott hatalom következményeként. Van egy olyan rossz érzésem, hogy ezt a kiváló technológiát nem a javunkra fogjuk felhasználni, hanem épp ellenkezőleg – iszonyú károkat fogunk okozni magunknak.

Ez az ön disztópiás félelme? Milyen területre vetülnek ki ezek a félelmek?

Itt elsősorban a kíbertámadások jelentette veszélyforrásokra gondolok, amelyek akár egy egész város vagy egész térség, régió életét is megbéníthatják. A kibertámadásoknak már eleve szemtanúi vagyunk, amelyek felforgatták az életünket. De attól sem fogunk megmenekülni, hogy veszélyes kórokozókat tudnak kifejleszteni, amelyek világszerte komoly járványokhoz vezethetnek. De persze itt rögtön felmerül az etika hozzáállás kérdése is. Az, mit kezdünk például a genetikában zajló fejlődés eredményeivel? Azokat hogyan – a javunkra vagy romlásunkra - használjuk-e fel? Az is egy fegyver lesz e kezünkben?  Tehát olyan, eddig ismeretlen problémákkal kerülünk szembe, amelyek felvetik azt a kérdést, mit tekintünk előbbre valónak: az etikai kérdéseket vagy a biztonsági kérdéseket?

Igen, értem, de vegyük például a H1N1 vírust, aminek elterjedése óriási pánikot keltett jó 10 évvel ezelőtt, én ezt annak idején az Egyesült Államokban éltem meg, és ott általában nagyobb minden, az ilyen típusú fenyegetésektől való félelem. És csodák csodájára, az Ázsiából indult sertésinfluenza okozta pandémiától mégiscsak sikerült megóvni a világot. Nem menedzselhető a jövőben ehhez hasonlóan egy-egy járvány?

Az egy dolog, hogy vakcinát mindig ki lehet fejleszteni egy-egy vírusra, de fennáll annak a kockázata, hogy minden eddiginél veszélyesebb vírust állítanak elő kifejezetten pusztító szándékkal. Ráadásul egy ilyen folyamatot ellenőrzés alatt tartani és esetleg megállítani – nagyon nehéz lesz. Úgyis fogalmazhatnék, hogy ma már nem lehet szép csöndben atomfegyvert kifejleszteni, mert ahhoz meghatározott körülmények kellenek. Ellenben az elképzelhető, hogy pár ember képes olyan vegyifegyvert kifejleszteni vagy képes pár ember olyan kíberháborút indítani, amely pillanatok alatt az egész világra nézve jelenthet fenyegetést. Kisebb mértékű, de ilyen típusú kísérleteknek már részesei voltunk. Szóval igazán azt szeretném ezzel mondani, hogy egyre nehezebb lesz kormányozni a világot. Éppen azért, mert pár ember is képes világméretű kárt okozni.

Érdekes összevetésben felhívta a figyelmet arra például:

Afrikában most is az a helyzet, hogy nincs közegészségügyi ellátás, de van okostelefon, amin a fiatalok követik a nyugati életformát. Újabb és újabb migráció várható, ami a népesedéspolitikában is bizonytalanságot szül. A globális hőmérséklet-emelkedés a másik nagy kihívás. Leginkább azért, mert van jópár politikus, de még a tudományos életben is vannak olyanok, akik nem ismerik el az ember-okozta, leginkább a széndioxid kibocsátás miatti felmelegedést, és annak ránk háruló felelősségét sem - elvágva ezzel az utat a jövő nemzedékei, a XXII. század előtt. Martin Rees szerint a párizsi klímaegyezményt igenis komolyan kellene vennie minden döntéshozónak.

De legalább ilyen komoly súllyal esik latba a radioaktív-hulladék kezelés megoldatlansága, mivelhogy itt legalább tízezer év távlatában kell gondolkodnunk. Ami már csak azért is ironikus, merthogy 30 évre sem tudunk igazán előre tervezni, ha a környezetszennyezésről van szó. És itt még aktuálpolitikát is bevitt az etikai-filozófiai fejtegetésbe.

Jean-Claude Junckert idézném, persze más kontextusban, de úgy fogalmazott, tudjuk, hogy mit kell csinálnunk, csak azt nem tudjuk, hogy fognak megválasztani minket, ha meg is csináljuk, amit tudunk.

Ma még viszonylag biztonságban érezzük magunkat. Ugye ez az előadás is arról szól, az alcíme szerint is: legyen vmi, amiben bízhatunk!? Tudna erre valamilyen időkeretet meghatározni? Milyen időkeretben gondolkodhatunk?  

