Orbán újabb nemzeti konzultációt jelentett be
10/06/2021 12:14
| Szerző: Klubrádió
A Kormányinfón többek között kiderült, hogy új nemzeti konzultációt indít a kormány a gazdaság újraindításáról. Ezt rendhagyó módon nem Szentkirályi Alexandra, hanem a kormányfő jelentette be.
Nemzeti konzultációt indítanak, mert minden egyes válságkezelésnél így tettek, jelentette be Orbán Viktor. „Ennek segítségével szeretnének majd döntést hozni a gazdaság újraindításról, a stabil gazdaság megteremtéséről és a magyar gazdaság megerősítésről”.
A szerdai kormányülésen megállapították, hogy három súlyos válság rázta meg a világot az elmúlt 15 évben:
– a 2008-as gazdasági világválság,
– a menekültválság és
– a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdaság – írja a Telex.
Orbán Viktor közlése szerint a kormány le akarja vonni a tanulságokat, és nem a békeidő alatti gazdaságra szeretne visszatérni, hanem olyan gazdasági pályára, ami elbírja a következő válságokat. Ezért nemzeti konzultációt indítanak „a gazdaság megerősítéséről”.
A bejelentés szerint a konzultációban az alábbi témákra kérdeznek majd rá:
– a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítése;
– a hitelmoratórium;
– a migráció;
– és a klímaadó kérdése.
Az erről szóló hanganyagot itt tudja meghallgatni: