Parti Nagy Lajos: Kórterreise
5/05/2020 15:32
| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió
A költészet napjától kezdve a karanténidőszak végéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Parti Nagy Lajos Őszológiai gyakorlatok című versciklusának részleteit hallgathatják meg a szerző előadásában még 2015-ből.
Az elmúlt évtizedekben alighanem Parti Nagy Lajos vitte véghez a legnagyobb újítást a magyar költészetben, a „dilettáns” költő nyelvét emelve a líra alapjává. Hosszú évekig készülő Őszológiai gyakorlatok című versciklusában, amely végül Létbüfé címmel jelent meg kötetben, ezzel a módszerével arra is rámutat, hogy a nyelv valódi szövete mindig is ezekből a képzettársításokból indult ki. A ciklus fiktív szerzője Dumpf Endre kórházi ápolt, aki az őt körülvevő környezetet foglalja rímekbe, kiemelt hangsúllyal ennek olyan meghitt elemein, mint például a büfé vagy a katéterek, azaz a biológiai vegetáció, a táplálkozás és az ürítés eszközei.
A versciklusból a szerző még megjelenése előtt, készülése idején olvasott föl a Belső közlés 2015. január 19-ei adásában, amely mától a Klubrádió honlapján is meghallgatható. Annak idején nem szándékos, de mégis jellegzetes és szívmelengető módon a műsor egymást követő két adásának volt a vendége Parti Nagy és a másik kortárs mester, Szőcs Géza, akiknek alkotásai többek között egyszerre hatottak olyan fiatalabb pályatársaik, mint Varró Dániel és Orbán János Dénes költészetére is.
A versciklus részleteit a fenti lejátszás gombra kattintva lehet meghallgatni. A teljes adást, amelyben 2015. január 19-én a felolvasás először elhangzott, itt hallgathatják meg.
Az írott változat alább olvasható:
Kórterreise
(Részlet az Őszológiai gyakorlatokból, Dumpf Endre verse)
ápoltként érkezem meg
ápoltként távozok
beh jól esik kezemnek
ha Haribót hozok
büffé-körútamon
útján a végtelennek
hol havasak a fenyvek
mióta rája leltem
édes gumi a lelkem
búvamról elterel
ha elhágy Hold Ödönné
te adjál nékem enyhet
kivert kutyám jer el
*
még itt az ősz e kórházkerti zerge
minden nap egy-egy lombszedő lapát
de már a lépvető tél elközelge
orromban érzem gyantás illatát
még odakenve száján csöppnyi rúzsa
szemöldökén még ott a barna Lolli
de egy sikollyal színcsupaszra húzza
ó jaj meg kell halni meg kell halni
*
hervad már ügetünk
eltévedt lovasok
szobrok a dermedt
kórházkertben
fekete fóliában
álló halottak
mindhiában
*
ott ahol a mennybolt fekszik
kisjézuskám cukrászdád is
templombelső
chips és vérsajt válik kővér
gipsz és márvány
glóriádnál ha elalszol
ott melegszik picsog majszol
mindmegannyi szálló nővér
*
szitáló dämmerung
e kerti tar böröndben
az ember elmereng
szép szabadtéri röntgen
a vasra szól az isten
helyezzem rá az állam
és ne idegesítsem
s beteglap van-e nálam
s bár bennszakad a lég
én pizsamátalan
szólok beh szép vagy ég
s te föld beh szép alant
stb. mind ti csontok
élek sőt colát bontok
*
isten gyertyács
József szintén
hull a forgács
minden szintén
*
camping ágyába
röntgentehénke
názaréti mária
búvárruhájába
vajúdoz magába
istálló létére
üres folyosón
sír a neon
*
karácsony fád vagyok
díszeim ollala
magamban aszalom
többet ésszel mint erővel
Hold Ödönné köpenyművész
te szép tokaszalon
díszíts föl engem
lázmérővel
*
az életerő kifagy: ott hol az ékkel
beéjjeledő halom oldala kékel
tűnődve egy elfeketült düledékkel
csak a siket estveli csend tyütyürékel
*
a mindenség akár a spongya
eltévedt csöppjét vonz haza
a téli ég nagy demizsonja
colával töltve éjszaka
lelkem a szénsav telizsongja
ó barna méhek évszaka
bürökíród mind kiiszom ma
habár a bennsőm megszaka
s a kerti út hol testem tolat át
beszippant mint egy alagút
kidőzsölt puffadt vonatát
büfébe járó luftbalonját
kiből ha ezt a jót kivonják
csak szar marad és pizsama
*
én kis ropimáglyám
zsírégető fényem
bélbolyh éjszakámban
világítsál nékem
nehéz bolyongtomban
ahol immár romban
mert nem fog kinyitni
szívem gurigája
két ünnep között se
neve zérus mária
s üdítőm is fogytán
*
amelyen csüngök amelyen vakírok
te vagy az alkony hólábbadt ege
őszi orrcsepped szúrós hidege
átjár uram s mint szép hegyes fakírok
úgy hordom néked fenn az orromat
egyébiránt amit felírtál vényre
az nemcsak hogy kiváló orrsövényre
de szabályozza a sírásomat
ha végül mint egy kutyahúzta szán
alágördülvén összehúzza szám
mint jégretek takony- s kikönnyeződöm
torokszorító kissé nyelni tán
de nem sírok az eszkimók után
a nyelv alatti kásás hómezőkön