Nézze, meg van a lehetőségünk arra, hogy a század közepére várható 9 milliárdnyi összlakosság számára biztonságos és jobb életkörülményeket teremtsünk. De bárcsak ez ilyen egyszerű lenne. Azt gondolom, hogy 50 év múlva az is kiderül, hogy ez sikerül-e. Ugyanakkor azt is elképzelhető, hogy hatalmas különbség lesz az adott életforma és az elvárt életforma között. Ez éppen attól függ, hogy politikusaink mennyire tudnak megbirkózni azokkal a technológiai újdonságokkal, amelyek alapján jobb életet lehetne biztosítani. Persze nem független ettől az átlagemberek hozzáállása is. Rajtuk is múlik, hogyan használják fel vagy ki a lehetőségeket. És most nem is csak a jövőről beszélek, tulajdonképpen a mára is igaz, hogy sokkal jobb lehetne az életünk – legalábbis a technológiai adottságok ezt feltételezik, mint amilyen valójában. Már nagyon széles a különbség a valós és a lehetséges között.

Nos, épp ezt akarom kérdezni. Hisz ha a mai világot nézzük, benne a politikát, de legfőképp a politikusokat, gondolok itt Donald Trumpra, de az ön hazájában is a Brexit igencsak váratlan fordulatokat vesz – úgy tűnik, mintha a világ őrültségekre már most is képes lenne. Van remény?

Azt gondolom, a mai politikusaink nem adnak sok esélyt a reményre. Erre egy megoldást látok, minél több fiatalembert arra kellene biztatnunk, hogy csináljon politikusi karriert. Ezzel együtt sokkal vonzóbbá is tehetjük a politikát és így a politikusokat is, feltéve, ha valami eredményt is látunk. Ugyanakkor az érem másik oldala, hogy gyakran túl élesen és érdemtelenül támadjuk a politikusainkat, holott jót akarnak.

Mire gondol konkrétan?

Vegyük példának az én hazámat, amikor újabb influenza járvány fenyegetett, és tavaly emiatt felhalmoztak egy csomó oltóanyagot az úgynevezett X járványra. És aztán a járvány nem tört ki. Talán éppen azért, mert fel voltak készülve rá a politikusok és a hatóságok is. Mert nem akartak életeket kockáztatni. És az emberek azt mondták, minek kellett kidobni ennyi pénzt a fölösleges vakcinákra. Ez kifejezetten jó példa arra, hogy gyakran méltánytalan támadást intéznek a politikusok ellen, pedig jó célt tűztek ki. És számos egyéb példát is lehetne mondani, amikor a környezetünk védelmében igyekeznek politizálni, és mégis széles tömegek heves ellenállásába ütköznek.

A kormányzás és a fogyóban lévő demokrácia kérdése ma igazán aktuális. Ön szerint a század közepére, amikor minden valószínűség szerint 9 milliárdan leszünk, hogy fog egymáshoz viszonyulni a demokrácia és a kormányzás.

Természetesen ez minden országban másképp fog kinézni, van ahol kisebb, van, ahol erős lesz a demokrácia.

Több vagy kevesebb lesz a demokrácia?

Magától értetődik, hogy több demokrácia is lehet. De ahhoz meg kell teremtenünk egy fontos körülményt, nevezetesen, hogy minél több globális, minél több nemzetközi szervezet jöjjön létre. Merthogy a gondjaink zöme is egyre globálisabb. Hisz a klímaváltozás, vagy bármilyen járvány kitörése, de említhetem a multinacionális cégek összehangolt működését is, nos, ezekkel a problémákkal nem tudnak dűlőre jutni egyenként az egyes országok. Olyan nemzetközi intézményekre van szükség, mint például a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség. Ennek mintájára szükség lenne például a Tiszta Energia megteremtését célzó globális szervezetre is, vagy az élelmezési problémák kezelésére. Hogy biztonságos legyen az életünk, a várható járványok ellen is csak együtt tudunk majd megbirkózni – nyilatkozta a Klubrádiónak Martin Rees, a brit Királyi Természettudományi Akadémia volt elnöke, számos nemzetközi kitüntetésben részesített asztrofizikus és számos filozófiai-etikai, az emberiség jövőjét fürkésző, népszerű témájú könyvek szerzője.

Csernyánszky Judit interjúját a fenti "lejátszás" ikonra kattintva hallgathatja meg.