Minden is az enyém - Dési János jegyzete

A reggeli lapok jelentették, hogy ez minden világok legjobbika, valamint, hogy a mi Kis Vezérünk a legjobb kisvezér a világon. Két cikk arról szólt, hogy újabb siker halmozva van, valamint, hogy az egyik nemzeti banki alapítványnál feltalálták a perpetuum mobile-t valamint az önműködő hátrafelé nyilazó gépet, amely kevés kumisszal üzemel. Mindez persze a lőtéri kutyát sem érdekelte, a lapokat ekkor már csak néhány kormánypárti troll járatta, mert ebből látták az iránymutatást és nekik elég korán reggel már neki kellett esni a Soros és migráncs témákban mindennek, ami csak megjelent az interneten. Ez ugyan már évek óta így folyt, de ugye az ördög sosem alszik, lehet, hogy holnap már valaki más lesz az ellenség, talán a biciklisták, nem árt figyelni, mert csúnyán megütheti a bokáját, aki nem azt anyázza le, aki anyázásra éppen ki van jelölve.

Mészáros Lőrinc is negyed tíz felé kikászálódott a baldachinos ágyból, amely mögött két szerecsen állt, nagy pálmaággal a kezében és legyezte vele az üzleti zsenit, aki két lágytojás és egy vizeszsemlye elfogyasztása közben, fél kézzel, megvette az Empire State Buildinget, a Kínai Nagy falat és Mars hátsó részét, a vele járó két holddal. Azt nem pontosan tudta, hogy mire kell mindez neki, bár emlékezett a nagyanyja szavajárására, aki szinten nem szeretett kidobni semmit. Sem lukas fazekat, sem rongyos harisnyát, sem szakadt mackónadrágot, de még a megfakult Szabad Nép példányait sem, azzal elintézve ezt, hogy: Jó lesz ez még valamire.

Jó Mészáros Lőrinc is így volt ezzel. Kínai Nagy Fal? Jó lesz az még valamire. Különben sem szokott az ilyesmin túl sokat gondolkodni, arra nem ő volt tartva. Ha így, hát így. Elfér a hátsó udvarban bizonyára. A Viktor mondta, hogy kell neki, hát akkor kell.

Ez a Viktor - mélázott el – ez igazán érti a csíziót – és szereti a szép holmikat. Ha Kínai Falat akar, akkor ő ezt nem tagadhatja meg a barátjától. Sőt lehet, hogy vesz hozzá még egy kínai nagy falat. Vagy kettőt. Ugyan már, az ilyesmin ne múljon a barátság. Majd a kínai elvtársak legyártják – csak szólni kell nekik, hogy ne olyan fröccsöntött legyen, mint a múltkori űrhajó, amit leszállítottak. A sorja felsértette szegény asztronauták kezét. Pedig milyen derék, pirospozsgás arcú legények voltak. És mennyit készültek. Volt, amelyikük a nyomtatott nagybetűknek majdnem a felét ismerte, nemhiába egy remek egyházi iskolába járt, a Szent Orbánba.

Persze minek az a sok tudás, törte fel a vékonyabb oldalán a tojást gyémántos kiskanalával jó Mészáros Lőrinc. - Itt vagyok én és tessék mennyi mindenem van. Ezen elgondolkozott picit, pedig nem ez a legerősebb oldala és arra jutott, hogy a bíbor hálóingje és legalább az egyik óceánjárója biztosan az övé – legalábbis most használhatja egy ideig, amíg a Kis Vezető mást nem mond.

De az nem mondott semmit sem.

A Kis Vezető tudta, hogy szépen cseng a kassza, neki dolgoznak a parasztok, érte izzadnak a proletárok, neki gyűjt a burzsoázia. Neki ír alá Lőrinc – csak ne lenne olyan borzalmas macskakaparása, gondolta és valami kis harácsolni való után nézett. Így délelőtt tizenegy tájban általában mindig harácsolni valója lett. Ez sokszor egyig, kettőig sem múlott el, s ilyenkor még az államügyeket is félretette.

Ősi nemesi címerén, amely a királyi várban, a trónteremben is ki volt függesztve, ahol ilyenkor üldögélt, ott volt a felirat ”Minden is az enyém”. Egy lopott szárnyú turul és egy isteni eredetre utaló fénypászma, kétszer vágott kazah bankszámlakönyvvel díszítve. Mire meghozták neki a kismenüt a Gundelból, amely ilyenkor kevéske másfél kiló pacalból készült, savanyú uborkával, már meg is vetette az OTP-vel a Barcelona focicsapatát, amelyet rögtön beállítottak cserének a Felcsút II. mögé. És még delet sem harangoztak a felcsúti nagytemplom égre törő tornyában, amelyet a lebontott Notre Dame téglájából emeltek.

Csak úgy, aznap ahhoz volt kedvük.

Dési János jegyzete a 2019. május 4-i Hetes Stúdióban hangzott el.