„Köszönjük
Reggeli gyors

Orbántól jobbra már csak a fal maradt?

30/07/2019 07:34

| Szerző: Kárpáti János/Klubrádió

A vég kezdete lehet Putyin számára az önkormányzati választás. Az ellenzéki, sőt a független jelöltek sem indulhatnak. Orbánnak pedig Németországban áll rosszul a szénája.

2019. július 30. Reggeli gyors - részlet 19.07.30. Lapszemle
05:28
00:00

Vessük pillantásunkat először Moszkvára, ahol a hétvégén erőszakba csapott át a demokratikus ellenzék közel húszezer főt megmozgató utcai tiltakozása, és a rendőrök egyes adatok szerint 1373 embert vettek őrizetbe. Mint a Politico című amerikai hírportál európai kiadása mai vezető anyagában írja, nem sokkal korábban még senki nem gondolta, hogy ekkora ügy lesz a szeptember nyolcadikai moszkvai önkormányzati választásokra való készülődésből, pontosabban abból, hogy a hatóságok különböző indokokkal sok ellenzéki, illetve független személytől megtagadták a választáson való indulás jogát.

Putyin aggódhat

A 45 fős fővárosi dumának nincsenek túlzottan erős politikai jogosultságai, és ez általában meg is látszik a választási részvételi adatokon: öt évvel ezelőtt a jogosultak mindössze 20 százaléka adta le voksát. A Politico által idézett elemzői vélemények szerint a Kreml ennek ellenére úgy döntött, nem engedi, hogy igazi ellenzékiek megvessék a lábukat ebben a mégoly jelentéktelen testületben sem, hiszen az a vég kezdetét jelenthetné Vlagyimir Putyin gondosan kézben tartott politikai rendszere számára. Igaz, már 2017-ben is előfordult, hogy egyes önkormányzati választásokon elvétve ellenzéki jelöltek győztek, de itt most Moszkváról van szó. Az oroszországi helyzetet vázolva az amerikai áttekintés kiemeli, hogy a reálkeresetek immár ötödik éve csökkennek, a gazdaság botladozik egyfelől a nyugati szankciók, másfelől az alacsony olajárak miatt, hiszen az olaj Oroszország legfőbb exportterméke. Jellemző a viszonyokra, hogy egy állami kézben levő közvélemény-kutató intézet, a Vciom egyik idei felmérése 31 százalékos elfogadottsági rátát mutatott ki Putyin esetében. A Kreml ekkor bírálattal illette az intézetet az általa alkalmazott mérési módszert illetően, mire a Vciom, minden hibáját belátva, több mint megkétszerezte az elnök népszerűségi mutatóját. Egy másik felmérés ugyanakkor Putyin pártjának a népszerűségét mindössze 13 százalékosra teszi, és – mint azt a Politico írja – ennek a pártnak a tényleges jelöltjei közül többen inkább független jelöltnek próbálják magukat feltüntetni, hogy ne égesse homlokukat a hatalom pártjához tartozás bélyege.

Navalnij lehet az egyik kulcsember

A Kreml csak a rossz és a még rosszabb közül választhat – szólaltatja meg a Politico Abbasz Galjamov politikai szakértőt, aki szerint az ellenzéki személyek eltiltása a választásokon való részvételtől a rendszer legitimációját kétségbe vonó tiltakozásokat válthat ki országszerte, ha viszont engedik, hogy ellenzékiek arassanak győzelmet a moszkvai duma megválasztásakor, azzal kezdetét veheti a Putyin-rendszer felmorzsolódása. A hatalom embereinek leginkább Alekszej Navalnij és a körülötte csoportosuló ellenzékiek miatt fő a feje. Magát Navalnijt a múlt héten harminc napra bezárták, de a hét végén úgymond allergiás tünetekkel kórházba kellett vinni. Többek gyanúja szerint az ellenzéki vezető valójában mérgezésnek lehet kitéve. Az ellenzék most szombatra, augusztus harmadikára újabb demonstrációt hirdetett. „Nem érdekel minket, hogy engedélyezik-e, ott leszünk” - idéz a Politico egy orosz ellenzékit.

Orbán Viktor Brüsszelben
 
Manfred Weber és Orbán Viktor Brüsszelben
 MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Rossz ellenséget talált Orbán

Orbán és a CSU – amikor egykori barátok kerülik egymást – ezzel a címmel közöl - Manfred Weber és a magyar miniszterelnök közös fotójával illusztrált - cikket a hamburgi Die Welt, Boris Kálnoky tudósító tollából.

A szerző emlékeztet arra, hogy a Keresztényszociális Unió – a német Kereszténydemokrata Uniónak, a CDU-nak a bajor testvérpártja – hosszú időn át Orbán Viktor legfontosabb német szövetségese volt. Az viszont, hogy Orbán segített megakadályozni azt, hogy Webert európai bizottsági elnökké válasszák, haragot váltott ki Münchenben. A CSU és a Fidesz barátságát megmérgezte Weber csúcsjelöltségének a zátonyra futtatása.

A Die Welt cikke szerint ennél is súlyosabb konfliktus terheli viszont Orbán és a CDU viszonyát. Magyar meglátás szerint a német kereszténydemokratáknál olyan irányzatok mutatkoznak, amelyek alig különböznek a szociáldemokratáktól, zöldektől, illetve liberálisoktól. Ennek a Kálnoky által urbánusnak nevezett CDU-nak Angela Merkel kancellár adta és adja ma is az arcát, és ennek megfelelően mindig is hűvös volt a Merkel-Orbán viszony.

A bajor CSU ezzel szemben mondhatni lelki társként jelent meg: hazaszerető, rendpárti, gazdaságbarát, társadalmi értelemben konzervatív és szögletes. A menekültválság idején Horst Seehofer akkori CSU-főnök demonstratív módon Orbán mellé állt. Mindazonáltal – teszi hozzá a Die Welt cikkének a szerzője – a négyszemközti megbeszéléseken Seehofer sem mulasztotta el, hogy újra és újra Orbán figyelmében ajánlja a jogállamiság és a demokratikus alapvető jogok tiszteletben tartását.

Orbán – írja Kálnoky – az európai néppárti találkozókon mindig a Fidesz és a CSU közelségét hangoztatta, és mind a mai napig Franz Josef Strauss CSU-alapító híres mondását vallja: „tőlünk jobbra már csak fal maradt”.

A médiaszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda, Szecsődi Balázs.

Reggeli gyors
2019.07.30. 06:00
Szerző: Kárpáti János